A Fehérvár-játékosok csak aludni mentek haza

   

A magyar EBEL-csapat jó érzésekkel, de fáradtan utazhat Grazba, először győzte le a címvédőt rendes játékidőben. Alighanem két pontot kell hozni ahhoz, hogy megmaradjon a biztonságos távolság az üldözőktől.

Az EBEL-ben a távolra utazó csapatok költségcsökkentése érdekében egymást követő napokon játszanak a csapatok egy ideje. Ezeket a dupla hétvégéket általában úgy oldják meg, hogy lehetőleg a hazai pályán játszó csapat másnap is odahaza lépjen jégre. Ezúttal ez nem sikerült, a Volán nem csak hogy a lefújás után alig 21 órával újra játszik, de még idegenbe is kell utaznia közben, aktuálisan Grazba. Nem kis megterhelés ez a játékosoknak, de ez a feladat jutott erre a hétvégére, ezt kell most megoldani.

AVSG99 5

A Fehérvárnak nem megy a Graz ellen a szezonban, szeptemberben odakint 4-1-re, két hete Székesfehérváron 5-2-re nyert a 99ers. A Graz saját Bunkerében erős, 11 meccsen mindössze 2-szer nem szerzett pontot hazai pályán.

Ugyanakkor sérülés- és betegséghullám sújtja, már Dornbirnban is 5 hiányzójuk volt, hozzájuk most még egy kulcsember csatlakozott. Latendresse, Lassen és Petruska biztosan nem játszik, Woger, Kelly és Philipp Pinter pedig kérdéses. Ha közülük senki nem épül fel – ez kevéssé valószínű –, akkor az első három csatársorban is már két tartalék kap szerepet a Fehérvár ellen, mint hogy már legutóbb is csak három sorral tudtak kiállni. Mindez elég meglepő a try-out időszak játékosbősége után néhány héttel.

Szerencsére a Volánnál épp ellentétes a széria, jönnek vissza a hiányzók, jelenleg a szezonátlaghoz képest elmondható, már csak három játékos hiányzik a sorból, Hetényi Zoltán, Rajna Miklós és Kóger Dániel. Magosi Bálint letöltötte 3 mecces eltiltását, kérdés, Rob Pallin ezúttal egyből visszarakja-e a győztes csapatba. Legutóbb nem tette, várnia kellett az alkalomra.

Az idegenbeli mérkőzést ezúttal is élő online rádióközvetítés keretében követhetik nyomon.

Graz–Fehérvár 5-6

   

Háromgólos vezetése után visszavett és erre majdnem ráfizetett a Volán, egy pontot a Graznak is hagyott. Őrült első harmadot és őrült mérkőzést látott a grazi közönség. A két pont hazajön, nagy dolog ez, négypontos hétvégét produkáltak LoVecchióék.

Kocsis Ferenc és Nemes Benjámin helyett az eltiltásából visszatért Magosi Bálint és a sérülés miatt egy hónapot kihagyó Németh Attila. A Grazban végül csak Woger vállalta a játékot a kérdéses háromból, így gyakorlatilag három sorral álltak fel a hazaiak.

A fáradtság és a buszláb győzött a sérülésekkel szemben. Előbbi kettő a Fehérvárt, utóbbi a Grazot sújtotta a vasárnapi meccsen. Fordulatos első harmadot láthatott az az 1710 néző, aki a Graz–Volán megtekintését választotta vasárnap kora esti programnak. A hazaiak vezetést szereztek a 7. percben, de aztán érkezett a Volán-villanás. A 8 perces csoda alatt 4 gólt lőtt a magyar EBEL-csapat. Egészen pontosan mind a négyet az első sorunk. LoVecchio mesterhármast ért el, emellett pedig adott egy gólpasszt is Banhamnek.

Lovecchio AVSZNO

A második harmad az elképzeléseink szerint alakult, bár lőttek egy gólt a hazaiak, végül sikerült lefolyatni egy laza 1-1-es döntetlennel, mert LoVecchio átadása megint Banham-gólt eredményezett.

A záró 20 percre 5-2-es előnnyel korcsolyázott ki a magyar csapat, és bár Rob Pallin csapata visszavett a támadójáték intenzitásából, az elején nem is látszódtak válságjelek. (Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy a Graz szombaton nem játszott mérkőzést és vasárnap nem utazott több órát.) Sajnos az 50. percben megérkezett a harmadik grazi gól. Alig több mint egy perc alatt két gólt szerzett a Graz, és máris 4-5 állt a táblán. Már ekkor eldőlt, kár volt ennyire visszavenni, mert sajnos ismét nagyokat hibáztunk a védőharmadban. Valamelyest rendezte a sorokat a Fehérvár, de folyamatosan támadott a Graz, és 58:09-nél el is érte célját a hazai csapat, egyenlített. 2-5-ről 5-5-re módosult az eredmény ebben a periódusban, s már az is öröm volt, hogy hosszabbításig eljuttattuk a sztorit. Így az egy pont már zsebben volt, ez is valami, becsüljük meg.

A hosszabbításban több helyzet volt a grazi kapunál, de gól nem esett, jöhetett a büntetőpárbaj a bónusz pontért. Robinson mindhárom hazai kísérletet próbálkozássá degradálta, Bartalis István viszont megszerezte az est első magyar találatát, ezzel 6-5-re nyert a Fehérvár Grazban.

A meccsen megkaptuk a szokásos öt gólt, de tudtunk ugyanennyit lőni is, ez újabb pontszerzést eredményezett. Egy nappal a Bolzano-verés után kiváló eredmény született a pihent Graz otthonában, ne legyen hiányérzetünk. Két nap alatt négy ponttal gazdagodott a magyar EBEL-csapat két nagyon jó ellenféllel szemben.

EBEL, 1710 néző. Játékvezetők: Gruber, Ettlmayr, Hofstätter.
Sabourin: 81,2% (Imrich)
K
Robinson: 86,8% (Kornakker)
Strohmeier, Ganzak, Zagrapan, Werner, Walker
1
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
Unterweger, Marto, Verlic, Bastiansen, Woger
2
Orbán, Tokaji, Benk, Erdély, Bartalis
Reinthaler, Cuma, Ganahl, Moderer, Konecny
3
Wehrs, Szirányi, Kovács, Sikorcin, Marino
Petrovitz, Fellinger
4
Reiter, Varga, Németh, Magosi, Vincze
Todd Bjorkstrand, Ivo Jan
E
Rob Pallin, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:58 G99 Walker Werner
1-1 08:10 AVS PP LoVecchio Wehrs
1-2 11:05 AVS Banham LoVecchio Sarauer
1-3 12:50 AVS PP LoVecchio Banham
1-4 16:39 AVS LoVecchio Wehrs Banham
2-4 28:50 G99 PP Verlic Werner
2-5 37:18 AVS Banham LoVecchio
3-5 49:33 G99 Strohmeier Verlic
4-5 50:44 G99 Ganahl Woger Reinthaler
5-5 58:09 G99 Moderer Ganahl Woger
5-6 65:00 AVS GWS Bartalis
38 Kapura lövések száma 31
6 Kiállításpercek 6

A Graz–Fehérvár 11 gólja

   

A kiváló idegenbeli diadal képes összefoglalója itt látható.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 30., kedd
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 1., csütörtök
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk