Visszatérhetnek a finnek Brassóban

   

A Brassó–UTE derbin mindkét félnek csak a győzelem lenne igazán elfogadható.

Viszonylag eredményes túrán van túl a Brassó, amelyet követően még egy Progym elleni győzelemmel is melegített a csapat a hétvégi MOL Liga fordulóra. Büntetőkkel kapott ki Jerry Andersson csapata Debrecenben és Miskolcon, viszont nyert Dunaújvárosban, öt pontot hozott el a megszerezhető kilencből, ebből négyet közvetlen vetélytársaktól. A barcaságiak mostanra egyértelműen a MOL Liga élcsapatai közé nőtték ki magukat, ha a vesztett pontokat nézzük, a címvédővel azonosan állnak, megnyugtató pozícióban vannak a rájátszásért vívott küzdelemben. Hogy ne csak a vesztett, de a megszerzett pontokat illetően is utolérhessék az Érsekújvárt, ahhoz az első lépést szombaton az UTE ellen kell megtenniük Mihály Árpádéknak.

“Nagyon fegyelmezett volt a csapat, betartotta azokat a taktikai utasításokat, amiket adtam – tekintett vissza a túrára Jerry Andersson. – Sajnos Debrecenben 3-1-es vezetésről kikaptunk, ahogy Miskolcon is, mindkét helyen szétlövésben. Ez egy olyan játékelem, amelyen dolgoznunk kellett. Sok lehetőségünk volt mindkét meccsen, de nagy részüket kihagytuk, így jutottunk el a szétlövésekig. Elégedett vagyok azzal a megszerzett öt ponttal, különösen amiatt, ahogy Dunaújvárosban játszottunk és nyertünk. Ugyanazzal a taktikával akarjuk folytatni a most következő mérkőzéseinken is. Az Újpestben sok a sérült, de ez nem jelenti azt, hogy félvállról vehetjük őket. Tiszteljük őket, hiszen mindig megszenvedünk ellenük. Hat pontot akarunk szerezni a két mérkőzésen, ehhez pedig fegyelem, figyelem és alázat kell.” A csapat sajtótájékoztatóján Molnár Zsolt, a brassóiak hetese annyit tett hozzá, nagyon fontos lesz az, hogy meg tudják-e fogni az UTE első sorát, amelyik az egyik legveszélyesebb az egész ligában.

Továbbra is nagyon hiányos kerettel tud csak kiállni az UTE, de annyiban azért enyhültek Szilassy Zoltán vezetőedző gondjai, hogy két finn játékosa, a két meccsről eltiltott Elomo és a sérüléséből felépült Tapio újra bevethető. Szükség is van a játékukra, hiszen hiányukban két vereséget gyűjtött be legutóbbi két meccsén a csapat. Aki látta a miskolci meccset, az emlékezhet rá, két harmadon keresztül jól tartotta magát a csapat, a második játékrészben a gólszerzéshez is többször nagyon közel jártak játékosai, ám talán éppen az a kis plusz hiányzott, amelyet a két légiós jelenthetett volna ezekben a helyzetekben. A Brassó ellen az utóbbi években mindig nagyon szoros meccseket játszottak a lilák, akkor is, amikor nem volt igazán erős légiós soruk, így az várható szombat este is, hogy nagyon megnehezítik vendéglátóik dolgát. Annál is inkább szükségük lesz erre, mert a Ferencváros érsekújvári győzelmével a lilák jelenleg nem állnak rájátszást érő helyen.

“Továbbra sem vagyunk teljes létszámmal – nyilatkozta Szilassy Zoltán –, de ezzel nem szabad foglalkoznunk, mindig az adott állománnyal kell helytállnunk. Természetesen nem lenne baj, ha végre azzal a 22 játékossal tudnánk harcba szállni, akit mi a legjobbnak tartunk. Nekünk minden meccs a PO-ért megy, így lesz ez Erdélyben is a Brassó illetve a Csíkszereda ellen. Múltkor két szoros meccset játszottunk, azokból tudtunk tanulni, és a célunk nem is lehet más, mint a győzelem. Kemény csatára számítok a Brassó ellen is, de a harci szellemünkkel nem lesz gond.”

Tapio és Elomo mellett visszatér a csapatba Virág Tamás, illetve csatlakozik az utazó kerethez Fekti Ádám is. Betegség miatt nem utazott Egyed Márk, sérülés miatt Turbucz Martin.

Brassó–UTE 3-4

   

Kétgólos hátrányból sorozatban négy gólt lőve fordított az UTE a Brassó otthonában, az előnyéből végül egy gólt megtartva győzött.

Akinek eddig kétsége lett volna afelől, hogy az idei MOL Ligában bármi megtörténhet, ez után a hétvége után nem hitetlenkedhet többé. Pénteken otthonában kikapott a címvédő az évek óta a mezőny hátsó részéhez tartozóként elkönyvelt  Ferencvárostól, szombaton követte őt az ezüstérmes, amelyik az elmúlt három szezon utolsó helyezettjétől szenvedett vereséget.

Pedig kifejezetten jól indult a találkozó brassói szemszögből, hiszen az 58. másodpercben Mihály Árpád talált be Ágoston Olivér hálójába. Mi több, a 10. percben Molnár Zsolt találatát követően már kétgólosra nőtt az előny. Az UTE röviddel a szünet előtt jelezte, hogy nem adja olcsón a bőrét, egy kimaradt lila és két kimaradt brassó emberelőnyt követően Michalik 6 másodperc alatt használta ki Saluga kiállítását, így egygólos brassói előny állt a táblán 20 perc után.

Hogy ez a szezon más kávéház, mint az előzők, azt mutatja az is, hogy hosszú idő után először kísérték el szurkolók a lilákat Erdélybe. Ők a 22. perc közepén már biztosan úgy érezték, megérte a 700 kilométeres utazást a meccs, ekkor a lilák harmadik sora egyenlített, Pichler passzát Virág Tamás értékesítette. Hiába volt több lehetősége a hazaiaknak, az UTE masszívan állta a sarat, nagyon okosan játszott, és Ágoston Olivér is jól védett. Nem volt véletlen, hogy a brassói próbálkozások nem vezettek eredményre, és hogy 2-2-vel mehettek a második pihenőre a csapatok.

UTENZA2

Fotó: Mudra László (jégkorong blog)

A harmadik harmad elején újabb újpesti találatnak örülhetett a vendégtábor. Elomo átadásából Lindgren lőtt gólt. Amíg a brassóiak megpróbáltak felocsúdni a meglepetésből, a vendégek kihasználták az időt, két perccel később a sérülését követően most visszatérő Tapio folytatta a gólgyártást. Megroggyant a Brassó, ezt mi sem bizonyította jobban, mint hogy jóformán semmilyen veszélyt nem jelentett a harmadik harmadban a vendégek kapujára. Talán-talán elmondhatjuk, hogy enyhe mezőnyfölényben játszottak, de rendkívül meddőek voltak a kísérleteik. Az UTE sem adta fel a támadásokat, ügyelve a biztonságra többször megpróbáltak Polc kapuja elé kerülni. Nem nagyon látszott, hogy változhatna az eredmény, ám az 57. percben Kiss Dánielt rakták ki 2 percre fogásért. Jerry Andersson időt kért, lehozta Polcot, és a 6 a 4 elleni játékban a Hietamaki lövésébe beleérő Obsut góljával visszajött a remény. Két perccel a vége előtt újabb időkérés történt, Polc ismét lejött, de újabb gól nem született. Az Újpest megérdemelten szerezte meg a 3 pontot.

Jerry Andersson, vezetőedző, Brassó: “Kissé csalódott vagyok. Bár erősen kezdtünk és mi lőttük az első gólt, a kiállításaink sokba kerültek, lefékezték a lendületünket. Az Újpest energikusan kezdett a második harmadban és egyenlített 2-2-nél. A harmad utolsó perceiben ismét mi voltunk a jobbak, de mindent kihagytunk. Nagyon jól szervezett csapattal játszottunk, amelynek a kapusa is remek formában védett. Nem mondhatom, hogy kiengedtünk volna 2-0 után, minden játékosom tudja, hogy az egy nagyon veszélyes eredmény. Remélem, tanultunk ebből az estéből és a Debrecen ellen más meccset játszunk.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: “Nagyon örülök a győzelemnek és annak, hogy a csapatnak volt tartása és jól mozgott. Katasztrofális volt a kezdés, hamar 2-0 volt oda, de nagyot küzdöttünk, rengeteget dolgoztunk és ezzel sikerült megfordítani az eredményt. A játékosaim nagyon sokat tettek ezért az eredményért, keményan hajtottak, sokat dolgoztak, és nem akartak beletörődni a vereségbe. A miénk a MOL Liga legfiatalabb csapata, és még mindig sok a tanulnivalónk a mentális és fizikai felkészülés területén. Nagyon örülök a Brassó elleni győzelemnek, három nagyon fontos pontot szereztünk, továbbra is álmodhatunk a rájátszásról. Bízunk abban, hogy sikerül folytatni a fejlődést, vasárnap csíkszeredában tovább szeretnénk javulni.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1000 néző. Játékvezetők: Csomortani, Butucel, Siko, Keresztes.
Polc: 82,6% (Fülöp)
K
Ágoston: 92,9% (Pleszkán)
Filip, Obsut, Péter R., Saluga, Klouda
1
Hegyi, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
Piszarenko, Hietamaki, Molnár, Mihály, Virág Csanád
2
Lindgren, Kiss, Virág Csaba, Coleman, Gágyor
Imecs, Nagy, Fodor, Antal, Petres
3
Ványi, Garbacz, Virág T., Tóth, Pichler
János, Bálint, Péter Zs., Márton
4
Sommer, Fekti
Jerry Bjorn Andersson, Hakan Nygren
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:58 BRA Mihály Saluga Obsut
2-0 09:22 BRA Molnár Virág Csanád
2-1 19:44 UTE PP Mihálik Tapio Elomo
2-2 21:30 UTE Virág T. Pichler
2-3 40:52 UTE PP Lindgren Elomo
2-4 42:50 UTE Tapio Durák Mihálik
3-4 56:59 BRA PP Obsut Hietamaki Mihály
42 Kapura lövések száma 23
8 Kiállításpercek 12
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum