A Celje legyőzte az Olimpiját

   

INL-es csapat vert EBEL-est a szlovén bajnokság szerdai fordulójában.

A szlovén bajnokságban az EBEL-ben szereplő Olimpija, az INL-ben játszó Jesenice, Kranj, Celje, Slavija és Bled, valamint az egyik nemzetközi sorozatban sem induló Maribor vesz részt. Az így hétcsapatos liga alapszakaszában mindenki egyszer játszik mindenkivel hazai jégen és idegenben. Az INL-csapatok az osztrák-szlovén ligában letudják egymás elleni meccseiket, így nekik ez voltaképp két-két hazai és idegenbeli meccs pluszt jelent, az Olimpija és a Maribor viszont teljes alapszakaszt játszik.

Természetesen az Olimpija kiemelkedik a mezőnyből, mivel október végén idegenben 4-2-re legyőzte a számos ismerős játékossal kiálló Jesenicét, legnagyobb vetélytársa előtt is hárompontos előnyre tett szert, egészen szerda estig. Ekkor ugyanis a Celje a Tivoli csarnokban meglepte a sárkányokat.

A celjeiek szereztek vezetést, az Olimpija két góllal fordított, ám a harmadik harmad második felében a Celje kiegyenlített, végül büntetőkkel a győzelmet (3-2) is megszerezte. Bár az Olimpija messze nem a legerősebb összeállításában játszott, az eredmény így is meglepetés, legutóbb elég régen fordult elő, hogy az Olimpija szlovén nem EBEL-csapattól vereséget szenvedett.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum