Vas Márton emberhátrányos gólt lőtt

 

Öccse, Vas János csapata is jelentős győzelmet aratott a cseh extraligában és Szélig Viktorék is beindultak Franciaországban. Sofron Istvánék ugyanakkor kikaptak a német első osztályban.

Vas Jánosék újabb nagy skalpot gyűjtöttek be a cseh extraligában. Az ellenfél a második helyen álló Litvinov volt, amely hazai pályán fogadta a Slaviát. A taktika egyértelműen a feszes védekezésen alapult, és mivel Adam Svoboda, a prágaiak 36 éves, világbajnoki arany- és ezüstérmes kapusa shutouttal zárt, így elmondható, hogy Vas Jánosék hibátlanul betartották az edzői utasításokat. Emellett egy gólt is sikerült szerezniük még a 11. percben, amivel 1-0-ra nyertek. Vas nem szerzett pontot, csapata az átlagnál két meccsel kevesebbet játszva is kilencedik a tabellán, hátránya minimális az előtte állókkal szemben.

Nyertek Vas Mártonék is, a Löwen Frankfurt az utolsó előtti helyen álló Eispiraten Crimmitschau csapatához látogatott. A vendégek már az első harmadban kétgólos előnyre tettek szert, a másodikban Vas Márton emberhátrányból is betalált, háromra növelve a két csapat közötti különbséget. A záró húsz percben ismét a frankfurtiak voltak eredményesek, az ellenfél az 54. percben, emberelőnyből szerezte meg a becsületgólt, kialakítva az 1-4-es végeredményt. Vas 18. meccsén 15. pontját szerezte, a Löwen a 4. a DEL2-ben.

Kétszer szerezték meg a vezetést Sofron Istvánék a Thomas Sabo Ice Tigers otthonában, a végén azonban mégis a hazaiak örülhettek, akik a meccs végét jobban bírták. Az utolsó 20 percnek ugyanis 2-1-es krefeldi előnnyel vágtak neki a csapatok, ám az 53. percben a hazaiak kiegyenlítettek, majd négy perccel a vége előtt egy emberelőnyös góllal a maguk javára fordították a mérkőzést és 3-2-re nyertek. Sofron pontot nem szerzett, kapott gólnál sem volt a jégen, csapata a hetedik a német bajnokságban.

Szélig Viktorék úgy tűnik, kezdik elkapni a fonalat a Ligue Magnusben, sorozatban harmadik győzelmüket aratták, az áldozat ezúttal a harmadik helyen álló Epinal volt, amelyet idegenben győzött le 6-2-re a Briancon. Szélig pontot nem szerzett, de +1-gyel zárt. A Briancon továbbra is a 10. helyen áll a bajnokságban, amely nagyon szoros, hiszen a második helyezett Chamonix előnye is mindössze 5 pont velük szemben.

A nemzetközi szünet utáni első héten Galló Vilmoséknak egyetlen meccs jutott a svéd juniorbajnokságban, ezen a Södertalje csapatát fogadták. Az első harmadban kétgólos előnyre tett szert a Linköping, amit a középső periódus végén két percen belül egalizáltak a vendégek. Szerencsére a Linköpingnek sem kellett sok, hogy visszataláljon a helyes útra, a második vendéggólt követően 18 másodperc alatt visszavették a vezetést és nyertek 3-2-re. Galló ezúttal nem szerzett pontot, 19 meccsen így is 6-6 gólt és asszisztot szerzett, csapata a Rögle mögött második helyen áll a bajnokságban.

Keresztury Erikék a hétvégén kétszer is a Krefelddel játszottak hazai pályán. A szombati mérkőzés kevésbé sikerült jól, de a 2-2-es döntetlen után szétlövésekkel 3-2-re elvesztett mérkőzés után is járt az egy pont. A Krefeld az első gólját kettős, a másodikat szimpla előnyből ütötte, Keresztury egyszer sem volt kiállítva. A meccs érdekessége volt, hogy a büntetőpárbaj során mindkét csapat be volt oltva gól ellen, az első gólra a hetedik körig kellett várni, Keresztury is kihagyta a magáét. Vasárnap sokkal jobban kezdett a Düsseldorf, Keresztury két gólpasszának is köszönhetően a meccs felénél már 4-0-ra vezettek, a vége 6-3 lett. A magyar csatár +2-vel zárta a találkozót, csapata a harmadik helyen áll a német juniorbajnokság déli csoportjában.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 3. 5 2 3 5
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 11. 20 4 10 14
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 16 0 1 1
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 4. 5 0 2 2
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 13 3 10 13
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 7. 18 4 3 7
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 10. 9 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 7 0 1 1
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 9. 19 2 5 7
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 4. 18 2 13 15

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
október 29., vasárnap
U20   DHKVIC 
U20   OHCVAS 
U18 10:10 UTEOKW 
EWHL 11:30 BOZKMH 
U20 12:40 MACMIS 
U18 13:10 KMHOKR 
U18 13:40 VASVIC 
U20 15:20 UTEG99 
EL 17:00 DABVC2 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
EL 19:00 MACTIT 
   H I R D E T É S
Partnerünk