Az UTE a Miskolc otthonában javíthat

   

Nincs megállás a MOL Ligában, a hétfői két mérkőzés után kedden ismét négy csapat lép pályára, az UTE a Miskolchoz látogat.

Az UTE számára idén eddig nem sok babér termett a Jegesmedvék ellen, hiszen a Megyeri úton 7-0-ra, a Népkertben 9-1-re kaptak ki a lilák. Így éppen itt az ideje, hogy javítsanak a 16-1-es összesített gólkülönbségen, még ha Miskolc a legnehezebben bevehető várak közé is tartozik a ligában. A hétvége is felemásan sikerült a csapat számára, amikor két közvetlen riválisával és üldözőjével mérkőztek Mihalikék. Pénteken a HSC ellen sikerült begyűjteni a nagyon fontos három pontot, vasárnap azonban idei negyedik mérkőzésüket már nem tudták behúzni a Fradi ellen, amely így újra lőtávolon belülre, azaz két pontra került örök riválisától. A csapatban a legnagyobb kérdés, hogy a finn csatár, Tapio tudja-e vállalni a játékot. Az már ugyanis hétfő délután eldőlt, hogy a Fradi elleni meccset fegyelmi eljárás miatt kihagyó Elomót végül még egy meccsre meszelte el a liga fegyelmi bizottsága, így a Miskolc ellen sem léphet pályára a másik kiváló finn támadó. Ők ketten a három legponterősebb játékos közé tartoznak a Megyeri úton, már egyikük kiesése is jelentős érvágás tehát. Ráadásul a Ferencváros otthonában Dömötör Róbert is sérülést szenvedett, ujjszalag-szakadás és -törés miatt három hétre gipszbe került a keze.

MISUTE

Fotó: Bán Olivér

A Miskolcnak szerencsére nincsenek ilyen gondjai, teljes fegyverzetben várja az újpestieket. Ráadásul kivételesen az ő programjuk kevésbé volt feszített a héten, hiszen a múlt héten csak két meccset játszottak, kedden Érsekújváron arattak újabb bravúros győzelmet, míg szombaton hazai pályán győzték le büntetőkkel a mindig nagyon masszív Brassót. Az erdélyi csapat aztán hétfőn Dunaújvárosban győzni tudott, így vesztett pontszámok tekintetben a gyenge szezonrajt ellenére máris utolérte a Miskolcot. Ezzel szemben az UTE, ha kikap és ha a Ferencváros nyer, akkor leszorul a rájátszást jelentő hatodik helyről, ráadásul a hétvégén Erdélybe utazik, ami sosem ígér könnyű mérkőzéseket. A papírforma tehát egyértelműen a Miskolc győzelmét ígéri kedd este, ugyanakkor mindkét csapatnak van veszíteni valója.

Miskolc–UTE 6-0

   

Továbbra sem találja a miskolciak játékának ellenszerét az UTE. Hiába tartották jól magukat a lilák két harmadon keresztül, a végén nagyon megsorozta őket a Miskolc.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, amelyen a miskolciak újoncot avattak. A 17 éves, székelyföldi születésű Győrfy Tihamér első MOL Liga-mérkőzésére készülhetett. Hamar jelentős fölényt harcolt ki magának a Miskolc, bár ez eleinte leginkább csak abban mutatkozott meg, hogy sokkal többet tartózkodtak a játékosok Pleszkán kapuja előtt, mint a túloldalon. Az UTE fiatal kapusa azonban minden kísérletet hárított, ami eljutott a kapujáig. A 12. percben aztán kiállítássá érett a fölény, Durák lökte el a palánk közelében hátulról Metcalfe-ot, amiért 2+10 percet kapott. Az újpesti gondokat tetézte, hogy a 2 perc alatt Tóth Gergőt is kiküldték magas bottal való játékért. A kettős előnyt még éppen túlélték a lilák, ám ahogy kiegészültek, a korong Metcalfe elé került, aki a kapu közelében nem hibázott, repülhettek a plüssállatok. Maradt a miskolci fölény szórványos újpesti rohamokkal, teljesen megérdemelt volt a hazai előny az első 20 perc után.

A második harmad kiegyenlítettebb játékot hozott, az első komoly helyzet Turbucz előtt adódott. Dinamikusan tört be a kapu elé, de Láda Péter megállította. A 26. percben lemaradtak az újpesti védők, Tóth, Densereau és Hajós pedig megoldhatatlan feladat elé állította Pleszkánt. A 30. percben Miskolczi kapott kiállítást, és az UTE bíztatóan játszotta az előnyt, ám nem sikerült a kapuba találnia játékosainak. Az előny letelte után Ványi és Tóth Adrián akadt össze az újpesti kapu mögött, az ökölpárbajt Ványi nyerte, mindkét játékos mehetett zuhanyozni. Kisvártatva Sagert kapott kiállítást, és az UTE rengeteg veszélyes helyzetet dolgozott ki ezalatt. Duschek azonban ihletett formában védett, és amikor ő sem tudott segíteni, ott volt a kapuvas, mint Mihalik kísérleténél. Az újpesti lendületet jelezte az újabb miskolci kiállítás is, amely még a harmadik harmad elejére is áthúzódott.

Ebben a kiállításban is voltak újpesti lehetőségek, elsősorban Durák lövései veszélyeztettek, de Duschek folytatta a jó védések sorozatát, ahogy tette ezt a 42. perc végén is, amikor Egyed Márk szólóját fogta meg. A másik oldalon fél perc múlva érkezett a válasz. Budai Roland vitte fel a korongot, a kék vonalat átlépve lövésre szánta el magát, és a bomba Pleszkán mögött a hálóba vágódott. Összeesni látszott az UTE, mert a kezdést követően hamar újabb miskolci lehetőségek következtek. Szilassy Zoltán érezte is a veszélyt, időt kért, de ez sem segített. Bár becsülettel próbált hajtani a csapata, lehetőségei is akadtak, de a védekezés szinte teljesen összeomlott, a Miskolc pedig hidegvérrel használta ki a lehetőségeket. Előbb Miskolczi kotort be egy korongot a kapu előterében, majd Becze lövésébe Nagy Krisztián ért bele közvetlenül Pleszkán előtt, és a korong így a hálóba jutott, végül pedig Becze korcsolyázott keresztben a bedobópontok vonalában, és a mozgásával ellentétes irányba visszahúzott lövésével szemben Pleszkán tehetetlen volt.

Bár 42 percig közel járt az UTE ahhoz, hogy végre szoros eredményt érjen el a Miskolc ellen, az utolsó harmad összeomlását a hazaiak keményen megbüntették, a vége fölényes Jegesmedve-győzelem lett.

Majoross Gergely, vezetőedző, Miskolc: “Jól kezdtünk, később azonban, főként a kiállítások miatt, letértünk a helyes útról. A harmadik harmadban tértünk ide vissza, és végül úgy fejeztük be a mérkőzést, ahogy végig kellett volna játszanunk.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: “Az első két harmad vállalható volt, ám a harmadikban a fizikai játékban nagyon alulmaradtunk, és erre az sem mentség, hogy kevesen voltunk. Támadásban meg voltak a helyzeteink, de a kipattanókért nem harcoltunk elég keményen, így végül nem tudtunk betalálni.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 850 néző. Játékvezetők: Németh, Varjú, Kormos, Berger.
Duschek: 100% (Bálizs)
K
Pleszkán: 83,8% (Ágoston)
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Becze
1
Hegyi, Durák, Mihálik, Virág Cs., Pichler
Sagert, Láda P., Hajós, Tóth A., Dansereau
2
Lindgren, Kiss D., Coleman, Turbucz, Gágyor
Gőz, Budai, Popovics, Nagy, Láda B.
3
Ványi, Garbacz, Egyed, Lőrincz, Tóth G.
Roczanov, Györfy, Szilágyi, Miskolczi, Fliszár
4
Sommer
Majoross Gergely, Mart Eerme
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:51 MIS PP Metcalfe Hajós Dudas
2-0 25:34 MIS Hajós Dansereau Tóth A.
3-0 42:15 MIS Budai Dansereau Hajós
4-0 45:40 MIS Miskolczi Fliszár Láda B.
5-0 47:27 MIS Nagy Becze Cohen
6-0 51:27 MIS Becze Cohen
37 Kapura lövések száma 22
31 Kiállításpercek 41

A Miskolc–UTE képes összefoglalója

   

A Miskolc–UTE összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum