A Graz kellemetlen vendég

   

A Fehérvárt 4 ponttal előző, magabiztosan a 3. helyen álló Graz lesz vasárnap a magyar EBEL-csapat vendége. A bombaerős kerettel rendelkező stájerek jó formában érkeznek, pénteken Linzben győztek.

Ugyanakkor sorozatban 5 győzelem után  szenvedett szoros vereséget a Fehérvár Villachban, ahol 5-4-re maradt alul, jól játszva, peches meccsen. A Graz ellen hazai jégen javíthatnak Rob Pallin tanítványai. A legutóbbi 4 hazai meccset behúzta Volán, és ha vasárnap nyer, akkor 2 pontra megközelíthetik a riválist. A két csapat egyszer játszott a szezonban, a Graz hazai pályán magabiztosan nyert, 4-1-re.

AVSG99

“A Graz többszörösen bebizonyította, hogy a liga legjobb csapatai közé tartozik – mondta Rob Pallin a hivatalos előzetes írásban. – Nagy kihívás elé nézünk, remek meccset várok. Remélem, hogy lelkes szurkolóinkat újabb győzelemmel tudjuk megörvendeztetni. Az elmúlt meccseken nem mindig sikerült rögtön a kezdéstől a maximális fordulton pörögnünk, a Graz ellen szükségünk lesz erre.” A csapatban ismét sok a bizonytalanság, a végleges összeállításról a játékosok állapota függvényében meccs előtt dönt Pallin mester.

A Graz legutóbb Linzben győzött, és mivel a Vienna Capitals kikapott, a stájer csapat közelebb került a tabella élén állókhoz. Nem titkolja, most egy fehérvári győzelemmel reméli a csapat megerősíteni a harmadik helyét. Philipp Pinter csatár így nyilatkozott: “Ugyanolyan  koncentrációval kell játszanunk Székesfehérváron is, mint Linzben tettük. A magyarok a saját pályájukon nagyon erősek, és nagyon kell arra figyelnünk, hogy a közönség ne tudjon megzavarni bennünket. Jól kell védekeznünk, kivárnunk a saját lehetőségeinket és minél jobb arányban kihasználni azokat.” A Graz ugyanabban az összeállításban kezd, mint Linzben.

A Graz ellen nehéz készülni, nagyon sok játékos alkotja a keretét. A csapat homogén, nem emelkedik ki egy vagy két sor, rengeteg variációs lehetőség adott a szakmai stáb számára. Mindazonáltal tudjuk, a Fehérvár AV19 számára EBEL-csapat ellen nincs lehetetlen.

A mérkőzés 17.30-kor kezdődik, a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Fehérvár–Graz 2-5

   

Nehezen feldolgozható vereséget szenvedett a helyzeteit kihagyó és helyzet nélkül gólokat kapó Volán. Ezen a napon minden ellene szólt, a kezdőkapusok és a külső körülmények is. Nagyon becsületesen küzdött és 50 percen át jobban játszott Rob Pallin csapata.

Változatlan csapattal állt fel a Grazcal szemben a Fehérvár, a kulcsembernek számító légiós hátvéd, Boivin sajnos még nem játékra kész.

Jól kezdtünk, de Sabourin mindent védett. Kihagytunk egy előnyt, majd a Graz is megkapta a magáét, és Walker fájóan könnyen verte meg korcsolyázásban Ejdepalmot, megszerezte a vezetést a vendégeknek. Azért is volt ezért nagy kár, mert az első tíz percben a Graz alig volt játékban, gyakorlatilag egyedül kapusa tartotta hátulról. A második emberelőnyt sem játszottuk meg jól, de helyzeteink megint voltak, a legnagyobb Sikorcin előtt, aki mellé lőtte. S rögtön jött a harmadik is, de a fórminőség nem javult. A hat perc előny alatt talán ha kétszer találtuk el a kaput. De nem panaszkodhattunk, mert a Graz nem csak keveset támadott, de szabálytalanul is játszott az első harmadban, a 17. percben megjött a negyedik előny. Sajnos a légióssor impotensen mozgott, lövésig sem jutott, csak a Graz elrontott cseréje után, a Marinóval megerősített magyarok jobbak voltak, de a gól nem jött össze. Láthattuk, miért áll olyan jól a Graz a hátrányos védekezésben, nagyon sokat mozogtak ezekben a helyzetekben.

AVSG99

A fiatalok hozták az egyenlítést, Erdély és Vincze átadása után Orbán Attila lőtte át Sabourint a második harmad elején. Teljesen megérdemelt volt ez a találat, a Graz egész mérkőzésen feladta a támadásokat, csak hátulra figyelt, igaz, azt jól oldotta meg. Egészen Orbán góljáig. Támadásban maradt a hazai csapat. Aztán két másodpercen belül két szabálytalanságot kért számon a játékvezetőkön a publikum, úgy tűnt, előbb LoVecchiót, majd Banhamet nyomták le hátulról a grazi bekkek. Ettől összezavarodott a Volán, elfelejtett védekezni, a Graz pedig kétszer is elfutott létszámfölényben, Petruska fonákkal átverte Robinsont, 1-2 állt a táblán. Sajnos túl gyorsan jött a harmadik vendéggól is, Pinter kerülte meg a kaput, jól tette vissza, és miközben két grazi is agresszíven fogta a területet a kapu előterében, Reinthaler bombázott a hálóba a vas és Robinson között. Ahhoz képest, hogy perceken át lógott a levegőben a 2-1, néhány pillanat alatt 1-3-ra változott az eredmény. Megborult a csapat, akár a negyedik gólt is megkaphattuk volna, de ezt sikerült elkerülni. Egy kis ideig. Néhány nagy Fehérvár-helyzet után Unterweger lőtte el takarásból a korongot, a formán kívül védő Robinson nem tudta hárítani. Más kérdés, hogy teljesen egyértelmű lesállás előzte meg a találatot. 1-4-nél kapust cserélt Rob Pallin a második harmad végén. Rajna Miklós egy ziccer hárításával kezdett, Petruskával maradt egyedül.

A harmadik harmadra nagyon jól jött ki a magyar csapat. Frank Banham másodperceken belül szépített, 2-4 után pedig továbbra is nyomott a kék-fehér csapat, Kovács került ziccerbe, Sabourin védett, időt kellett kérnie a grazi edzőnek. De ez nem sokat segített rövid távon, Nemes is ziccerben találta magát, ám tovább épült a stájerországi Sabourin-szobor. Sikorcin bolondította meg az egész vendégvédelmet, a végén a kapus mellett is elhúzta, de sikerült kibillenteni, így már csak a vasra tudta húzni. Egyre-másra jöttek a lövéseink, a helyzeteink, a Graz nem tudott kijönni a sündisznóállásból. Benne volt a levegőben az egyenlítés is, de nem jöttek a gólok. Aztán egyszer elment a Graz és belőtte az ötödik gólt. Wehrs azt reklamálta hevesen, hogy az akció elején a kispadról valaki hozzáért a koronghoz. Rajna egyébként nagyon jól tartotta a csapatot hátul, bár kellemetlen feladata volt, ritkán, de jó lövéseket kellett fognia. Ejdepalm a végén másodszor is találkozott Wogerrel, beleállította a palánkba, az osztrák megsérült, a svéd véglegest kapott, nem valószínű, hogy megússza eltiltás nélkül.

A Volán négy éve nem kapott ki a Raktár utcában a Graztól és négy hazai győzelem után vesztett. Írtuk az előzetesben, hogy kellemetlen ellenfél érkezik. Kiderült, a Graz jobb csapat a Volánnál, ezért is tudott simán megnyerni egy ilyen hullámzó mérkőzést. Nehezen feldolgozható, ami történt, ezzel kezdtük, de mégis meg kell emészteni és tovább kell menni, fontos tanulni mindebből. Erős csapat a Graz, amelyet lesz még módunk legyőzni a szezonban.

Tanulság 1.: A Fehérvárnak ugyanolyan keményen kell dolgoznia mindkét kapu előterében, mint a Graztól látható volt.
Tanulság 2.: Ez a csapat nem bírja el, hogy a légiósok egy része többet árt, mint használ a mérkőzésen. Főleg egy olyan együttes ellen, ahol közel háromsornyi légiós mellett mozgékony hazaiak játszanak és mindenki pontosan teszi a maga dolgát.
Tanulság 3.: A ziccerek harmadát be kell lőni és akkor minden rendben lesz.
Extra 1.: LoVecchio nagyon szép egyéni akciója. Emberrel a nyakán lépett be a harmadba, kapura nem tudott húzni, ezért rálőtte a korongot a palánkra úgy, hogy hozzá pattanjon vissza, számítása bejött, a visszapattanóból kapura lőtt és majdnem betalált. Nem először láttuk ezt tőle.
Extra 2.: Ejdepalm open ice hitje Wogeren. Tanítani való, tökéletes és fájdalmas.
Extra 3.: Végig férfiasan küzdve, az egy szem Wehrs-hisztit leszámítva minden nyomást elviselve vesztett a Fehérvár. Így ki lehet kapni, jogos a taps.

Rob Pallin büszke a csapatára

   

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Egy pillanatra nem álltak meg játékosaim, mentek végig, harcoltak, küzdöttek a sikerért. Le a kalappal a srácok előtt, így kell küzdeni. Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, most azonban néhány döntéssel nem értettem egyet. De nem velük kell foglalkoznunk, ők is emberek, akik sokat dolgoznak a maguk területén, és hibáznak munka közben. Azonban nekünk a csapattal kell foglalkoznunk. Hátrányban is jól játszottunk, a harmadik harmadban jól teljesítettünk, alig engedtünk lövést a Graznak. Így kell dolgozni végig, és akkor legközelebb sikeresebbek leszünk.

Todd Bjorkstrand (vezetőedző, Graz): Nagyon jó hétvégét zártunk, mindkét mérkőzést megnyertük. Egy idegenben játszó csapatnak mindig nagyon fontos a vezetés megszerzése, ez most összejött az elején. Mindig csak egy meccsel foglalkozunk. Tudom, hogy nem sokan várták tőlünk ezt a jó szereplést, de nem kell ebből még semmit továbbgondolni, hosszú a szezon. Egy jól korcsolyázó és jól támadó csapattal találkoztunk ezúttal, a Fehérvár jól játszott, de mi bírtuk a nyomást, ezért nyertünk.

EBEL, 3429 néző. Játékvezetők: Babic, Nagy, Németh.
Robinson: 73,3% (Rajna: 87,5%)
K
Sabourin: 92,9% (Raisp)
Ejdepalm, Wehrs, LoVecchio, Sarauer, Banham
1
Lassen, Cuma, Zagrapan, Werner, Walker
Tokaji, Szirányi, Kovács, Sikorcin, Marino
2
Marto, Kelly, Latendresse, Bastiansen, Petruska
Orbán, Reiter, Benk, Nemes, Magosi
3
Unterweger, Ganzak, Ganahl, Pinter, Coetzee
Hetényi P., Kocsis, Erdély, Vincze
4
Reinthaler, Konecny, Strohmeier, Woger
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Todd Bjorkstrand, Ken Fargnoli
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:25 G99 PP Walker Lassen
1-1 23:13 FHA Orbán Vincze Erdély
1-2 27:42 G99 Petruska Ganzak Werner
1-3 28:35 G99 Cuma Ganahl Pinter
1-4 35:53 G99 Unterweger
2-4 40:29 FHA Banham Sarauer LoVecchio
2-5 53:28 G99 Ganahl
28 Kapura lövések száma 23
27 Kiállításpercek 8

A Fehérvár–Graz képei

   

A teljes galériát itt találják meg.

A Fehérvár–Graz góljai

   

 

Ide kattintva tekinthető meg a laolás összefoglaló.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum