Újabb három debreceni sérült

 

Vezéráldozatokkal járt a DHK pesterzsébeti pontszerzése, két légiós kiesett egy időre.

Az orosz kapus, Szavva Borogyin agyrázkódást szenvedett, amikor több játékos is ráesett a 35. percben. A játékos nagy ütést kapott a fejére, emlékezetkiesése volt. Nyakmerevítővel kórházba szállították, ahol szerencsére minden lelete negatív lett, ezért néhány órával később hazaengedték. Három nap teljes pihenőt írtak elő számára, egy hét múlva léphet jégre, így a hét végi erdélyi túrát ki kell hagynia.

Borogyin FTCDHK

Fotó: Darányi Lea (FTC)

Szintén nem lehet ott a csíkszeredai és brassói meccsen a MOL Liga egyik leggyorsabb támadója, Vitalij Szicsov. Az orosz csatár még fel sem épült teljesen előző sérüléséből, nemrég singcsonttörést szenvedett, de a gipszet az előírt három hét előtt levette, mert játszani akart és megítélése szerint a korábbi sérülés már nem zavarta ebben. A Ferencváros ellen egy ütközés nyomán megsérült a válla. Az első vizsgálatok alapján a kulcscsonttörést megúszta, ugyan végleges diagnózis esetében még nincs,  de könnyen lehet, hogy néhány hetet minden akarata ellenére kihagy.

Hozzájuk képest olcsón megúszta Csíki Zoltán. A hórihorgas hátvéd arcát a kispadon állva találta el egy korong. A szájsérülését a hazautazás után látták el, esetében az a jó hír, hogy a szombati meccsen már újra ott lehet a csapatban.

A Debrecent nagyon nehéz időszakot él meg, az újoncnak rengeteg súlyos sérüléssel kell megbirkóznia. Ezért is óriási dolog, hogy a szűk játékoskerettel rendelkező első éves csapat továbbra is szép és gyors játékot játszva tisztán rájátszást érő helyen tudja tartani magát, folyamatosan három sorral küzdve. Horváth Dávid már a felkészülés során kiesett, Vaszjunyin a második meccsen dőlt ki két hónapra, azóta heteket hagyott ki Szicsov, Kuriljuk, Ladányi és Wéber. A térdműtéten átesett Ladányi Balázzsal kapcsolatban azt az információt kaptuk, hogy megkezdte az edzéseket és ha minden jól megy, a jövő héten vissza is térhet.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum