Japán megőrizte A csoportos tagságát

   

A szezon első világbajnoki eseményét Japán nyerte. Csehország hiába győzött tavasszal a női divízió 1/A-s vb-n, 2015-ben is kénytelen ott küzdeni.

Szombaton a japánok, vasárnap a csehek nyertek a női A csoportos világbajnokság osztályozóján. Kedden, a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen a 19. percben a japánok Fudzsimoto révén kihasználtak egy védelmi hibát, így megszerezték a vezetést. A második harmadban két cseh és egy japán emberelőnyös lehetőség adódott, de nem született gól. A záró játékrész első felében három cseh játékost is kiállítottak, Japán több mint egy percen át 5 a 3 ellen játszhatott. Az emberhátrányokat kivédekezték a csehek, hiába, a 49. percben Nakamura betalált Peslarová kapujába. Nem sokkal később újabb cseh büntetés következett, a kiegészülés után pedig megszületett Csehország szépítőgólja Vanisová révén. Az egyenlítés viszont nem sikerült az európaiak számára, így 2-1-es győzelmével Japán utazhat Malmőbe a női A csoportos világbajnokságra.

Erre a furcsa selejtezőre azért került sor, mert az olimpia miatt nem rendeztek A csoportos vb-t. Elég igazságtalan, hogy egy feljutó csapat azért nem jut fel, mert az IIHF nem tudta eldönteni, melyik válogatott essen ki a legjobb 8 közül vb híján. Így most a cseheket visszatapsolták a második vonalba.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum