Nehéz helyzetben a HSC és a Steaua

   

Teljes fordulót játszottak a román bajnokságban, amelynek végén minden bizonnyal sokan vakarják a fejüket.

Kezdjük az eredmények sorát a legegyszerűbbel. A Progym a papírformának megfelelően nagyon megverte a Sportul Studentescet, és ezzel megszerezte első pontjait. A végeredmény 15-2 a gyergyóiaknak, erről a meccsről valószínűleg nem is nagyon érdemes több szót ejteni.

A HSC Csíkszereda Galacra látogatott, és megtette, amit meg kellett tennie. Már 6-0-ra is vezetett a kék-fehér csapat, a vége 6-2 lett, megszerezte tehát a kötelező győzelmet a HSC, és ehhez túl nagy erőfeszítésre sem volt szüksége a 3 cseh és 10 székelyföldi játékost felvonultató Duna-partiak ellen.

A nap harmadik meccsét a Steaua és a Brassó játszotta Karcfalván. A bakák az első harmadban kétgólos vezetést szereztek, és nem is engedték a brassóiakat egy gól különbségnél közelebb. A jegyzőkönyv szerint a 7 kapott gólból Béres Szilárd 6-ot, Fülöp Rajmond 1-et kapott, az első brassói sor pedig jelentős mínuszokkal zárt. 7-5-re nyerte a meccset a katonacsapat, és ezzel sokaknak feladta a leckét.

A táblázaton ugyanis a Steaua vezet 19 ponttal, 2 pont előnnyel a harmadik helyezett HSC előtt. Kettejük között az egy meccsel kevesebbet játszott 18 pontos Brassó áll. A HSC idegenben játszik még a Progymmel és hazai jégen a Brassóval. A Steauának a Dunarea Galati van hátra idegenben és a Progym hazaiként Karcfalván. A Brassó Galacra megy, fogadja a gyergyóiakat és végül utazik Csíkszeredába. A Galati ugyan már nem kerülhet a legjobb 2 csapat közé, de esetleges győzelmeivel nagyon bekavarhat a nagy számolgatásba.

Ha a Steaua hátralevő meccsein szerez még 4 pontot, akkor a HSC már biztosan nem tudja befogni, egymás elleni eredményeik alapján a Steaua előtte végez. Ez azt jelentené, hogy a HSC-nek meg kellene előznie a Brassót ahhoz, hogy egyből elődöntős legyen, ami teljesíthető, ám nem egyszerű feladat, és nemcsak a HSC-n múlik ez. Ha a HSC csak harmadik lenne az alapszakaszban, az komoly gondokat okozhatna nemcsak Csíkszeredában, hanem a Steauánál és végeredményben a román szövetségben is.

A jelenlegi kiírás szerint ugyanis a Steaua egyből elődöntős, a HSC pedig nem vehetne részt a középszakaszban, és a szezon végén csak az 5-6. helyért játszhatna, borítékolhatóan a Sportul Studentesckel, amelyiknél papíron legalább 20 góllal jobb meccsenként. A Steaua elvben a középszakasz résztvevője is, de számára ez csak formalitás lenne. Mivel a Galac és a Progym is biztosan jobb a Sportulnál, így az elődöntők mezőnye máris kialakultnak tekinthető, február végéig pedig gyakorlatilag tét nélküli játszadozást folytatna a középszakasz mezőnye. Az egyetlen tét legfeljebb az lehetne, hogy a Steaua kit választ magának ellenfélül az elődöntőben.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum