Hári János már ötgólos a svéd elitben

 

Ezzel együtt nem volt jó napja a magyar játékosok csapatainak, a Modo, a Krefeld és a Slavia is kikapott kedden.

A Modo a Brynashoz látogatott a svéd első osztályban. Góltalan első harmad után a hazaiak a meccs felénél szereztek vezetést emberelőnyből. A Modo szintén előnyből egyenlített a harmadik harmad legelején, Hári János 16 másodperccel a kezdés után volt eredményes. Azonban nem sokáig volt egyenlő az állás, hiszen a Brynas két és fél perc múlva visszavette a vezetést. A meccs az 50. percben dőlt el, amikor a hazaiak kihasználtak egy kettős előnyt. A végére maradt még egy üres kapura elért találat, ezzel lett 4-1 a gavleiek javára. Hárinak ez volt az ötödik gólja a szezonban, emellett van tíz asszisztja is, ez utóbbiban 19. a bajnokságban. A Modo azonban továbbra is csak a 11. helyen áll. Hári gólja az alábbi videón nézhető meg, a jelenet 1:45-kor indul.

Sofron Istvánék is kikaptak a Kölner Haie otthonában rendezett rangadón, melyre közel kilencezer néző volt kíváncsi. Pedig a Krefeld szerzett vezetést a 8. percében, ám a hazaiak a második és a harmadik harmad elején is kihasználtak egy emberelőnyt, utóbbi esetnél épp Sofron szabálytalanságát szúrták ki a játékvezetők, és megfordították az állást. A vendégek sorsát egy rövidzárlat pecsételte meg, az 55. percben 30 másodperc alatt kétszer is eredményes volt a Köln. A szépítésre még futotta, igazán közel kerülni azonban ezek után már nem tudott ellenfeléhez a Krefeld, és 4-2 arányú vereséget szenvedett. Sofron pontot nem szerzett, viszont kapott gólnál sem volt a jégen, igaz, egyszer a büntetőpadról nézte azt. A Krefeld továbbra is hatodik a bajnokságban.

Újra hat gólt kapott Vas János csapata, a Slavia Praha, az ellenfél ezúttal a mérkőzés előtt 2. helyen álló Ocelári Trinec volt. A vendégek hamar dűlőre kívánták vinni a meccset, az első tíz percben három gólt is ütöttek, amire a Slavia csak eggyel tudott válaszolni. A középső játékrészben ezt újabb két találattal toldották meg, így az utolsó húsz perc már csak formalitás volt, amit 1-1-es döntetlennel abszolváltak a csapatok. A mérkőzés érdekessége volt, hogy az első hat gólból öt emberelőnyös szituációból született, egy pedig büntetőből. A vége 6-2 lett, Vas nem szerzett pontot, a Slavia 11. a tabellán.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 9 3 5 8
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 11. 24 5 10 15
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 5. 19 0 1 1
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 4. 5 0 2 2
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. 17 3 12 15
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 6. 22 4 5 9
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 10. 9 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 8 0 2 2
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 11. 23 2 5 7
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 4. 18 2 13 15

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
SVK3 15:30 HKBTRB 4-5 HVÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ 0-4VÉGE
EBJL 18:55 VSVAVS 3-4 HVÉGE
MOL 19:00 MACGAL 15-2VÉGE
MOL 19:00 MISSCC 7-2VÉGE
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
ECHC 17:00 ZLNMAC 3-7VÉGE
MOL 18:00 BEODAB 1-4VÉGE
MOL 18:00 DHKSCC 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 12-1VÉGE
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   KMHMIS 
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   DMJOHC 
EBYSL   HCIHKB 
EBYSL   MACZNO 
EBYSL   MZAVAS 
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 30., hétfő
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk