Hatodik győzelmére készül a Miskolc

   

Az éllovas Dab.Doclert egyre masszívabban ostromló borsodiaknak a szintén jó formában lévő, legutóbb Érsekújvárról győztesen hazatérő Ferencváros igyekszik útját állni.

A hétvége eddigi fejleményei után alaposan összekuszálódni látszanak a szálak és az erőviszonyok a MOL Ligában. Az élen továbbra is a DAB található, de egyre szorosabban a nyakán van a Miskolc, míg hátul az UTE és az FTC kettőse kezdi lerázni magáról a nyolcadik helyezett HSC-t. Mivel azonban a Debrecen is nyerni tudott, így a felzárkózás az ötödik helyezett csapatra egyelőre várat magára. Pénteken a Fradi rendes játékidőben nyert Érsekújváron, ami idén még egyetlen csapatnak sem sikerült a ligában. Jó formában várja tehát a Miskolcot, amely azonban ugyancsak pénteken történelmi mértékű győzelmet aratott a Dab.Docler felett. Ez sorozatban az ötödik diadal volt a borsodi csapattól, utoljára október 31-én, Dunaújvárosban kaptak ki Majoross Gergely tanítványai.

FTCMIS3

Fotó: Darányi Lea

A Miskolcnak amúgy is van elszámolni valója Szakács Ferenc csapatával szemben, hiszen a két csapat legutóbbi pesterzsébeti mérkőzésén úgy kapott ki 2-1-re, hogy negyvennél is több lövést küldött kapura. Az érsekújvári meccs tapasztalatai azért is lehetnek hasznosak a zöldek számára, mivel a Miskolc a felvidékiekkel együtt a legtöbb gólt szerezte a ligában, szám szerint 81-et, ami 4 gólos átlagnál is jobbat jelent meccsenként. Nagy különbség viszont, hogy míg az Újvárnál 62 kapott gól társult mindemellé, a Miskolc védelme magasan a legjobb az egész ligában, meccsenként közel egy góllal kaptak kevesebbet, mint az ebben a mutatóban második DAB.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Mindig azt hangsúlyozom, hogy nekünk nem az ellenféllel, hanem saját magunkkal kell foglalkoznunk. Nincs jelentősége, hogy a soron következő ellenfelünk milyen eredményt ért el, nekünk a saját mércénknek megfelelően kell játszanunk. Pénteken ez nagyon jól sikerült a Dab. Docler ellen, hiszen végig irányítottuk a mérkőzést, kevés lehetőséget biztosítottunk az ellenfelünknek, a sajátjainkat pedig jól használtuk ki. Ugyanerre lesz szükség vasárnap este a Ferencváros ellen, amely éppen pénteken bizonyította be, hogy nem szabad egyetlen percre sem lebecsülni.

Ferencváros–Miskolc 2-0

   

Az FTC rendezte sorait és ezen a hétvégén végigverte dobogós ellenfeleit. Az Érsekújvár után a Miskolc sem tudta megállítani a zöld-fehéreket, ellenben a Jegesmedvék ötmeccses győzelmi szériája lezárult.

Az első harmadban nem született gól, Marton és Bálizs hibátlanul védtek, pedig bőven akadt dolguk, amit a 19-11-es kapura lövési mutató is jól jelez. Kiállításból egyet ítéltek a játékvezetők, a 10. percben Sagert ült ki két percre gáncsolásért.

A második húsz percet a miskolciak kezdték jobban, nyomásuk a 23. percben emberelőnnyé érett, ugyanis Guren akasztotta Beczét, viszont a Miskolc kihagyta a lehetőséget. A harmad közepén háromszor játszhattak emberelőnyben a hazaiak, kétszer Sagert, egyszer Tóth Adrián büntetése nyomán. Sokat lőttek kapura az FTC-játékosok, Bálizs mindegyik próbálkozást védte, egészen a 33. percig, amikor Kiss Gábor megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak. A 35. percben Cohen lőtt, örült, ám csak a kapuvasat találta el. Nem sokkal később Nagy Krisztián kőkemény ütközést osztott ki, ám a játékvezetők szabálytalannak vélték, ezért meg nem engedett testjátékért kiküldték, az emberhátrányt a Miksolc kivédekezte. Másfél perccel a harmad vége előtt a kiugró Cohennel szabálytalankodott Géczi, büntetőhöz jutottak a Jegesmedvék. A rávezetést Marton mamuttal kivédte.

FTCMIS4

Fotó: Darányi Lea

A záró játékrész elején a hazaiak csapatkapitányát, Kiss Gábort eltalálta egy korong, komoly fájdalmakkal hagyta el a jeget, ám később visszatért. A 43. percben Pál Zoltán ült ki fogásért két percre, a vendégek nem használták ki az emberelőnyt. A miskolciak hajtottak az egyenlítésért, többször is felálltak öt az öt ellen, Marton viszont hihetetlen bravúrokat mutatott be, illetve egyszer a gólvonalon megállt a korong. A 55. percben Borbást kiállították, az FTC okosan ölte a büntetést. A végjátékban Majoross Gergely időt kért, Bálizst lehozta. Az utolsó percben két miskolci játékos összekorcsolyázott a saját harmadában, a szabadon maradt korongra Borbás lecsapott és belőtte a kapuba.

A második sor eredményes játéka és Marton kapus ihletett formája kellett a zöld-fehérek győzelméhez, de még talán ez is kevés lett volna, ha a miskolci csatárok jobban koncentrálnak a befejezéseknél.

Szakács Ferenc (vezetőedző, Ferencváros): ”Megint egy nagyon jó kapusteljesítménnyel győztünk, de ez elmondható mind a négy sorunkról. Keményen dolgoztak, gratulálok a fiúknak. Úgy érzem, hogy végig mi uraltuk a mérkőzést, úgyhogy megérdemelten nyertünk.”

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék): “Ez egy iskolapéldája volt annak, ha az ember egy picit is lazább fejben, mint a legjobbja, akkor bármi megtörténhet. Hiába alakítottunk ki több száz százalékos gólhelyzetet, mivel fejben nem voltunk eléggé élesek az elejétől, ezért nem tudtuk ezeket értékesíteni. Ha ennyi helyzetből hatvan percen keresztül nem tudunk gólt lőni, akkor nyilván nem tudunk nyerni.”

MOL Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 312 néző. Játékvezetők: Druga, Dalibor, Soós, Pálkövi.
Marton: 100% (Budai K.)
K
Bálizs: 97,3% (Duschek)
Moravec, Guren, Tvrdek, Novák, Rafaj
1
Boyle, Dudas, Nagy, Cohen, Becze
Hegyi, Cerny, Galló, Borbás, Kiss G.
2
Gőz, Dósa, Hajós, Tóth, Dansereau
Lencsés, Lévai, Hardi, Dubek, Pál
3
Sagert, Vojtkó, Popovics, Láda B., Miskolczi
Géczi, Revák, Németh, Farkas, Papp
4
Ritó, Láda P., Roczanov, Szilágyi, Fliszár
Szakács Ferenc, Orbán György
E
Majoross Gergely, Mart Eerme
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 32:54 FTC PP Kiss G. Galló Borbás
2-0 59:14 FTC EN Borbás Kiss G.
38 Kapura lövések száma 38
6 Kiállításpercek 10

Az FTC–Miskolc képes összefoglalója

 

Az FTC–Miskolc góljai

   

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk