A WADA még egyszer nekimegy Backströmnek

 

A nemzetközi doppingellenes ügynökség a svájci nemzetközi döntőbíróság előtt vitatja az olimpián doppingvétségen ért svéd center IIHF és NOB általi felmentő ítéletét.

A Washington Capitals csatára fél évvel a szocsi eset után felmentést kapott a NOB-tól és az IIHF-től egyaránt, megkapta olimpiai ezüstérmét is. A játékos ügye körül máig sok a megválaszolatlan kérdés, a fontosabb kérdőjeleket itt tettük ki, az biztos volt, hogy a B próba is pozitív lett, hogy a játékos elismerte a vétséget, hogy az NHL nem tiltja el, és az is, hogy a vétség ellenére megkapja az ezüstérmét, miután a doppingvétség miatt kizárták az olimpiáról.

nicklas-backstrom-silver-medal-607x404

A héten a WADA dobott újabb követ az állóvízbe azzal, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt fellebbezte meg a nemzetközi jégkorongszövetség és a NOB fenti döntését. Józan ésszel valóban nehezen felfogható, hogyan kaphatja meg az olimpiai érmét azok után, hogy egyértelmű doppingvétség történt, a jogerős határozat szerint is. A fellebbezés tényét Ben Nichols, a WADA kommunikációs főosztályvezetője megerősítette ugyan a thn.com-nak, ám az eddig kialakult gyakorlat alapján érdemi kommentár az ő részükről a döntés meghozataláig nem várható.

Így arról sem fogunk megtudni semmi biztosat, hogy mi volt a fellebbezés jogalapja. Feltételezések szerint vagy az vitatható, hogy a játékos ártatlan lett volna, vagy az, hogy ha ártatlan is volt, a felelősséget akkor is viselnie kell tetteinek következményeiért. Mindenesetre ha a fellebbezésnek helyt adnak, akkor Backströmnek vagy újra vissza kell adnia ezüstérmét, vagy hosszabb eltiltásra számíthat a válogatott meccsekről. Korábbi, igaz egyéni sportolók esetei alapján emlékezhetünk rá, a WADA és a NOB legfontosabb szimbolikus lépése egy-egy doppingvétség megállapítása után a vétségen ért sportoló kizárása és az olimpiai érmének elvétele.

nicklas-backstrom-silver-medal3-607x430

Az olimpiai ezüstérem átvételéről itt számoltunk be, arra továbbra sem tud magyarázatot adni egyik érdekelt fél sem, beleértve a fellebbező WADA-t, hogy miért kellett várni a keddi mintavételtől a vasárnapi olimpiai döntő délutánjáig a játékos meghurcolásával.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum