Újoncot avat a Debrecen Szeredában

   

A Ferencváros érsekújvári győzelmét követően összekavarodott a helyzet az alsóházban, így többszörösen is kiemelkedő fontosságú meccsre kerül sor Csíkszeredában. A sérülések miatt újabb fiatal mutatkozik be a Debrecenben.

Két, az alsóházhoz tartozó csapat, a HSC Csíkszereda és a Debrecen játszik egymással magyar idő szerint délután 5 órától. A csíkiak a megszerzett pontokban alapos lemaradásban vannak az őket megelőző csapatokhoz képest, szerencséjük, hogy kevesebb meccset is játszottak, azonban így is győzelmi kényszerben kell játszaniuk. Ha a csapat körül még komolyan gondolják a rájátszásba jutást, akkor el kell kezdeni gyűjteni a pontokat, mégpedig itt és most, a közvetlen vetélytársak legyőzése ugyanis kötelező feladat ebben a műfajban. Ráadásul nem is tűnik lehetetlennek, hiszen a HSC eddigi egyetlen hárompontos győzelmét éppen a Debrecen ellen aratta november elsején, amikor 5-3-ra nyert.

hsc-dhkDSC_6072

 

Fotó: Pál Zoltán

Azóta persze történtek változások, a legfontosabb, hogy a csapat legeredményesebb játékosa, Niklas Sjölund már nincs Csíkszeredában. Ő azon a bizonyos győztes meccsen egy gólt szerzett és egyet előkészített. Ugyancsak hiányozni fog a lábsérüléssel bajlódó Mihály Ede is, viszont visszatérhet Bíró Tamás. Mindez most már nem számít, lassan az utolsó lehetőség érkezik el arra, hogy a HSC megkezdje a felzárkózást, és erről árulkodik Gál Sándor mérkőzés előtti nyilatkozata is. “Kötelező győznünk mindkét hétvégi mérkőzésen, ha a célt, amelyet kitűztünk a szezon előtt magunk elé teljesíteni akarjuk” – mondta a csapat honlapjának.

Megtizedelt debreceni csapat utazik Erdélybe, rájár a rúd a MOL Liga újoncára. Az amúgy is tekintélyes sérültlistához a Ferencváros elleni győzelmet követően újabb nevek csatlakoztak. A debreceniek nagyon szimpatikusan veszik tudomásul ezeket a sérüléseket, Jevgenyij Muhin a pesterzsébeti győzelem után mindössze annyit nyilatkozott erről, hogy ez sajnos benne van a pakliban, fel kell erre készülni. És persze összeszorított fogakkal dolgozni tovább, tehetjük hozzá. Debrecenben éppen ezt is teszik. Ha a húzóemberek kiesnek, lehetőséget kapnak a fiatalok, akik ezzel a bizalommal rendszerint élni is tudnak. Legutóbb már a csapat tagja volt Prakab János-Krisztián, most újabb 18 éves játékos csatlakozik a kerethez, a juniorcsapatban játszó szintén orosz Artur Gart személyében. Ő a magyar juniorbajnokságban eddig 5 mérkőzésen 4+6 pontnál jár +8-as mutató mellett, a szlovák junior 1. Ligában pedig 15 meccs, 11 gól, 12 assziszt, +24 a statisztikája. Szerencsére tehát úgy tűnik, Debrecenben a juniorcsapat képes a felnőttek hátországaként működni, van kihez nyúlni, kíváncsian várjuk Gart bemutatkozását a felnőttek között.

“Legutóbb sajnos nem a legjobb formát mutattuk Csíkszereda ellen – nyilatkozta Jevgenyij Muhin, a Debreceniek vezetőedzője. – Most viszont győzni szeretnénk és elhozni 3 pontot. Nagyon fontos volna, hogy ezt a meccset megnyerjük. Ehhez egy kiegyensúlyozott, mindhárom játékrészt uraló, erős, meghatározó játék kell. A Csíkszereda elleni eredményeink mutatják igazán, sok minden fejben dől el, a csapat mentális állapota eldöntheti a mérkőzést. Koncentráltan, fegyelmezetten kell játszani. Az elmúlt meccseken sok egyértelmű helyzetet hagytunk ki. Nem kérdés, hogy gólra kell válltani minden helyzetet, kellenek a jó befejezések.”

HSC Csíkszereda–Debreceni HK 3-4

   

Bár már három góllal is vezetett a sérült játékosoktól tizedelt Debrecen a HSC otthonában, a vége izgalmas lett, de a három pontot csak sikerült megszerezni. Egyre nagyobb bajban az erdélyi egyesület.

Az első gólt a vendégek szerezték. Azok után, hogy az első játékrész legelején, illetve közepén is kibekkeltek egy emberelőnyt, az első előttük adódó ilyen lehetőséggel élni tudtak, Sijka passzát Dancsfalvi vágta be Kozuch kapujába. A Debrecenieknél ismét Tőke kezdett a kapuban és bizony nem kis érdemei voltak abban, hogy csapata kapott gól nélkül zárta ezt a játékrészt. A második harmad roppant sportszerű játékot hozott, ugyanis egyik csapat sem követett el olyan szabálytalanságot, amiért a játékvezetők kétperces büntetést ítéltek volna. Ebből egyértelműen a Debrecen profitált, a 25. percben Kaszkov húzta fel fonákkal a kapuvas alá a korongot közelről, majd három perccel később Könczei hatalmas egyéni alakítás végén lőtte ki a felsőt, ezzel már 3-0-ra vezettek a vendégek.

DHKHSC2
Fotó: Molnár Dénes

A harmadik harmadra mindent egy lapra feltéve jött ki a HSC, aminek a második perc végén meg is lett az eredménye, Curilla hozta fel két gólra csapatát. Hiába nyomott azonban ezt követően még jobban a hazai csapat, Tőke kapus Bíró Mátyás és Pojkar kísérleténél is ellenállhatatlan volt. A gondokat tetézte, hogy az 52. percben Sijka kotort be egy kipattanót, visszaállítva a háromgólos különbséget, eldőlni látszott a meccs. Azonban a jégkorong sokadszorra bizonyította, hogy három gól sem feltétlenül jelent leküzdhetetlen hátrányt, különösen úgy, hogy a HSC az 53. percben két perc kettős előnyt kapott. Spady kapáslövése az előny 12. másodpercében érkezett és talált utat Tőke kapujába, ezzel ismét kettő volt a hátrány. Szimpla fórban azonban nem sikerült tovább faragni a hátrányból, így az 58. percben lehozta Kozuchot a Csíkszereda. Végül másfél perccel a rendes játékidő vége előtt sikerült egyre csökkenteni a különbséget, ez azonban késeinek bizonyult, még úgy is, hogy az utolsó percben ismét emberelőnybe került a HSC. A Tőke vezette védelem minden hazai próbálkozást hárított, így egy, a vendégek szempontjából simának induló meccsen is nagy izgalmak közepette gyűjtötték be a három pontot a hajdúságiak.

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): Nagyon rosszul játszottunk az első két harmadban. Keveset korcsolyáztunk, rosszul passzoltunk, a játék minden elemében rosszak voltunk. A harmadik harmadra felgyorsultunk, ekkor már azt láttam, amit az első perctől kezdve kellett volna játszani. Nem értem, hogy miért játszottunk ilyen gyengén a mérkőzés első felében. Holnap egy új meccs, amelyen az elsőtől az utolsóig úgy kell játszanunk, mint ma a harmadik játékrészben.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debreceni HK): Az első két harmadban azt a játékot láttam a fiúktól, amelyet megbeszéltünk. Az utolsó harmadra viszont semmi nem köszönt vissza a tervezettekből. Nagyon gyorsan el kell felejteni a harmadik húsz percet.

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 700 néző. Játékvezetők: Lascar, Toparceanu, Mathe, Peter.
Kozuch: 81,8% (Ruczuj)
K
Tőke: 92,5% (László)
Salló, Pojkar, Curilla, Bíró M., Farkas
1
Csíki, Szagyikov, Dancsfalvi, Berta, Sijka
Spady, Nagy, Sátek, Molnár Zs., Tranca
2
Jemeljanov, Voronov, Hári, Könczei, Kaszkov
Bors, Papp, Molnár Z., Bíró O., Bíró T.
3
Prakab, Tőkési, Gyemensin, Barabás, Vaszjunyin
Gecse, Geréb, Hildebrand, Rokaly
4
Okos, Gart
Christer Dreberg, Gál Sándor
E
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 17:56 DHK PP Dancsfalvi Sijka Berta
0-2 24:54 DHK Kaszkov Hári Könczei
0-3 28:29 DHK Könczei Szagyikov Vaszjunyin
1-3 41:52 SCC Curilla Sátek Salló
1-4 51:19 DHK Sijka Voronov Berta
2-4 52:42 SCC PP2 Spady Pojkar
3-4 58:33 SCC Molnár Zs. Curilla Spady
40 Kapura lövések száma 22
2 Kiállításpercek 12

A HSC–Debrecen képei

   

A HSC–Debrecen góljai

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum