A Znojmo 5 győzelemmel érkezik Fehérvárra

   

A Fehérvár a Znojmót fogadja két felső házi EBEL-csapat összecsapásán. A Znojmo öt meccs óta veretlen, a Volán viszont az IIHF-szünet óta nyeretlen.

A pihenő alaposan lefékezte a Volánt, hiszen az előtte levő öt meccset nyerte a csapat, ám az azóta lejátszott kettőt elvesztette. Kétszer lőttek öt gólt az ellenfelek, Villachban 4-gyel, a Graz ellen hazai jégen viszont csak 2-vel sikerült válaszolni. A következő öt napban három olyan meccs következik, amely akár sorsfordító is lehet. Sorrendben először a Znojmo jön, majd vasárnap Dornbirnben lépnek fel Tokajiék, aztán hazafelé kedden megállnak Linzben. Mivel jelenleg három pont az előnye a Fehérvárnak a 7. Villach és a 8. Bolzano előtt, így a hétvége alatt akár a vonal alá is lehet csúszni, ha rosszul sülnek el a dolgok, ám az is benne van a lehetőségek között, hogy alaposan megerősíti helyét a felső házban Rob Pallin csapata.

Pénteken az ellenfél a Znojmo lesz, jelenleg az egyik legjobb formában játszó EBEL-csapat. A csehek öt meccs óta veretlenek, és a szezon első csatáját is ők nyerték hazai jégen a jól játszó Fehérvár ellen, 5-4-re. Znojmóban nyilvánvalóan a jó sorozat folytatásában reménykednek, ami fontos is lenne ahhoz, hogy biztonságos távolságban maradjanak az alsó háztól. Egy esetleges Fehérvár-győzelem ugyanis pontegyenlőséget eredményezne, azaz a Bolzano és a Villach lőtávolba kerülne. A csehek legfőbb erőssége a támadójáték. 75 lőtt góllal a második legeredményesebb csapat az övék. Ráadásul a Znojmo használja ki legjobban az emberelőnyöket is, fantasztikusnak mondható 34%-os mutatóval állnak, meccsenkénti átlagban kis híján két előnygólt lőnek. Ez nemcsak önmagában rossz hír, de tetézi a gondokat, hogy a Fehérvár ebben a játékelemben romlott a legtöbbet az előző szezonokhoz képest, hovatovább lassan a liga leggyengébb hátrányos védekezését mutatja be. Jelenleg a 71%-ot sem éri el a Volán mutatója, ennél csak az Olimpijáé tragikusabb a ligában.

AVSZNO

“A Znojmo rendkívül támadó felfogásban játszó csapat – nyilatkozta Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője a hivatalos előzetesben –, éppen ezért életveszélyes ellenfél. A legfontosabb feladatunk, hogy a minimálisra szorítsuk a lehetőségeiket, nem engedhetjük meg, hogy hibákat követünk el.”

“Mostanában nagyon kerek a világ körülöttünk – ismerte el Ondrej Fiala, a Znojmo csatára. – A csapatszellem is fantasztikus. Ott akarjuk folytatni Magyarországon, ahol legutóbb abbahagytuk, akkor is, ha tudjuk, ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.”

A Volánban visszatérhet Varga Arnold, Michael Boivin és Bartalis István, a Znojmóban sérült Ales Sova és Martin Baca, de ugyancsak nem biztos, hogy játszani tud a legutóbb is hiányzó Pavel Rosa és Jiri Beroun.

A mérkőzést a Sportklub Tv nem tűzte műsorára, az események online tv-közvetítésben követhetők.

Fehérvár–Znojmo 4-5

   

A szokásoknak megfelelően végig kapart, de a védőharmadban mostohán bánt a koronggal a magyar EBEL-csapat, így a várakozás alatt teljesítő vendégcsapat büntetőkkel megnyerhette a felső házban maradás szempontjából lényeges meccset.

Három játékos tért vissza pénteken a Fehérvár AV19-be. Boivin néhány mérkőzést, Varga és Bartalis viszont sokat hagyott ki. Rajna Miklós sérülés miatt még a padra sem tudott leülni, ezért Kornakker Dániel volt Josh Robinson cseréje ezúttal.

Jól állt bele a meccsbe a Fehérvár, a várt módon tempós mérkőzést játszott az EBEL magyar és cseh csapata. Már az első percekben látszott, hogy újra magabiztosan védő Robinsonhoz van szerencsénk, és az várható volt, hogy ez ezen a meccsen fontos körülmény lesz. Mindkét oldalon adódtak helyzetek, de a gólra várni kellett a második hazai emberelőnyig, a 14. percig. Az emberelőnyös játék nem ment jól, de 3,5 perces tanácstalanság után Szirányi Bence nagy lövése jó irányba jött le a cseh kapusról, Kovács Csaba pedig beütötte a Nechvatal által üresen hagyott kapuba. Egy percen belül megkapta a lehetőséget a Znojmo is, amit fél perc alatt kihasznált a liga legjobban emberelőnyöző csapata, Boruta takarásból lőtt gólt, 1-1. Szerencsére ezúttal nekünk volt gyors válaszunk, LoVecchio húzott váratlant a znojmói kapu előtt, nagyon szép gólt lőtt, visszatette a rövidre a korongot. Sajnos nem nyugodhattunk meg, mert Magosi Bálint elrontott ütközése a palánknál a lett bekknek, Jassnak okozott sérülést, Dremeljék 5+20-at ítéltek, és nem nagyon lehetett ezzel vitatkozni. 2 perc 10 másodpercet kihúztunk ebben a harmadban, így maradt az eredmény.

Nagyon nagy szó, hogy a Fehérvár AV19 óriási munkával kivédekezte mind az 5 percet a kiállításból. Sajnos utána túl gyorsan megérkezett 5 az 5 ellen a 2-2-t eredményező cseh gól. Nechvatal két űrbravúrt mutatott be, ez megalapozta a znojmói fordítást is. Pedig jól ment a játék, fölényben volt a Volán, csak a gyors elfutásokból és utána a kapu előtti pozíciófogásokból került helyzetbe a Znojmo. De olyan gólt kaptunk ismét, amit nem lehet megengedni. Hátul Wehrs korongot ajándékozott az ellenfélnek teljesen ártalmatlan helyzetben, Cip könnyen értékesítette a helyzetet, góljával fordított a Znojmo. Nagyon megszolgált fordulathoz értünk a 40. percben, végre a Fehérvár ütött gólt az ellenfél nagy hibájából, pedig ebben a szakaszban inkább a 2-4-re volt esély. Mégis Boivin volt az, aki a kapuba talált, sokadik nagyon fontos gólját lőtte a szezon közben érkezett kanadai bekk. Így döntetlennel várhattuk a harmadik harmadot, sőt emberelőnyben.

Ezt a fórt pedig nagyon gyorsan kihasználta a Volán LoVecchio révén, így ezúttal a magyar csapat fordította meg az eredmény állását. Nem tudott a Znojmo nyomást gyakorolni, de sajnos ismét összehoztunk nekik egy gólt. Ezúttal a 40 éves szlovák világbajnok csatár, Pucher lőtt gólt Robinson kapujába, a 47. percben 4-4-re állt a meccs. S a hibáknak nem volt végük, folyamatosan gondot okozott a korongkihozatal, a bosszantó pedig az volt az egészben, hogy az esetek nagy részében meg sem támadták a korongos emberünket. Hét perccel a vége előtt Robinson minden tudására szükség volt, hogy egy újabb ilyen szituációt követően ne legyen bent az ötödik vendégtalálat. Fáradtnak tűnt a két csapat, nem forszírozták a góllövést a felek, labdarúgó-körkapcsolásos fordulattal élve azt mondhatni, egymás hibájából éltek a felek. Gazdagon. Aztán meglett mindenkinek az egy pont, nagyjából ennyit érdemelt volna a két csapat ezen a meccsen.

De jött a második pontért a hosszabbítás, ahol a Fehérvár volt aktívabb, gól azonban nem esett, így a büntetők. Bartalis és Sarauer belőtte, de Kovács kihagyta, aztán a 4. párra is sor került, Sarauer másodjára már hibázott, nem úgy Pucher, aki megszerezte a cseheknek a győzelmet.

A pontszerzés mellett a meccs egyik legnagyobb pozitívuma, hogy a hosszú sérülés után visszatérő, a szezonban az első mérkőzését játszó Varga Arnold kiválóan illeszkedett a játékba, feltűnő hibát nem nagyon vétett, jól helyezkedett hátul, és kiválóan, bátran segítette a csapatot a támadásoknál is.

Kár ezért a vereségért. A győzelem megszerzéséhez elég lett volna csak egy kicsivel kevesebbet hibázni hátul. A ligaátlaghoz viszonyítva ezúttal könnyen megszerezhető két pont egyik felét pazaroltuk el. A Znojmo 5 győzelemmel érkezett, 6-tal távozott, míg a Fehérvár a nemzetközi szünet után harmadszor is kikapott. De egy pontot azért most már szerzett. Ha keserédes is most, lássunk ebben pozitív tendenciát.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Rengeteg gólhelyzet adódott a mérkőzésen mindkét csapat előtt, bőven volt lehetőségünk a győzelemre, ahogy ellenfelünknek is. A hibáinkat ki kell javítani, hiszen két gólt is kaptunk abból, hogy eladtuk a korongot a saját kapunk előtt. Örülök, hogy a sérültjeink lassan visszatérnek, de nem szabad, hogy ez túlságosan is megnyugtasson minket. Még semmit sem értünk el és a visszatérőknek is ugyanúgy meg kell majd küzdeni a helyekért, ahogy a többieknek. Tovább kell fejlődnünk, ki kell javítanunk a hibákat és akkor ott leszünk a rájátszásban, mert erős csapatunk van.

Jiri Reznar (vezetőedző, Znojmo): Kőkemény ellenfél ellen szereztünk roppant értékes két pontot, ezért különösen örülök a győzelemnek. Borzasztóan nehéz mérkőzés volt, a Fehérvár jól játszott és szinte teljesen kizsigerelt minket. Nüanszok döntöttek a győztes kilétéről, a végén mi voltunk a szerencsésebbek.

EBEL, 3429 néző. Játékvezetők: Dremelj, Johnston, Soós.
Robinson: 87,2% (Kornakker)
K
Nechvátal: 90,7% (Tomek)
Varga, Orbán, Benk, Bartalis, Magosi
1
Grof, Stach, Tomas, Rehus, Cip
Boivin, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Banham
2
Pavlikovsky, Baca, Podesva, Pucher, Havlik
Wehrs, Szirányi, Kovács, Sikorcin, Marino
3
Boruta, Jass, Beroun, Bartos, Novak
Hetényi P., Tokaji, Kocsis, Nemes, Vincze
4
Klimicek, Nemcik, Lattner, Fiala, Abdul
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Jiri Reznar, Rostislav Docekal
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:42 FHA PP Kovács Ejdepalm Sikorcin
1-1 15:05 ZNO PP Boruta Tomas Lattner
2-1 16:15 FHA LoVecchio Ejdepalm
2-2 23:50 ZNO Lattner Abdul Fiala
2-3 30:44 ZNO Cip
3-3 39:16 FHA Boivin Banham
4-3 40:44 FHA PP LoVecchio Sarauer Wehrs
4-4 46:12 ZNO Pucher Boruta Havlik
4-5 65:00 ZNO PS Pucher
43 Kapura lövések száma 39
27 Kiállításpercek 6

A Fehérvár–Znojmo képei

   

A teljes galéria ide kattintva nyílik meg.

A Fehérvár–Znojmo összefoglalója

   

A péntek esti 9 találat itt tekinthető meg.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum