Az Érsekújvár megelőzheti a Miskolcot

   

Ehhez nem kell mást tennie, mint legyőzni az egyre jobb idegenbeli formát mutató HSC-t, amely azonban nem lesz könnyű, ha az erdélyi csapat meg tudja ismételni a szombati játékát.

A MOL Liga hétfői játéknapján a HSC Csíkszereda Érsekújvárra látogat. Érdekes hétvégén van túl az erdélyi együttes, hiszen továbbra sem megy neki idegenben, hiszen eddig kilenc mérkőzést játszott otthonától távol és mindössze egyetlen pontot szerzett, az FTC otthonában. Az elmúlt hétvége meccsein azonban mintha fejlődés mutatkozna ezen a téren. Az UTE és a DAB ellen is egy góllal sikerült csökkenteni ugyanis a különbséget ahhoz képest, amit az előző körben mutattak. A Megyeri úton 4-1 után 4-2 volt a mérkőzés vége, míg Dunaújvárosban 4-2 után 4-3-at játszottak a csapatok. Ebből kiindulva a hétfői pontszerzéshez ennél nagyobb ugrásra lesz szükség, hiszen a szezonbeli első meccsen 4-1-re nyert a hazai csapat.

A Dunaújvárosban mutatott játék tulajdonképpen jó alap lehet a további fejlődésre, az első harmad első felét leszámítva összeszedetten és nagy szívvel játszottak Christer Dreberg tanítványai, a mérkőzés legnagyobb részében egyenrangú partnerei tudtak lenni a listavezetőnek. Az Érsekújvár a HSC-hez hasonlóan kemény hetet zár hétfőn, hiszen kedden a Miskolctól szenvedtek hazai pályán hosszabbításos vereséget, majd szombaton érkezett a Dubnica a szlovák harmadosztályban, vasárnap pedig Debrecenben szereztek három nagyon fontos pontot Frolikék egy kiváló mérkőzésen. Könnyen lehet, hogy a kétfrontos küzdelem éppen a HSC ellen üt majd vissza.

A két csapat között jelenleg 24 pont ugyan a különbség a tabellán, de a szombati, dunaújvárosi mérkőzés megmutatta, lehet akármekkora távolság két csapat között a pontok tekintetében, a jégen egy jó napot kifogó Csíkszereda bárki nyakán ott tud lenni. Mindkét csapat szempontjából fontos pontokról döntenek a hét órakor kezdődő mérkőzésen, azonban a HSC esetében akár életet is jelenthet egy győzelem. Az UTE elleni pénteki vereségével ugyanis vesztett pontok tekintetében is hátrányba kerültek a lilákhoz képest, így muszáj borítani a papírformát ahhoz, hogy utolérjék a rájátszásba jutásért vívott harcban legfontosabb ellenfelüket. Az Érsekújvárnak 34 pontja van, amivel a Miskolc mögött harmadik helyen áll, ha nyer, akkor biztosan feljön a második helyre, hiszen a borsodiaknak is 34 pontjuk van.

Érsekújvár–HSC Csíkszereda 6-3

   

A HC Nové Zámky az első harmadban három perc alatt három gólt lőtt, amivel eldöntötte a mérkőzést.

A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött Rajz Attila emlékére. A mérkőzés első perceiben főleg a hazaiak akarata érvényesült, aztán viszont fokozatosan aktívabbá vált a HSC. A csíkszeredaiak lendületét Papp Szabolcs kiállítása megtörte a 4. percben, az érsekújváriak felálltak 5 a 4 ellen, Chrenko próbálkozásánál Kozuch védett, de nem tudta megfogni a korongot, a kipattanót pedig Caládi belőtte. A gól után nem sokkal Faith ült ki hazai részről a büntetőpadra, de a vendégek kapura sem lőttek az emberelőnyben. A 10. percben újra előnybe került a HC Nové Zámky, a HSC hiába védekezte ki a két percet, Pojkar visszatérése után Caládi betalált teljes létszámú játék során. A második hazai gól után 30 másodperccel szépítettek a csíkszeredaiak, Pojkar lövése túljutott Krajcovicon. A bekapott találat után felgyorsultak az érsekújváriak, egy perccel később Podstavek visszaállította a kétgólos különbséget, a vendégek kapusakadályozást reklamáltak. A harmadik hazai gól után 42 másodperccel megszületett a negyedik is, Caládi lövését még védte Kozuch, a kipattanót viszont éles szögből Uram belőtte.

A 24. percben Pojkar kiállítása után emberelőnybe került a HC Nové Zámky, amit Chrenko révén használt ki. A harmad közepén a hazaiak akarata érvényesült, néhány cserét viszont megnyomtak a vendégek, ám mindegyik próbálkozásukat védte Krajcovic. A 35. percben előnyben játszhatott a HSC, amit ki is használt, Sátek a kapu mögül befordulva húzta be a hazai kapuba a korongot.

A záró játékrész elején sokkal aktívabban játszottak a csíkszeredaiak, ezért némileg váratlanul jött a hatodik érsekújvári gól, amit Siska lőtt a 44.
percben. A bekapott találat megtörte a HSC lendületét, a folytatásban csökkent a mérkőzés irama. Az 53. percben Marek Dubec közeli lövésénél hatalmas bravúrt mutatott be Kozuch, a szlovák csatár alig hitte el, hogy védett a csíkszeredai kapus. Néhány másodperccel később szépítettek a vendégek, Tranca lőtte be a HSC harmadik gólját. Több találat nem esett, a HC Nové Zámky 6-3-ra nyert.

Slavomir Chlebec (vezetőedző, Érsekújvár:) Kellemesen meglepett, hogy a fiúk a tegnapi nehéz meccs után remekül kezdték ezt a mait, amely az első harmadban el is dőlt. Ezek után már uraltuk a meccset és megőriztük a vezetést. Annak ellenére, hogy a mai ellenfelünk a sereghajtó a táblázaton, kemény ellenállást tanúsított a meccs végéig. A csapatomat az elmúlt háromnapi teljesítményéért elismerés illeti.

Gál Sándor (másodedző, HSC Csíkszereda): Azt hiszem, hogy egy jó iramú mérkőzést láthattunk, amelyen igazságos eredmény született. Az idén nagyon fiatal csapattal rendelkezünk, amely többre talán nem képes, mint amit ma mutatott, ráadásul hiányzott néhány emberünk is.

Erste Liga, Érsekújvár, 658 néző. Játékvezetők: Jozef, Dalibor, Pálkövi, Muzsik.
Krajcovic: 92,5% (Cikánek)
K
Kozuch: 78,6% (Ruczuj)
Kowalczyk, Siska, Uram, Caladi, Chrenko
1
Salló, Pojkar, Curilla, Mihály, Bíró M.
Huba, Hrudík, Hurtaj, Frolík, Faith
2
Papp, Nagy, Sátek, Molnár Zs., Tranca
Baron, Král, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
3
Bors, Gecse, Molnár Z., Bíró O., Farkas
Duris A., Púchovsky, Domian
4
Geréb, Rokaly
Slavomir Chlebec, Miroslav Stefanka
E
Christer Dreberg, Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:58 NZÁ PP Chrenko Caladi Kowalczyk
2-0 12:45 NZÁ Caladi Uram Podstavek
2-1 13:15 SCC Pojkar Sátek
3-1 14:39 NZÁ Podstavek Stefanka O. Dubec Marek
4-1 15:21 NZÁ Uram Caladi Kowalczyk
5-1 24:04 NZÁ PP Chrenko Uram Podstavek
5-2 35:07 SCC PP Sátek Bíró O. Molnár Zs.
6-2 43:35 NZÁ Siska Uram Caladi
6-3 52:33 SCC Tranca Sátek
28 Kapura lövések száma 40
4 Kiállításpercek 6

Az Érsekújvár–HSC képei

 

Az Érsekújvár–HSC Csíkszereda góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 14., szombat
ROM 13:30 STESST 8-0VÉGE
U18 13:55 KMHUTE 2-7VÉGE
U18 14:40 MISZNO 2-1VÉGE
U18 16:30 GEPDHK 3-17VÉGE
EL 17:00 SCCVC2 5-2VÉGE
U18 17:10 AVSETO 9-4VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 4-6VÉGE
október 15., vasárnap
ROM 10:00 STESST 18-5VÉGE
U18 12:00 MISSCC 3-6VÉGE
U20 12:15 DHKUTE 0-2VÉGE
U20 14:10 AVSMAC 9-0VÉGE
U20 15:00 ZNOVAS 3-4 HVÉGE
U20 16:30 ETOKMH 3-4VÉGE
EL 17:00 DABMIS 0-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCI 2-4VÉGE
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC INFO
U20 20:00 UTEPEF INFO
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC 
U18 17:35 SCCGEP 
MK 18:00 DABUTE 
MK 19:30 MACTIT 
október 19., csütörtök
U18   PEFMIS 
U18 14:45 DHKMAC 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ETOKMH 
U18   MACMIS 
U18   UTEVAS 
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk