A Fehérvár elrontaná a Dornbirn győztes sorozatát

   

A magyar EBEL-csapat három vereség után indult a leghosszabb túrájára.

A nemzetközi szünet óta ellentétes utat jár be a Dornbirn és a Fehérvár. A vorarlbergi csapat három győzelemmel folytatta a bajnokságot, a fehérváriak viszont három vereséggel. Legutóbb, a Znojmo ellen azonban már ismét sikerült legalább a pontszerzés, bízunk benne, hogy vasárnap a győzelmi útra is visszatalál a magyar EBEL-csapat.

Az aktuális ellenfél, a Dornbirn egyszersmind közvetlen vetélytárs is a fehérváriak számára a felsőházi helyekért és az ezzel járó biztos playofftagságért folytatott küzdelemben, így nyugodtan használhatjuk az elcsépelt fordulatot, igazi négypontos meccs következik a feleknek. Nem lesz könnyű meccs, tényleg jó formában van a Dornbirn, hiszen miután Ljubljanában győzött büntetőkkel, odahaza a Bolzanót verte, majd legutóbb a Linzt küldte haza egy laza 4-0-val.

AVSDEC3

Martin Grabher-Meier, a Dornbirn csatára így várja a meccset:  “A földön kell járnunk továbbra is. Csak meccsről meccsre gondolkodhatunk, nem szabad távolabbra nézni. Szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, és ezzel megalapozni a további felzárkózásunkat. Nagyon fontos meccs következik vasárnap a számunkra.”

Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője: “A Dornbirn döcögősen kezdte az idényt, de azóta egyre inkább felvette a sebességet. Továbbra is fontos számunkra a stabil védekezés és a jó kapusteljesítmény. A speciális egységeink jó és eredményes játéka lehet a siker egyik kulcsa. A célunk, hogy az alapszakasz végén a felső házba kerüljünk, ehhez pedig győzelemre kell törnünk.”

A két csapat egyszer már találkozott a szezonban. Akkor kiváló hajrával a Volán nyert hazai pályán, 4-3-ra, Erdély Csanád emlékezetes győztes góljával. Magosi Bálint 3 meccses eltiltása miatt nem vehet részt ezen a túrán, így a fiatal center ismét csatasorba állhat. Rajna Miklós továbbra is sérült, így Josh Robinson mögött újfent a 18 éves Kornakker Dániel ül a padon. A csapat már egy nappal a meccs előtt elutazott a helyszínre, ahonnan nem is tér haza a Linzben esedékes keddi mérkőzés előtt.

Dornbirn–Fehérvár 3-4

   

Nagyon változatos mérkőzésen a Fehérvár véget vetett a Dornbirn 3 meccses győzelmi szériájának, egyszersmind a saját 3 mérkőzésre nyúló hullámvölgyének. Bartalis István lőtte a győztes gólt a hosszabbításban, emberelőnyben.

Helyretette emberhátrányos védekezését és emberelőnyben is eredményesnek bizonyult a Volán Dornbirnban, ezek a mutatójavulások alapvetően fontosak voltak a vasárnapi győzelem megszerzése szempontjából. Két válogatott csatárunk is betalált, Benk András és Bartalis István is először talált az ellenfél kapujába a szezonban.

Benk András szezonbeli első góljával viszonylag gyorsan vezetést szerzett a Fehérvár. Sajnos Arniel kétszer is válaszolt, így két harmad után 2-1-es hazai vezetésre állt a mérkőzés. Sok hátrányt kaptunk, de jól álltuk a sarat, és ez mindig jó jel, túl azon, hogy fárasztóak ezek a műszakok. Egyszer csak egyenlített a mérkőzés nagyobb részében jól és keményen játszó Fehérvár. Az idei főnyeremény, Michael Boivin a7. gólját lőtte 10. Volán-meccsén. Sőt egy percre rá már vezetett is Rob Pallin csapata, Andrew Sarauer hátrányban robogott végig s máris 2-3 állt a táblán.

Sajnos nem a 60. percig, mert a cseh Blatny révén egyenlített a Dornbirn az 56. percben. Két hazait állítottak ki a hajrában, és ezt a lehetőséget a rendes játékidőben már nem, de a hosszabbításban kihasználta a Fehérvár, Bartalis vágta be a második pontot jelentő gólt.

Nagyon fontos győzelmet aratott a magyar EBEL-csapat, néhány forduló erejéig prolongálta helyét a felső házban, kedden Linzben lesz lehetősége újabb pontok megszerzésére.

EBEL, 2820 néző. Játékvezetők: Kellner, Plattner, Schauer.
Lawson: 84,6% (Dieber)
K
Robinson: 89,3% (Kornakker)
Magnan-Grenier, D'Aversa, D'Alvise, Arniel, Grabher-Meier
1
Varga, Orbán, Benk, Erdély, Bartalis
Crawford, Sertich, Petrik, Blatny, DiBenedetto
2
Szirányi, Wehrs, Kovács, Sikorcin, Marino
Lembacher, Jeitziner, Bohmbach, Feichtner, Desbiens
3
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
Putnik, Samardzic, Achermann
4
Tokaji, Reiter, Kocsis, Nemes, Vincze
Dave MacQueen, Peter Sidorkievicz
E
Rob Pallin, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:05 FHA Benk Bartalis Varga
1-1 16:22 DEC Arniel Desbiens Magnan-Grenier
2-1 30:12 DEC Arniel D'Alvise D'Aversa
2-2 48:18 FHA Boivin Sarauer Banham
2-3 49:31 FHA SH Sarauer Marino Boivin
3-3 55:42 DEC Blatny Petrik Grabher-Meier
3-4 60:31 FHA PP Bartalis Boivin Banham
28 Kapura lövések száma 26
8 Kiállításpercek 24

A Dornbirn–Fehérvár góljai

   

Így nyert a Volán bravúrosan, a hosszabbításban. A 7 gólt itt találják meg.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum