Februárban szűkebb keret folytatja a felkészülést

   

Rich Chernomaz szövetségi kapitány értékelte a válogatott múlt heti munkáját, az EIHC-tornán látottakat, és az U20-as keretről is beszélt. Neveket is említett.

Hogy értékeli a budapesti négyes tornát?

Három nap alatt három mérkőzést játszottunk, ezalatt rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodtunk. Jó volt az első meccs Dél-Korea ellen, biztos győzelmet arattunk, bár ehhez kellettek Rajna Miklós védései is. A második mérkőzésen voltak jó és rossz pillanataink, egy nagyon elrontott fél harmad elég volt a vereséghez. Úgy érzem, azon a mérkőzésen elsősorban a kapusok teljesítménye közti különbség döntött. Olaszország ellen ismét Rajna védett, és ismét jó teljesítményt nyújtott, örülhettem a jó emberelőnyös játéknak is. A lengyelek és az olaszok ellen a csapat megmutatta, hogy van karaktere, négygólos hátrányból zárkózott fel a végjátékra úgy, hogy ha egy kicsivel jobban használja ki a helyzeteket, még közelebb juthatott volna, illetve másnap kétgólos hátrányból egyenlített ki. De a vereségek nem a balszerencse számlájára írhatók, sajnos a hibáinkkal tettünk érte, hogy ne mi legyünk a győztesek.

HUNPOL2

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A szurkolók még kísérleti csapattól is nehezen fogadják el a vereséget, milyen biztatót tudna mondani nekik e 3 nap után?

Nem a tornagyőzelem volt a legfontosabb ezen a hétvégén. Látni kell, hogy megváltozott a helyzet a magyar jégkorongban. Régebben alig több mint egycsapatnyi játékos jöhetett számításba a válogatottban, így minden tornán majdnem világbajnoki keret vett részt, mert az ő játékuk csiszolásán volt a hangsúly. Szerencsére gyökeresen mások a lehetőségeink most. Majdnem háromcsapatnyi játékossal kezdtük a felkészülést a hét elején, hiszen ma már ennyien kerülhetnek komolyan szóba a válogatottnál. A válogatott stábja pedig csak a nemzetközi szünetekben tud együtt dolgozni a játékosokkal. Meg akartuk adni mindenkinek az esélyt, hogy a közös munka során bizonyíthassa, helye van a válogatottban.

Lehet tudni, hogy a következő edzőtáborban és tornán, februárban milyen elvek mentén válogat majd?

Igen, megvan az elképzelésünk. Kezdjük az elején. Arra lehet számítani a jövőben is, hogy ahogy az egyre nagyobb létszámú fiatal generációk felnőnek, hasonlóan nagy létszám kezdi a szezont, és az első őszi tornákon sok új ember tűnhet fel. Nekünk gyakorlatilag két vagy három nemzetközi szünet áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy kiválasszuk a játékosoknak azt a csoportját, amelyik közül kikerülhet az a 20 mezőnyjátékos, akiről úgy gondoljuk, a világbajnokságon ők fognak tudni a legtöbbet hozzátenni a csapatunk teljesítményéhez. A válogatott következő összetartása februárban lesz, akkor a mostani tapasztalatok alapján egy sokkal kisebb keretet tervezünk meghívni. A szűkebb keret folytatja a közös felkészülést a világbajnokságra, amely nagyon embert próbáló feladatot jelent majd számunkra áprilisban.

HUNITA

Mond neveket az újak közül, akik közelebb kerültek a kerethez?

Nagy örömmel mondhatom, hogy ezen a tornán is voltak olyanok, akik korábban nem szerepeltek a válogatottban, ám most bizonyították, hogy adott esetben komolyan számításba jöhetnek. A honosításra várók közül Karol Csányi tette ránk a legmélyebb benyomást, nagyon nagy lehetőségek vannak benne. A már jelenleg is rendelkezésre állók közül nagyon elégedett voltam például Mestyán István munkájával. Említhetem Vincze Pétert is, akit az U20-as felkészülést követően vettünk a válogatotthoz, mert meg szerettük volna nézni, mit tud ebben a közegben nyújtani, és kifejezetten tetszett, amit mutatott, különösen, ha azt is számításba vesszük, hogy meglepetésként érhette ez a lehetőség őt.

Milyen következtetéseket tudtak levonni az egyhetes közös munkából, melyek az említésre méltó és egyben publikus pozitívumok és negatívumok?

A tanulságok között a legfontosabb, hogy úgy néz ki, egyelőre Rajna Miklós lehet az első számú kapusunk. Nagyon nehéz a helyzete, hiszen a klubjában nem játszik túl sokat. Persze, lehet extra munkát végezni az edzéseken, de ez nem ugyanaz, mint meccset játszani. Ugyanakkor nyilván nem kérhetem meg az edzőjét, hogy Rajna védjen és ne a csapat másik kapusa, hiszen ezzel beleszólnék abba, amiért nem én vállalok felelősséget. A Fehérvár ráadásul kitűnő szériában van, ami alatt főleg az import kapus védett.

Ha ki kellene emelnem pozitívumokat és negatívumokat a Négy Nemzet Torna tapasztalataiból, akkor a negatív oldalon a három legfontosabb az lenne, hogy túl sok büntetést szedtünk össze, ami jelentősen lerövidíti azt az időt, amikor megpróbálhatunk mi gólokat lőni. Sokkal jobban kellene mozgatni a korongot. Sokszor pepecseltek a játékosok, ezzel lassult a játékunk. Ha azt akarjuk, hogy az ellenfél alakzata szétzilálódjon, a korongot folyamatosan mozgásban kell tartanunk a saját ellenőrzésünk alatt, ha lehet, minél gyorsabban kell megjátszanunk. A harmadik ilyen pont a letámadás az ellenfél zónájában. Ebből jóval kevesebbet láttam, mint amennyit szerettem volna.

A pozitív oldalon említhetem, hogy a csapat igazán karakteres arcot mutatott. A lengyelek és az olaszok ellen is az utolsó pillanatig hajtott vesztes állásban, ez a lengyelek ellen a nagy arányú vereségből szoros eredmény eléréséhez volt elég, az olaszok ellen pedig kétgólos hátrányból egyenlítettünk ki a végjátékban. Jónak értékelem az emberelőnyök kihasználását is, és végezetül a harmadik legfontosabb pozitívum az, hogy rengeteg játékossal dolgozhattam együtt, ez segített abban, hogy tisztuljon a kép a folytatásra.

HUNITA2

Mivel a felnőttek mellett az U20-asokkal is egész héten együtt dolgozott, nem kerülhetjük meg a kérdést: mi a benyomása a decemberi vb-re készülő juniorokról?,Közülük hányan lehetnek ott februárban a felnőttkeretben?

A juniorválogatott a felnőttekkel párhuzamosan készült, és ott is láttam olyanokat, akik akár már a közeli jövőben a felnőtt válogatottnál is számításba jöhetnek. Legalább 5-6 csatár, 3-4 védő és kapus is esélyes lehet erre, bár természetesen nem mindenki kaphat közülük meghívót már a legközelebbi felnőtt összetartáson. De meglepődni sem kell, ha lesznek ilyenek. Vincze Péter meghívása is azt  jelezte, aki jól dolgozik, az előtt megnyílhat az út felfelé. Nagyon fontos tudni, hogy a felnőtt és a juniorválogatott is részese annak az egymásra épülő képzési rendszernek, amely az alsóbb korosztályoknál Glen Williamson kollégám vezetésével működik, és amelynek az a célja, hogy minél képzettebb, jobb játékosok kerüljenek az egyes nemzeti csapatokba, és amely igyekszik folyamatosan kísérni, képezni és gondozni a tehetséges játékosokat a kölyök korosztálytól a felnőttig. A legfiatalabbaktól a felnőttekig egységes rendszerben gondolkodunk. Nagyon fontos, hogy nőjön azoknak a száma, akik a látókörünkbe kerülhetnek, hiszen az állandó versenyhelyzet kényszerít a fejlődésre. Ez pedig nemcsak a válogatottak, hanem az egyes játékosok javát is szolgálja.

FELNŐTT FÉRFIAK.

Az EIHC-torna programja:

november 7., péntek, 15:30 Lengyelország?Olaszország 3-2
november 7., péntek, 19:00 Magyarország?Dél-Korea 6-1
november 8., szombat, 14:30 Olaszország?Dél-Korea 3-4 b.
november 8., szombat, 18:00 Magyarország?Lengyelország 4-6
november 9., vasárnap, 14:30 Dél-Korea?Lengyelország 6-3
november 9., vasárnap, 18:00 Magyarország?Olaszország 3-4 b.

A magyar válogatott novemberi EIHC-kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bálizs Bence 1990 Miskolci Jegesmedvék
Duschek Dávid 1988 Miskolci Jegesmedvék
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Védők:
Gőz Balázs 1992 Miskolci Jegesmedvék
Hüffner Adrián 1986 Dab.Docler
Martine Nathan 1988 Dab.Docler
Mestyán István 1989 Dab.Docler
Orbán Attila 1990 Fehérvár
Pozsgai Tamás 1988 Dab.Docler
Reiter Attila 1994 Fehérvár
Szirányi Bence 1988 Fehérvár
Tokaji Viktor 1977 Fehérvár
Vas Márton 1980 Löwen Frankfurt (GER-2.)
Támadók:
Benk András 1987 Fehérvár
Csányi Karol 1991 UTE
Dubek Vladimir 1981 FTC
Hári János 1992 Modo (SWE)
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Magosi Bálint 1989 Fehérvár
Metcalfe Tyler 1984 Miskolci Jegesmedvék
Nagy Krisztián 1994 Miskolci Jegesmedvék
Rafaj Attila 1988 FTC
Sárpátki Tamás 1994 Fehérvár
Sebők Balázs 1994 Karpat (FIN)
Sikorcin Ladislav 1985 Fehérvár
Sofron István 1988 Krefeld Pinguine (GER)
Turbucz Martin 1994 UTE
Vas János 1984 Slavia Praha (CZE)


A felnőtt válogatott stábja, 2014/15:

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edzők: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő, Tóth-Bagi Zoltán
Gyúró: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Kéri Rudolf, Nagy Patrik (és ezen a héten Robin MacDonald)

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum