Csalódott csapatok rangadója

   

A MOL Liga vasárnapi játéknapján az első helyezett Dab.Docler a harmadik Érsekújvárt fogadja. Nagy kérdés, melyik csapat teszi túl magát sikeresebben a pénteki kudarcán.

A hétvége mindkét csapat számára borzalmasan indult, pénteken az Érsekújvár hazai pályán szenvedett rendes játékidős vereséget az utolsó előtti Ferencvárostól, míg a DAB Miskolcon szaladt bele egy hatgólos vereségbe. Sok idő nincs a kesergésre, ugyanakkor létfontosságú, hogy milyen tapasztalatokat vonnak le e vereségekből a csapatok és azok alapján mennyire sikerül átalakítani a játékukat. Az Érsekújvár esetében ez feltehetően könnyebben megy majd, hiszen az egész szezonjuk elég döcögős eddig, továbbá tény, hogy az idei MOL Ligában mindenki ellen becsúszhat egy egygólos hazai zakó. A Dab.Docler esetében más a helyzet, a csapattal a Kontinentális Kupa óta szemmel láthatóan valami nincs rendben, és bár ennek ellenére sokáig hozták a három pontokat, az utolsó két meccsükön kikaptak.

DABNZA

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Pánikra ezzel együtt Dunaújvárosban sincs ok, hiszen még 20 meccs sem ment le a szezonból, vezetik a tabellát, ami az idei légióspolitikát figyelembe véve akár erőn felüli teljesítménynek is nevezhető. A MOL Liga hetedik éve íródó történetében pedig mindössze háromszor sikerült az alapszakaszt megnyerő csapatnak a döntőt is behúznia, igaz, az mindig páratlan év tavaszán történt. Egy szó, mint száz, mindkét csapatnak helyén kell kezelnie a kudarcot, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy valamin még most kell változtatni ahhoz, hogy a rájátszásban legyen esélyük a döntőbe jutásra vagy ott a győzelemre.

A két csapat idén csak kétszer találkozott egymással, Dunaújvárosban egy legjobbjait nélkülöző Érsekújvár kapott ki 2-0-ra, míg Érsekújváron simán, 5-2-re nyertek a házigazdák. A meccs tétje a hazaiak számára, hogy megőrizzék négypontos előnyüket a Miskolccal szemben, míg az Érsekújvár számára, hogy versenyben maradjon az első két helyezett csapattal, mert ha veszít, akkor ha átmenetileg is, de jelentősnek mondható hátrányba kerül velük szemben.

Dab.Docler–Érsekújvár 2-5

   

Két harmadon keresztül jó mérkőzést láthattak a szurkolók, amely bár sokáig szoros volt, a végén egyértelmű vendégsikert hozott.

Közepes iramban kezdődött a mérkőzés, Léránt hibájából már a 3. percben emberelőnybe került az Újvár. Az előny azonban hatalmas dunaújvárosi helyzetet hozott, előbb 2-1 ellen vihették kapura, majd a legrosszabb pillanatban cserélő vendégektől nem zavartatva 3-2 elleni szituáció alakult ki. Négy perccel később újabb vendégelőny következett, ismét óriási hazai helyzettel, a nagyon aktív Galanisz szerzett korongot és passzolt hajszálpontosan a tiszta helyzetben érkező Kiss Ákos elé, aki azonban nem tudta megverni Krajcovicot. Az előny végén beszorult az Újváros, és már kiegészülve kapott gólt, amikor hosszú másodpercekre egyedül hagyták a kapu előtt Marek Uramot. A gól után átvette a kezdeményezést a hazai csapat, a legnagyobb helyzet azonban Chrenko előtt adódott, aki egyedül lépett ki szólóban egy saját kapu mögül kapott nagyon szép passzal, ezúttal azonban Sevela fogta a ziccert. A 12. perc végén az első újvárosi előny következett, nem kellett sok a hazaiaknak a helyzetbe kerülésre, Mestyán lövése megpattant egy védő ütőjén és védhetetlenül vágódott a kapuba. Támadásban maradt a DAB, egy jól meglőtt korong utáni lepattanóra pedig Papp Viktor ért oda elsőként és szerezte meg a vezetést csapatának a 16. percben.

Nem sokkal később másodszor is emberelőnybe került a DAB, az első sor nem tudott valamirevaló helyzetet kialakítani és amikor egy perc elteltével lement cserére, Sevela gondolta úgy, hogy megpróbálkozik egy hosszú indítással, vesztére. Nagynak szánt passza nem sikerült, a kapu üresen maradt, Frolíknak nem okozott gondot betenni azt az üres kapuba, emberhátrányból egyenlített az Újvár. A második harmad élvezetes játékot hozott, sok helyzetet dolgoztak ki a csapatok és a kapusok is jó formában voltak. Szappanos Dávid az év gólját lőhette volna, kemény küzdelem árán kiharcolt helyzetben fonákkal, kapunak háttal lőtte vasra a korongot. De az Érsekújvár is életveszélyes támadásokat vezetett, az egyik végén Podstavek volt eredményes a 30. percben. Öt perccel később Uram lépett ki egy koronggal, büntetőt nem ítéltek, ám a vele szemben szabálytalankodó mindkét védő a kiállítás sorsára jutott, a kettős előnyből pedig Huba volt eredményes.

A gól láthatóan kissé megviselte a Bikákat, így hiába kezdték emberelőnyben a harmadik játékrészt, Uram ebből a hátrányból is gólt szerzett, amivel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Érthetetlen módon sokadik kékvonalas kiugrás volt ez, ráadásul mind középen történt. A gól után a hazaiak még egy ideig mentek a különbség csökkentéséért, de az idő fogytával beleszürkültek az érsekújváriak játékot ölő taktikájába. Az utolsó hat percből négyet játszott emberhátrányban a DAB, Sevela ekkor emberfeletti teljesítménnyel tartotta az eredményt. A végére maradt még egy kékvonalas kiugratás, Chrenko emberhátrányban kapott passzt, Sevela a meccs védését bemutatva hárította a szólót, az Érsekújvár megérdemelten nyert.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Nagyon buta, elkerülhető gólokat kaptunk ma. Fegyelmezetlenség jellemezte a mai játékunkat, sem a védelem, sem a csatárok nem voltak a helyzet magaslatán. Tizenhat gólt kaptunk az utóbbi három meccsen és négyet lőttünk – ez nem mehet így tovább. A jövőhét kőkemény munkával fog telni, kondi és jeges edzés váltja majd egymást mindennap. Véleményem szerint a legnagyobb baj, hogy egy kicsit hátradőltünk és leültünk amikor viszonylag nagy előnnyel vezettük a bajnokságot. Ez most bosszulja meg magát, így most kell a gárdát felébreszteni és visszatérni arra az útra, ami a szezon első felében az első helyre vitt minket.

Slavomir Chlebec (vezetőedző, Érsekújvár): Örülök, hogy az első helyen álló csapat otthonában tudtunk győzni, fontos volt a legutóbbi vereségünk után. Sikerült kihasználni a rutinos játékosaink révén a lehetőségeinket.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 500 néző. Játékvezetők: Varjú, Halassy, Berger, Kis-király.
Sevela: 86,1% (Kalnins)
K
Krajcovic: 95,3% (Cikánek)
Pozsgai, Martine, Papp, Azari, Szappanos
1
Kowalczyk, Siska, Uram, Caladi, Chrenko
Nagy, Mestyán, Pavuk, Peterdi, Galanisz
2
Huba, Durco, Hurtaj, Frolík, Faith
Hruby, Erdélyi, Somogyi, Gröschl, Kiss
3
Baron, Hrudík, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
Dörök, Léránt, Kovács, Szepessy M., Magosi
4
Lesko, Král, Púchovsky, Domian
Donald MacLean, Strenk Hunor
E
Slavomir Chlebec, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:26 NZÁ Uram Caladi Podstavek
1-1 12:10 DAB PP Mestyán Galanisz Nagy
2-1 15:14 DAB Papp Szappanos
2-2 17:30 NZÁ SH Frolík
2-3 29:12 NZÁ Podstavek Frolík Stefanka O.
2-4 34:44 NZÁ PP2 Huba Hurtaj Durco
2-5 40:27 NZÁ SH Uram Siska Kowalczyk
43 Kapura lövések száma 36
14 Kiállításpercek 18

A DAB–Érsekújvár galériája

   

A DAB–Érsekújvár góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum