Fekete Dániel gólt lőtt és két passzt is adott

   

A magyar csatár újra pályára lépett a Feldkirch színeiben és frissen igazolt, ex-NHL-es szlovák sortársával máris jól megértik egymást.

Sofron Istvánék a Düsseldorf pályáján léptek jégre és bár 7500 néző volt kíváncsi a találkozóra, ők mindössze egyetlen gólt láthattak, azt is a vendégektől, így 1-0-ra nyert a Krefeld. Sofron ugyan pontot nem szerzett, ám hibátlanul játszott, csapata pedig a győzelemmel két helyet lépett előre a tabellán és 22 meccs után a hatodik.

Vas Jánosék komoly vereséget szenvedtek az ötödik helyezett Mountfield otthonában. Az első harmadot sikerült gól nélkül kivédekezni, ám a másodikban gólra váltott két előnyt a hazai csapat, amit a harmadikban újabb néggyel növeltek, így 6-0-ra nyert a Mountfield. Vereségével a Slavia egy helyet visszacsúszott, már csak a 11. helyen áll. Vas János ezúttal nem lépett jégre.

Vas Mártonék is kikaptak a német másodosztályban. Az ellenfél a Landshut volt, amely hazai pályán fogadta a Löwent. A vendégek szereztek vezetést, amelyet ráadásul hamar kettőre növeltek. Ez azonban nem akadályozta meg a hazai csapatot abban, hogy a második húsz percben egyet faragjon a hátrányból, a harmadikban pedig kiegyenlítsen, majd a vezetést is megszerezze. Innen Vasék már nem tudtak újítani, nyert a Landshut 3-2-re. A Löwen Frankfurt vereségével visszacsúszott a hatodik helyre a DEL2-ben.

Bledben lépett pályára a Feldkirch, ahol újra játszott Fekete Dániel. És ha már a pályán volt, akkor nem tétlenkedett, két assziszttal és egy góllal zárta a 11-0-ra nyert mérkőzést. A Feldkirch negyedik a bajnokságban.

Láday Tamásék hazai pályán fogadták a Klamloops Blazers a WHL-ben. A Spokane szerzett vezetést a 34. percben és bár több mint kétszer annyit lőtt kapura, mint ellenfele és harmadannyi büntetést szedett össze, előnyét nem tudta megtartani, öt percen belül jött az egyenlítés. A felek a meccs további részében sem bírtak egymással, így jött a hosszabbítás. Négy mezőnyjátékossal már könnyebbnek bizonyult a dolog, vagy az egy pont elég volt a vendégeknek, mindenesetre 14 másodperc alatt döntötte el a meccset a Spokane. Láday pontot nem szerzett, csapata viszont már az ötödik, úgy hogy nálánál kevesebbet meccset senki nem játszott az egész ligában.

Nagy Gergőt a Rockford IceHogs ellen sem nevezte csapata, ki is kaptak 3-0-ra hazai pályán 11 és fél ezer néző előtt.

Galló Vilmosék a hétvégén két meccset játszottak a svéd juniorok elitbajnokságában. Szombaton nagy riválisukat, a negyedik helyen tanyázó Örebrót verték 3-0-ra, míg vasárnap az éllovas Farjestad fogadták. A vendégek kapusa elképesztő napot fogott ki, 31 lövésből harmincat hárított, míg kollégájának a túloldalon 23 próbálkozás is elegendő volt ahhoz, hogy kettőt bekapjon, így a Farjestad nyert 2-1-re. Örömteli, hogy a hazaiak egyetlen gólját éppen Galló Vilmos ütötte a 27. percben, ezzel egyenlített csapata, amely összességében a harmadik helyen zárta a hétvégét. Gallónak ez volt a 7. gólja a 21. meccsén, emellé adott még 6 asszisztot is, ötödik helyen áll a házi pontlistán.

Keresztury Erikék a szokásoknak megfelelően szintén szombat, vasárnap ritmusban játszottak. A német juniorbajnokságban véget ért a csoportkör, a déli és az északi csoport első négy helyezett csapata összevontan folytatja a küzdelmeket a továbbiakban. A Düsseldorf harmadik helyen végzett csoportjában, akárcsak hétvégi ellenfele, a Kaufbeuren délen. Mindkét meccset simán nyerték Kereszturyék, mindkétszer 4-1-re győztek. A magyar csatár egyelőre pontot nem szerzett a főtáblán, de ami késik, nem múlik. Két győzelmével a Düsseldorf már a legelején az élre állt.

Régen írtunk már a tengerentúlon játszó fiatalokról, ezentúl havonta foglaljuk össze, éppen hogyan állnak. Garát Zsomborék az elmúlt négy hétben 9 meccset játszottak az EHL-ben, ezek közül ötöt megnyert, kettőt a rendes játékidőben, kettőt pedig a hosszabbításban vesztett el, így 12 ponttal gazdagodott és továbbra is második helyen áll a bostoni csoportban. A magyar juniorválogatott hátvédje ezeken a meccseken egy gólpasszt adott, így egy gólja mellett öt gólpassza is van. Postás Ciprián csapata, a GMHL-ben szereplő South Muskoka, nyolc mérkőzést játszott az elmúlt négy hétben és mind a nyolcat meg is nyerte. Ezzel pedig előrelépett a tabella ötödik helyére, bár nekik van a legkevesebb meccsük a mezőnyben. Postás a nyolc meccsen öt asszisztot adott, már 13-nál jár, góljainak száma négy. Vay Ádám három meccset játszott egy hónap alatt, némileg romlottak a mutatói ezen időszak alatt, kapott gólátlaga 1,88-ról 2,09-re nőtt, védési hatékonysága pedig 92,7%-ról 91,8%-ra csökkent. Az El Paso Rhinos második helyen áll a WSHL középnyugati csoportjában. Erőss Zoltán meghívót kapott a juniorválogatottba, ő szintén Észak-Amerikában, az NA3EHL-ben szereplő Wilkes-Barre Miners csapatában játszik. 18 meccsen van túl, egy gólnál és 10 asszisztnál jár, 11 pontja van tehát. Csapata a harmadik helyen áll a liga nyugati csoportjában.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 9 3 5 8
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 11. 23 4 10 14
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 5. 19 0 1 1
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 4. 5 0 2 2
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. 17 3 12 15
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 6. 21 4 5 9
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 10. 9 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 8 0 2 2
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 11. 22 2 5 7
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 6. 19 2 13 15

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum