A Tampa Bay már hatodik meccse óta nyer

   

Ezúttal a Joe Louis Arénában győzött a Lightning, mely büntetőlövésekkel kerekedett felül a Detroiton.

Az október 22-i ottawai lövöldözés miatt elhalasztott meccset pótolták vasárnap a kanadai fővárosban, ahol a Toronto Maple Leafs volt a vendég. A mérkőzés első felében a hazaiak domináltak, háromszor is vezetést szereztek, azonban a Toronto mindháromszor egyenlíteni tudott. A meccs fordulópontja a 31. percben következett be, amikor Leo Komarovot állították ki a játékvezetők. Az Ottawa nem tudott mit kezdeni az előnnyel, sőt, Santorelli révén a vezetést is megszerezték, ezzel az emberhátrányos góllal először vezetve a meccsen. Hiába volt még vissza a mérkőzés majdnem fele, a hazaiak képtelenek voltak betalálni. Nem úgy a Toronto, amely a 47. percben újabb gólt szerezve végül 5-3-ra nyert.

Büntetőlövések döntöttek Detroitban, ahol a Tampa Bay Lightning volt az ellenfél. A hazaiak szereztek vezetést az első harmad hetedik percében, amire a Tampa sorrendben három találattal felelt, amelyekből kettőt Steven Stamkos szerzett. A Detroit a meccs felénél kezdte meg a felzárkózást, a 32. percben Darren Helm vert be egy emberelőnyt, majd a 49. percben Nyquist egalizált. Mivel több gól sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem született, jöhettek a büntetők, amelyek során szintén nem remekeltek a csatárok. Egyedül Ryan Callahannek sikerült túljárnia Jimmy Howard eszén, így 4-3-ra nyert a Lightning, amely ezzel sorozatban hatodik győzelmét aratta.

A harmadik harmadra az Edmonton Oilers egygólos vezetéssel korcsolyázott ki a Madison Square Gardenben, Viktor Fasth kapus tehát el lehetett készülve arra, hogy nehéz percek várnak rá. Ehhez képest aztán 11 percig semmi mást nem kellett csinálnia, közvetlen közelről nézhette, amíg csapattársai hatalmas munkát végezve nem engedtek levegőt a Rangersnek. A jegyzőkönyvben 10:55-kor jegyezték fel az első new york-i kapuralövést, amit aztán még további hat követett, de ezek mindegyikét hárította a kiváló svéd kapus. A mérkőzés hajrájában üres kapura szerzett találattal kettőre növelték az előnyt a vendégek, akik közül korábban Pouliot és Nugent-Hopkins összjátéka kétszer is eredményes volt. A 3-1-es végeredmény már a második idegenbeli győzelmet jelenti az Oilers számára, mely korábban az első öt meccsét elvesztette vendégként.

Október 26-án nyert utoljára hazai pályán a Chicago Blackhawks és bár ez esetükben csak egy hármas nyeretlenségi szériát jelentett, nyilvánvalóan mielőbb változtatni szerettek volna ezen. Vasárnap a San Jose Sharks ellen ez nem tűnt a legegyszerűbb feladatnak, de a hazaiak nagyon megnyomták a meccs elejét és az első harmad derekén két és fél perc alatt háromgólos előnyre tettek szert. Innen még felállt a Sharks, amely Joe Pavelski két találatával egy gólra zárkózott a második harmad végére. A Blackhawks azonban koncentrált maradt és a záró periódusban újabb két gólt szerezve végül fölényesen nyert 5-2-re.

Jól működtek a védelmek Anaheimben, ahol a Vancouver Canucks volt az ellenfél. A második harmadban történt gólváltást leszámítva a kapusok minden lövést hárítottak és a hosszabbításban sem esett találat. Jöhettek a rávezetések, és mivel az első öt próbálkozóból az ex-anaheimi Nick Bonino betalált, míg az ex-vancouveri Ryan Kesler nem, így a Canucks idegenben nyert 2-1-re.

NHL, 2014. november 9.:

Detroit?Tampa Bay 3-4 (videó)
G.: Franzén, Helm, Nyquist ill. Stamkos (2), Johnson

NY Rangers?Edmonton 1-3 (videó)
G.: Hagelin ill. Nugent-Hopkins, Pouliot, Purcell

Chicago?San José 5-2 (videó)
G.: van Riemsdyk, Seabrook, Hjalmarsson, Bickell, Toews ill. Pavelski (2)

Anaheim?Vancouver 1-2 (videó)
G.: Vatanen ill. Burrows

Ottawa?Toronto 3-5 (videó)
G.: Hoffman, Turris, Stone ill. Holland, van Riemsdyk, Leivo, Santorelli, Clarkson

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum