Nagy Gergő ismét játszott az AHL-ben

   

A Chicago azonban kikapott közvetlen riválisuk az AHL nyugati konferenciájának negyedik helyén álló Milwaukee Admirals otthonában. Kikaptak Sebők Balázsék is, a Spokane viszont, Láday Tamással az első sorában, nyert.

A Milwaukee szerzett vezetést az első harmad utolsó negyedében, amit a középső játékrészben újabb találattal növelt kettőre. Ez utóbbi találatra két perc múlva érkezett a Wolves válasza, azonban a harmadik harmad 13. percében villant a hazaiak 21 évesen is világbajnoki ezüstérmes szélsője, az egy gólja mellett +3-as mutatóval záró Miikka Salomaki és visszaállította a kétgólos előnyt. Kapusát is lehozva támadott a meccs végén a Chicago, de ebből is a hazaiak szereztek találatot, beállítva a 4-1-es végeredményt. Nagy Gergő pontot nem szerzett, ám csapatából azon kevés játékos közé került, akik nem mínuszban zárták a napot. A Chicago az utóbbi idők vereségeinek köszönhetően úgy is visszacsúszott a hatodik helyre, hogy ellenfelei többségénél pár meccsel többet játszott.

Sebők Balázsék a finn másodosztály második helyezett csapatát, a Jukuritot fogadták szerdán este. A vendégek szereztek vezetést emberelőnyből a 11. percben, amit a meccs felénél egyenlő létszám mellett elért találattal meg is dupláztak. A Hokki mindent megtett az utolsó játékrészben az egyenlítésért, erőfeszítéseik eredményeképp az 52. percben egy gólra fel is zárkóztak, egyenlíteni azonban nem sikerült. Bár az utolsó percben kapusukat is lehozták, az állás már nem változott, 2-1-re nyert a Jukurit. Sebők pontot nem szerzett, a Hokki továbbra is negyedik a bajnokságban.

Már a harmadik percben vezetést szerzett hazai pályán Láday Tamás csapata, a Spokane a nyugati konferencia harmadik helyezettje, a Victoria Royals ellen a WHL-ben. Ezt ugyan még a harmad vége előtt kiegyenlítették a vendégek, de a második harmadban hibátlan védekezés mellett újabb két gólt szerzett a Spokane, így a záró húsz percnek kétgólos fórral vághattak neki. A Victoria egy gólt tudott faragni a hátrányból a 49. percben, így a végjáték izgalmasra sikeredett. Az utolsó percben kapusukat is lehozták a vendégek, ebből biztosították be 4-2-es győzelmüket a hazaiak, akiknél a meccs a legjobbja a négy asszisztig jutó Yamamoto volt. Láday pontot nem szerzett, az első sorban kezdte a mérkőzést, a Spokane ötödik helyezett Nyugaton.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 9 3 5 8
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 11. 24 5 10 15
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 5. 20 0 1 1
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6. 6 0 2 2
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. 18 3 12 15
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 6. 22 4 5 9
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 10. 9 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 8 0 2 2
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 11. 23 2 5 7
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 4. 18 2 13 15

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum