A gyerekek a legveszélyeztetettebbek
Amíg hermetikusan el nem zárják a jégfelülettől, mindig lesz kockázat a nézőtéren. Fontos hogy bár létező veszélyekről beszélünk, a valós kockázat igen alacsony. A halálos balesetek megengedhetetlenek, de szerencsére kivételes eseménynek számítanak. A hokitörténelemben világszerte nagyjából tíz néző halt meg balesetben a lelátón.
A közelmúltban történt franciaországi tragédia kapcsán ? amikor is egy nyolcéves kisfiú vesztette életét azok után, hogy egy nézőtérre kipattanó korong fejen találta ? a legnagyobb francia hokis portál, a HockeyHebdo készített interjút Mike LaBruya újságíróval, aki Torontóban él és főként az észak-amerikai jégkorong gazdasági és jogi vetületeivel foglalkozik. Amint az interjúból is kiderül, világviszonylatban is nagyon ritkák az ilyen esetek, viszont akkor általában gyerekek az áldozatok.
“Az teljesen világos, hogy ez egy elhallgatott történet, amelyről Észak-Amerikában nem szívesen beszélünk. Még az olyan ligákban is, mint az NHL, ez a kérdéskör majdnem teljes mértékben a feledés homályába vész” ? kezd bele mondandójába LaBruya. Azt is érdemes evidenciaként kezelni, hogy mindig lesz egy bizonyos mértékű kockázat, hacsak hermetikusan le nem zárjuk a jégfelületet. Ez egyrészt nyilvánvaló képtelenség, másrészt a játékosok és a játékvezetők épsége még ebben az esetben is kérdéses. Tehát érdemesebb azzal számolni, hogy mindig lesznek kipattanó korongok, amik mindig valamilyen mértékű kockázatot jelentenek a nézőkre. Szintén nagyon fontos LaBruya szerint, hogy ugyanakkor bizonyos berendezésekkel ezeket a kockázatokat nagy mértékben lehet csökkenteni, ez innentől csak pénz kérdése.
A dolog innen válik igazán érdekessé, hiszen a pénzügyi ráfordításokat a kockázatok mértékének függvényében érdemes meghatározni. Ráadásul a világ legtöbb jégkorongos pályája nem kizárólag a hokit szolgálja ki. Vagy az is egy felmerülő kérdés, hogy mi legyen az edzőpályákkal, ahol gyakorlatilag nincsenek nézők? “Ez nálunk, Kanadában rendszeresen felmerülő kérdés. A válasz gyakran negatív, a sérülés veszélye ugyan fennáll, de ritka, a haláleset még ennél is sokkal ritkább. Bár megpróbálják elhitetni velünk, hogy az NHL-ben ennek nulla az esélye, de sajnálatos módon ez nem igaz, még akkor is, ha ez szerencsére valóban nagyon ritka” ? feleli erre a szakértő.
De mit is mondhatunk a kockázatokról? Mike Milzman washingtoni orvos vezetett statisztikákat az elmúlt öt évről. Mintegy száz esetet regisztrált, amikor valamilyen sérülés történt. Ha hozzávesszük, hogy meccsenként átlagban 3-4 korong vágódik ki a pályáról a nézőtérre, ez nem nevezhető soknak. Körülbelül minden századik kilőtt korongból lesz sérülés, véraláfutások vagy ennél is rosszabb. “Az NHL számításai szerint szezononként 10-15 súlyosabb eset történik, amikor ténylegesen orvosi vagy még rosszabb esetben kórházi ellátásra van szükség.” Fontos azonban hozzátenni, hogy ebben az esetben a világ legbiztonságosabb pályáiról beszélünk, úgyhogy felmerül a kérdés, vajon a biztonsági szempontból sokkal rosszabb helyzetben lévő országokban milyen arányokkal találkozunk. Sajnos azonban ezek a statisztikák hiányosak, nem elérhetők.
Magyarországon sem rendelkezünk ilyennel, csak a személyes tapasztalatokkal. Nálunk is rendszeresen történnek kisebb-nagyobb sérülések, egy év alatt több is. Az előző évben a Jégkorongblog fotósát, Mudra Lászlót találta fejen egy kipattanó korong, a sebet varrni kellett, ez év elején pedig az egyik legnagyobb hangú Fehérvár-szurkolót trafálta homlokon egy keményen meglőtt korong, Thomas AV is kórházi ellátásra szorult. A jégkorongpályákon általában a kapu mögötti rész a legbiztonságosabb és jellemzően a kispadok mögötti lelátó a legveszélyeztetettebb. De a legkitettebb veszélyzónák a kispaddal szembeni hosszú oldali részek, ahol a közönség közvetlenül a palánknál áll ? ilyen például a pesterzsébeti jégcsarnok, ahol az első években még háló védte a nézőket, de azt később levették ?, vagy egy-két méterrel hátrébb ugyan, de már az első sorban is a palánk felett láthatók a szurkolók fejei ? erre a székesfehérvári pálya a példa.
Fotó: Mudra László (MJSZ)
“Franciaország az átlaghoz tartozik, amennyiben az északi országokhoz képest kevesebb a kipattanó korong, tehát a kockázat valamivel alacsonyabb szintű. Ugyanakkor a plexik állapota rosszabb, még mindig vannak olyan első osztályú arénák, ahol a biztonsági berendezések nem a legmagasabb színvonalúak. De mivel nem ezekben az országokban élünk, így a statisztikák beszerzése is jóval nehezebb” ? hoz egy európai példát az újságíró. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy Észak-Amerikában sem csak az NHL-ből áll a jégkorong, ott is a legfontosabb kérdés, hogy a kisebb, biztonsági szempontból rosszabbul felszerelt pályákon mi történik.
Fontos tehát, hogy bár létező veszélyekről beszélünk, a valós kockázat ugyanakkor igen alacsony. A halálesetek pedig szerencsére igazán kivételes eseménynek számítanak. LaBruya végzett saját kutatásokat is ezekről: “Az én nyilvánvalóan pontatlan feljegyzéseim szerint a következő halálesetek történtek: Brittany Cecil esete Columbusban, az NHL-ben, 2002-ben; 2000-ben egy 21 éves kanadai fiatalember vesztette életét az Altona?Carman meccsen, Spokane-ben; 1984-ben egy tízéves gyermek halt meg két helyi csapat találkozóján, megbízható források szerint 1979-ben egy 9 éves gyermek vesztette életét, a hatvanas években az indián közösségen belül történt két haláleset, mindkettő szabad téren, az egyikük, akit fejen talált egy korong idős volt, ezekről nincsenek újságcikkek, de beszéltem két szemtanúval, az ötvenes években pedig az Egyesült Államokban halt meg egy játékos apukája. De annyira pontatlanok a beszámolók, hogy lehetetlen kideríteni, hogy a nézőtéren tartózkodott vagy a pályán volt mint edző. Összességében tíz esetről tudunk a hokitörténelemben, ami nagyon kevés. Olyanok ezek, mint a ritka betegségek, amik mindig csak másokkal történnek meg, egészen addig, amíg eljön a nap és?”
Éppen azért, mert mindig csak akkor kap szerepet a tudatosság, amikor valami nagy baj történik, fontos levonni a tanulságokat: “Az első és legfontosabb megállapítás, hogy az esetek túlnyomó többségében gyerekek az áldozatok, akik agykárosodást szenvednek vagy belső vérzés alakul ki náluk. A másik megállapítás, hogy általában nem a megpattanó korongok okozzák a legnagyobb bajt, hanem azok, amelyeket rosszul lőttek meg és nagy sebességgel vágódnak ki valamiképpen a biztonsági elemek között. Végül a harmadik megállapítás, amit ennek kapcsán tehetünk, hogy a nézők a legveszélyeztetettebbek. Újságírót vagy fotóst soha nem ért még halálos baleset, egyrészt mivel ők felnőttek, másrészt mivel a felszerelésük végső esetben sokszor megvédi őket. Az elmúlt 3-4 évben körülbelül 80 összetört fényképezőgépről tudunk, becslésem szerint ezek nélkül 1-2 további haláleset történt volna.”
A legutóbbi tragédia színhelye, a dunkerque-i aréna az ötvenes években épült, a létesítmény igazgatója egy interjúban elmondta, hogy a francia szövetség 2017-re tervezte a felújítását, amely után az megfelelt volna a legszigorúbb IIHF-sztenderdeknek is. Franciaországban 135 jégpálya található, azonban ezeknek csak töredéke felel meg a komolyabb biztonsági szabványoknak. Ezek az átalakítások pedig rengeteg pénzbe kerülnek, ugyanakkor a pálya minden olyan követelményt kielégített, amelyet a franciák ezen a szinten támasztanak egy jégpályával kapcsolatban. Ez pedig elvezet bennünket ahhoz a kérdéshez, hogy mit lehet tenni addig is, míg a csarnokokat korszerűsítik. LaBruya szerint a legfontosabb a nézők informálása a kockázatokról, és ebben a kérdésben Európa lemaradt Észak-Amerikához képest. Ezen felül fel kell mérni a kockázatokat, és a legkevésbé biztonságos helyeket külön is meg lehet jelölni, vagy adott esetben lezárni. A biztonsági személyzet növelése is hatékony módszer, akik tudják, mit kell tenni és adott esetben el tudják végezni az elsősegélynyújtást. A hordozható újraélesztő készülékek is hasznosak, hiszen ha egy korong nagy sebességgel eltalál valakit, akkor a sokktól gyakran leáll a szíve, ahogyan az Hugo esetében is történt, őt a reimsi klub civilben sebész igazgatója élesztette újra.
A nemzetközi hokiközösség összefog a francia család megsegítésére, melynek keretében többek között minden ország szövetsége küld egy válogatott mezt Hugo Vermeersch (felső képünkön ő látható) mezszámával. A tragédia tragédiája, hogy ezúttal a magyar válogatott egyetlen visszavonultatott mezszámát, a 19-est kellett újra kiadni, Hugo névtáblával. A mezt a tervek szerint a francia bajnokságban megfordult magyar játékosok aláírják, ezt követően kapja meg a kisfiú családja. Hugót november 10-én temették, előtte misét tartottak számára a Coudekerque-Branche templomban. Utolsó útjára mintegy ötszázan kísérték el.
