Az FTC még nyíltabbá teheti a rájátszáscsatát

   

Ehhez semmi mást nem kell tennie, mint kedden hazai pályán legyőzni a Debrecent.

Jelenleg a HSC Csíkszereda távolodni látszik a versenytől, hiszen 17 meccsen összesen 10 pontot gyűjtött, persze a hárompontos rendszerben ekkora hátrányt egy sűrű, de jól zárt hétvégével el lehet tüntetni. A székely csapatnak azonban ez a legutóbbi napokban nem sikerült, három vereséggel zárt. Ez egyszersmind megnyitotta az utat a Ferencváros és az UTE előtt, hogy kicsit elszakadjanak üldözőjüktől. Az újpestieknek 18, a Fradinak 16 pontja van, ezzel a hatodik és a hetedik helyet foglalják el a tabellán. Az ötödik helyen a Debrecen áll, mely egy meccsel kevesebbet játszott, mint fővárosi riválisaik és 20 ponttal áll. Kedden az FTC fogadja a Debrecent, és ha három ponttal gazdagodik, akkor az ötödik helyezett csapatot is behúzhatja az alsóházi küzdelembe, egyszersmind megelőzheti az UTE-t is.

FTCDHK

A tét tehát nem kicsi, a Debrecen előre menekülne, a Fradi pedig két befogható célponttal rendelkezne győzelme esetén. A két csapat eddig kétszer játszott egymással, szeptember 26-án Pesterzsébeten 3-2-es hazai győzelem született, míg október 12-én Debrecenben 6-2 arányban a hazaiak bizonyultak jobbnak. Azóta sok minden megváltozott mindkét csapat körül, a Ferencvárosnál edzőváltás történt, a játékosállomány egy része is kicserélődött és a sérültek is felépültek, míg Debrecenben továbbra is tart a sérüléshullám, Szicsov és Vaszjunyin ugyan visszatérhetett a jégre, de Ladányi Balázs és Artur Kuriljuk játékára még várni kell, Horváth Dávid pedig lehet, hogy egész szezonra kidőlt. Wéber Zsolt Miskolcon ujjtörést szenvedett, ezért hagyta ki az utóbbi meccseket, vasárnap lekerült kezéről a gipsz, ezúttal még nem számíthat rá sem Muhin mester.

Mindkét csapat részsikereknek örvendhetett a nemzetközi szünetet követő első héten, amikor is két-két mérkőzést játszottak hazai pályán. A Debrecen két nagyon erős csapatot fogadott, a Brassót hatalmas bravúrral büntetőlövések után győzte le, míg az Érsekújvárral szemben egy góllal alulmaradt, egy nagyon jó meccsen. A Ferencváros a DAB-tól kapott ki, majd vasárnap megszerezte az UTE elleni szezonbeli első győzelmét.

Ferencváros–Debrecen 2-4

   

A DHK a második harmadban lőtt három góljával eldöntötte a mérkőzést. Az alföldiek sikere vezéráldozattal járt, a 35. percben kapusuk, Szavva Borogyin hordágyon hagyta el a jeget.

A találkozó első próbálkozása Hári Norbert nevéhez fűződik, a debreceni csatár éles szögből lőtte Budai kapujára a korongot, az FTC kapusa védett. Másfél perccel a kezdés után Borbás bepasszolta a debreceni kapu elé a korongot, Kiss Gábor érkezett és megszerezte a vezetést a hazaiak számára. A korai gól jót tett a mérkőzésnek, komoly iramban játszottak a csapatok, a Debrecen hajtott az egyenlítésért. A 9. percben sikerült, Barabás lövését még védte Budai, Dancsfalvi viszont belőtte a kipattanót. A találkozó első kiállítását a 11. percben ítélték meg a játékvezetők, Barabást küldték ki bottal akasztásért. Egy perccel később Kiss Gábor botja arcon találta Szagyikovot, ezért 2+2 perces büntetést kapott, a négy a négy elleni játék után három percen át játszhattak emberelőnyben a debreceniek, eredménytelenül. A 18. percben Moravec gáncsolta Hárit, újabb DHK-előny következett, a kiegészülés után nem sokkal pedig Lencsés szabálytalankodott Szicsovval szemben.

A második játékrészre áthúzódó vendég emberelőnyben Budai kicsúszott a kapujából, Csíki Berta elé passzolt, aki belőtte a korongot az üresen maradt kapuba, így megszerezte a vezetést a Debrecen. A gól után egy perccel elcserélte magát a DHK, felállt az FTC, de Borogyin rendre védett. A következő percekben kiegyenlített játék folyt, a 27. percben Dancsfalvi gáncsolta Tvrdeket, így emberelőnybe kerültek a hazaiak. A ferencvárosiak előnye olyannyira nem látszott, hogy a Debrecen megszerezte a harmadik gólját Voronov révén. Egy perccel később Dancsfalvi megkerülte Budai kapuját és behúzta a korongot, így 4-1-re vezetett a DHK a mérkőzés felénél. A 31. percben nem álltak fel időben a bulihoz a vendégek, ezért kétperces büntetést kaptak. Három perccel később Lévait küldték ki fogásért, a debreceniek azonnal felálltak, viszont egy kontratámadás során Kiss Gábor ütközött Borogyinnal. A Debrecen orosz kapusa valószínűleg fej- vagy nyaksérülést szenvedett, hordágyon, nyakmerevítővel, leszíjazva hagyta el a jeget. A kapuban a helyét Tőke Zoltán vette át.

A harmadik harmadra csökkent a játék irama, a 43. percben Okos Csanád kilőtte a nézőtérre a korongot, amiért kétperces büntetést kapott. Az FTC felállt, Novák lőtt, Tőke védett, a kipattanót Guren értékesítette, felzárkóztak két gólra a hazaiak. A találat után másfél perccel kiküldték a gólszerzőt bottal akasztásért, remekül védekeztek a zöld-fehérek. Az 50. percben Tőkésit állították ki, az FTC emberelőnyében Kiss Gábor és Horváth veszélyeztette Tőke kapuját. A mérkőzés vége felé haladva egyre inkább a ferencvárosiak akarata érvényesült, a hajrában öt a négy ellen játszhattak a hazaiak két percig. A végjátékban mindkét edző időt kért, Budai lekorcsolyázott, a debreceniek lőttek egy kapuvasat, 13 másodperccel a vége előtt pedig Tvrdek kapott kétperces büntetést. A Debreceni HK 4-2-re nyert, győzelmével megerősítette az 5. helyét a tabellán.

Szakács Ferenc (vezetőedző, FTC): Szokásunkhoz híven elrontottuk a második harmadot, egyéni hibákból kaptunk három gólt. El kell beszélgessek egy-két játékossal, fejben megint van mit javulnunk. Nem lehet minden meccsen azt csinálni, hogy csak két harmadot hokizunk. Megbeszélünk valamit, és egyesek nem azt csinálják. Az ellenfélnek gratulálok a győzelemhez.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debreceni HK): Készültünk a meccsre, tanultunk a hibáinkból, legutóbb buta vereséget szenvedtünk. A feladatot teljesítettük, a gólhelyzeteket kihasználtuk. Sérülések sajnos mindig előfordulnak a hokiban, ezen a meccsen nálunk is, de erre fel kell készülnünk.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 150 néző. Játékvezetők: Babic, Kincses, Soltész, Pálkövi.
Budai: 75,0% (Soós)
K
Borogyin: 91,7% (Tőke: 88,9%)
Moravec, Guren, Tvrdek, Novák, Mikusovic
1
Jemeljanov, Csíki, Könczei, Dancsfalvi, Sijka
Lencsés, Cerny, Dubek, Pál, Rafaj
2
Szagyikov, Voronov, Hári, Kaszkov, Szicsov
Horváth A., Lévai, Galló, Borbás, Kiss
3
Prakab, Tőkési, Berta, Barabás, Vaszjunyin
Farkas, Papp, Hardi, Németh P., Revák
4
Okos
Szakács Ferenc, Orbán György
E
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:29 FTC Kiss Borbás Galló
1-1 08:32 DHK Dancsfalvi Barabás Vaszjunyin
1-2 21:25 DHK PP Berta Csíki Sijka
1-3 28:05 DHK SH Voronov Berta Kaszkov
1-4 29:25 DHK Dancsfalvi Berta
2-4 42:29 FTC PP Guren Novák
21 Kapura lövések száma 16
14 Kiállításpercek 14

Az FTC–Debrecen képei

   

Az FTC–Debrecen góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum