A Debrecen felzárkózhat a Brassóra

   

Ha erdélyi túrája második meccsét is megnyeri, a sok sérültje ellenére nagyszerűen küzdő Debrecen két pontra megközelíti a negyedik helyezettet.

A Brassó szombati, UTE elleni hazai vereségével egyelőre elvesztette a csatlakozást a dobogós helyekhez, vasárnap pedig újabb kihívóval mérkőzik. Ráadásul talán sokakat meglepő módon a hazai pálya idén egyáltalán nem jelent előnyt Mihály Árpádéknak, eddigi 8 mérkőzésén mindössze 50%-os teljesítményt nyújtott a sárga-kék alakulat az olimpiai jégcsarnokban. Ezt a nem túl acélos statisztikát fényesen igazolta a csapat az UTE ellen szombaton, amikor is kétgólos előnyből került kétgólos hátrányba, a végjátékban rendkívül gyámoltalanul játszott, és csak egy megértően megítélt kiállítás nyomán sikerült faragni a hátrányból. Sokan adósak a tavalyi teljesítményükkel Brassóban, talán csak Saluga és Péter Róbert tart időarányosan előrébb, mint egy éve. Feltűnő a nehéztüzérség visszafogottsága. Míg az előző szezonban potyogtak a hátvédgólok a csapatban, addig ez most egyáltalán nem jellemző. Hiányzik a csapatból az előző rájátszás hőse, Zsók Levente is, a hónapok óta harcképtelen csatár korábban megbízhatóan szállította a pontokat.

Az újonc Debrecen szereplése a MOL Liga talán legkellemesebb meglepetése. Jevgenyij Muhin edző keze alatt remek szellemű társaság formálódik, amelyeket a csőstől érkező sérülések sem tudtak megtörni – Ladányi Balázs talán a jövő héten visszatérhet. Más kluboknál a sérüléscunami minden bizonnyal panaszáradatot indított volna el, Debrecenben viszont összeszorított foggal, csendben dolgoznak tovább. Az orosz edző remek érzékkel nyúl a fiatalokhoz, miközben úgy tűnik, sikerrel tanítja játékosainak az orosz hoki fortélyait. Stílusos, szimpatikus csapatot épített, amely mindenkinek méltó ellenfele, nem véletlen, hogy az ötödik helyen tanyázik a ligában. A Debrecen a leggyorsabb csapat, elsősorban a légiósok száguldoznak borzasztó sebességgel a jégen, de a fiatal magyarok is tartják velük a lépést. A Csíkszereda elleni győzelemmel és a Brassó UTE elleni vereségével a szombati ellenfél látótávolságba került. Mindössze öt pont választja el egymástól a Brassót és a Debrecent, ha Kaszkovék meg tudják ismételni legutóbbi bravúrjaikat, visszakapaszkodhatnak a felső ház közelébe, éppen a Brassó rovására.

“A legutóbbi mérkőzésen sikerült legyőzni Brassót – nyilatkozott Jevgenyij Muhin. – Nehéz mérkőzés volt az is, és most is arra számítok. Ráadásul a Ferencvárossal játszott mérkőzésen újabb sérülésekkel gazdagodtunk. Szicsov a válla miatt nem fog játszani, Borogyin pedig agyrázkódás miatt hagy ki néhány meccset. Tehát nem lesz könnyű dolgunk, keményen, harcosan kell a fiúknak küzdeniük. A legutóbbi meccsen az első gól után mindenki lazított a fegyelmen és egyedi megoldásokkal próbálkozott, amiért azonnal megbüntetett az ellenfél. Tehát ha elkövetjük újra és újra azt a hibát, hogy nem tartjuk magunkat a megbeszélt taktikához fegyelmezetten, akkor gondok lesznek. Viszont azon vagyunk, hogy mérkőzésről mérkőzésre kevesebb hibával játsszunk.”

Brassó–Debrecen 7-1

   

Felső 4 és alsó 4 csapatra szakadt a mezőny. A MOL Liga-újonc felzárkózása elmaradt, a hazaiak felálltak s leporolták magukat az UTE-tól elszenvedett vereség után.

A Brassó nagyon jól állt bele a mérkőzésbe, az első cseréktől kezdve dominált. A Debrecen egy ideig tartotta a lépést, de az első harmadban nem pörgött a kellő fordulatszámon. Bár a Corona a legelején elvesztette egyik legjobb bekkjét, Hietamakit, akit a játékvezetők végleges kiállítással büntettek, a játék túlnyomórészt Tőke Zoltán kapuja előtt folyt. Mihály Árpád szerzett vezetést, majd Richard Filip emberelőnyben távoli lövéssel növelte az előnyt.

2-0-nál még éltek a debreceni remények, de egy jól induló emberelőnyös játék végén gólt kaptak, és a háromgólos hátránynál elszállt az egyenlítésbe vetett hit. A Brassó pedig könnyedén szúrta bele a kést a megrendült ellenfélbe. A második szünetre 5-0-s előnyt harcolt ki, s közepes sebességgel még a harmadik harmadot is megnyerte. Martin Saluga mesterhármast ért el, Mihály Árpád duplázott, Patrik Polc pedig ismét magabiztosan hárított.

A Brassó megmutatta, továbbra is a dobogóra esélyes csapata van, míg a Debrecen magán hordozza egy lelkes újonccsapat minden ismertetőjegyét. Ladányi Balázs a legjobbkor térhet vissza a jégre.

Jerry Andersson, vezetőedző, Brassó: “Nagyon keményen kezdődött a meccs, hét perc kiállítással. De szerencsére sikerült ellenőriznünk a játékot, és megúsztuk. Közben abban a rövid időben, amíg teljes létszámban voltunk, sikerült megszereznünk a vezetést. Azzal, hogy kapott gól nélkül átvészeltük ezeket a perceket, a csapatom önbizalma megnőtt, és ellenőrzése alatt tartotta a meccset a legvégéig. Jó volt a védelmünk, jó volt a kapusunk, és néhány remek gólt is láthattunk. Nagyra értékelem azt a fegyelmezettséget, amelyet a fiúk tanúsítottak ma. Ezzel a hozzáállással és magatartással lehet megnyerni a meccseket. Ha nem vagyunk fegyelmezettek, akkor az erősebb csapatok, mint amilyen a Debrecen is, könnyen legyőzhetnek bennünket. De ma szerencsére rendben voltak a dolgok, és örülök, hogy a fiúk játéka egyre jobb minőségű. A mai meccs a miénk volt, kétség sem férhet hozzá.”

Jevgenyij Muhin, vezetőedző, Debrecen: “Ma az ellenfelünk sokkal jobb volt nálunk, és ez megmutatkozott a végeredményben is. A meccs elején nagy lehetőséghez jutottunk, hosszan játszhattunk emberelőnyben, de nem tudtunk élni ezzel. Ha akkor tudtunk volna gólt ütni, akkor egészen más meccset láttunk volna egészen más végeredménnyel, ebben biztos vagyok. A tegnapi, csíkszeredai mérkőzésbe rengeteg energiát és erőfeszítést tettek a fiúk, és ez ma nagyon megérződött a teljesítményünkön. Három sorral kellett játszanunk, három kulcsjátékosunk sérült, valamint az első számú kapusunk is, nagyon fiatal csapattal játszottunk ma.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 800 néző. Játékvezetők: Csomortani, Butucel, Siko, Peter.
Polc: 95,7% (Fülöp)
K
Tőke: 73,1% (László)
Filip, Obsut, Péter R., Saluga, Klouda
1
Csíki, Szagyikov, Dancsfalvi, Berta, Sijka
Piszarenko, Hietamaki, Molnár, Mihály, Virág
2
Jemeljanov, Voronov, Hári, Könczei, Kaszkov
Imecs, Nagy, Antal, Petres, Márton
3
Prakab, Tőkési, Gyemensin, Barabás, Vaszjunyin
János, Fodor, Bálint, Péter Zs.
4
Okos, Gart
Jerry Bjorn Andersson, Hakan Nygren
E
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:31 BRA Mihály Virág János
2-0 11:40 BRA PP Filip Obsut Klouda
3-0 22:39 BRA SH Saluga
4-0 24:10 BRA Petres Antal Nagy
5-0 38:58 BRA Saluga Péter R. Klouda
5-1 44:33 DHK Kaszkov Hári Könczei
6-1 45:33 BRA Mihály Nagy Klouda
7-1 56:25 BRA Saluga Klouda Péter R.
26 Kapura lövések száma 23
43 Kiállításpercek 6

A Brassó–Debrecen képes összefoglalója

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum