Dél-Koreában elégedettek a második hellyel

 

A Korea Times a budapesti Négy Nemzet Torna után röviden értékelte a válogatott teljesítményét. Nagyon bíznak kétszeres Stanley Kupa-győztes edzőjükben.

Dél-Korea szövetségi kapitánya, Jim Paek 1967-ben született Szöulban. Kanadában nevelkedett, kanadai és amerikai állampolgársággal is rendelkezik. 1985-ben draftolta a Pittsburgh, 1990-ig kellett várni NHL-es bemutatkozására, ő lett az első koreai származású NHL-játékos. Végül 217 meccs jutott neki a világ legjobb ligájában, azonban ez páratlanul sikeres volt, miután kétszer is a csúcsra jutott csapatával. Meze megtalálható a Hockey Hall of Fame-ben. Kinevezését megelőzően 9 évet húzott le a Detroit AHL-csapatának másodedzőjeként, két szezonnal ezelőtt a Griffins megnyerte az AHL-t. A koreai nemzeti válogatott élére teljes állásban nevezték ki, meg kellett szakítania szépen felfelé ívelő tengerentúli karrierjét emiatt, de nyilván az olimpiai részvétel sokat nyomot a latban a döntéskor. A munkát 2014 nyarán kezdte el.

Jim Paek KOR

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Paek első komolyabb megméretésére így Budapesten került sor, aki nem is vallott szégyent. Bár az első meccsen nagyon kikaptak a mieinktől, a másik két meccset megnyerték és így végül a második helyet kaparintották meg. Erről a csapatkapitány, Park Voo Szang a következőképpen vélekedett: “Az első meccsen Magyarország ellen nagyon szenvedtünk, mivel nem volt elég időnk az átállásra. De aztán a folytatásban egyre inkább betartottuk Paek utasításait, és a jó eredmények sem maradtak el. Azt hiszem, a torna által csapatként sikerült előrelépnünk.” Véleményét maga Paek is osztotta, aki szerint a válogatott minden nap tudott fejlődni, amióta ő átvette a kormányrudat.

HUNKOR2

Maga az újság nem tett túl nagy mértékletességről tanúbizonyságot a következtetések horizontjának szélesre tárásában. A cikkíró szerint Paek impresszív budapesti debütálása után a koreai válogatott 2018-as pjongcsangi téli olimpián nyújtandó teljesítményével kapcsolatos elvárások is megnőttek.

Az EIHC-torna programja:

november 7., péntek, 15:30 Lengyelország?Olaszország 3-2
november 7., péntek, 19:00 Magyarország?Dél-Korea 6-1
november 8., szombat, 14:30 Olaszország?Dél-Korea 3-4 b.
november 8., szombat, 18:00 Magyarország?Lengyelország 4-6
november 9., vasárnap, 14:30 Dél-Korea?Lengyelország 6-3
november 9., vasárnap, 18:00 Magyarország?Olaszország 3-4 b.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum