Széligék óriási csatában jutottak tovább a kupában

   

0-3-ról fordított a bajnokságban második helyen álló Chamonix otthonában a Briancon. Sebőkék kikaptak a finn másodosztályt vezető KooKootól.

Szélig Viktorék a Francia Kupa nyolcaddöntőjében léptek pályára, a Chamonix otthonában. Ellenfelükre a korábbi években nem volt jellemző a masszív teljesítmény, idén azonban meglepetésre 10 forduló után is másodikak a bajnokságban, míg a Briancon 10, az esélyek tehát idén inkább a vendéglátók mellett szóltak, még ha a nyolc helynyi távolság a tabellán mindössze négy pontot is takar. De a kupa mindenhol azért kupa, mert egy mérkőzésen bármi megtörténhet és ezen a meccsen majdnem minden meg is történt. Az első harmad góltalan játékot hozott, bár a játékrész végén elrontották a védekezést a brianconiak, minek következtében fél percen belül két játékos is a büntetőpadon találta magát. A második periódusban nem is hagyták kihasználatlanul a lehetőséget a hazaiak és már 26 másodperc elteltével betaláltak kettős előnyből. A vendégek kissé megzavarodtak, így fordulhatott elő, hogy a Chamonix alig négy percen belül újabb két góllal terhelte meg ellenfelét.

szelig1

Ezt követően a Briancon kihagyott két előnyt, majd kivédekezett három hátrányt, de az eredmény nem változott. A záró húsz percre mindent egy lapra feltéve jöttek ki a Vörös Ördögök, aminek öt perc után meg is lett az eredménye, sikerült a szépítés, majd újabb 5 perc elteltével már csak egy volt a hátrány. A Chamonix a második gól után azonnal időt kért, mindhiába, ugyanis 22 másodperccel később a Briancon kiegyenlített. Kiválóan érezte meg a vérszagot Edo Terglav együttese, negyven másodpercen belül a vezetést is megszerezte, így szűk hat perc alatt varázsolt a háromfás hátrányból egygólos előnyt. A meccsnek azonban nem volt vége, 57:45-nél brianconi emberhátrány, vagyis igen forró végjáték következett. Az utolsó percben 6-4 ellen támadtak a hazaiak, ám gólt a Briancon lőtt, Szélig volt az egyik asszisztos, beállítva a 3-5-ös végeredményt. A negyeddöntőbe eddig a Brianconon kívül hat csapat kvalifikálta magát: a Grenoble, a Gap, a Rouen, az Amiens és a Cholet, utóbbi a francia másodosztályban szerepel. Az Angers?Bordeaux összecsapást jövő héten rendezik.

Sebők Balázsék a finn másodosztályban az éllovas KooKoo csapatát fogadta. A szoros védekezés mellett kevésszer tudtak kapura lőni a csapatok, mindkét oldal összesített kapura lövéseinek száma a hatvan perc alatt 34 volt. Ilyen körülmények között a speciális egységeknek különösen fontos szerep jut és ebben szerdán a KooKoo volt a jobb, miután két emberelőnyös találattal a 24. percre kétgólos előnyre tettek szert. Érdekesség, hogy az első gól 9, a második 7 másodperccel az előny letelte előtt született, nem sok hiányzott tehát a kivédekezéshez. A meccs fordulópontja talán a 31. percben jött el, amikor a vendégek egyenlő létszám mellett is eredményesek voltak. Több gól a hátralévő közel félórában nem született, így 3-0-ra nyert a KooKoo, amely megerősítette első helyét a tabellán. Sebők a harmadik sor centereként játszott, régi balszélsője, Saku Maenalanen mellett, aki a tavalyi juniorvébén nem csak aranyérmes volt, de a torna gólkirálya is lett. A Hokki negyedik a bajnokságban.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 3. 5 2 3 5
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 11. 21 4 10 14
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 16 0 1 1
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 4. 5 0 2 2
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. 15 3 10 13
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 7. 19 4 3 7
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 10. 9 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 8 0 2 2
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 9. 20 2 5 7
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 4. 18 2 13 15

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum