Magyarország?Dél-Korea 6-1

   

Nehezen lendült játékba, de a második harmadban egyre nagyobb fölénybe került a magyar válogatott, a záró harmadban pedig döntő fölényt harcolt ki. Jól indult a budapesti EIHC-torna, de ennél már csak keményebb meccsek várnak ránk.

Öt honosított vagy honosítás előtt álló játékossal felálló magyar és négy tengerentúlit szerepeltető dél-koreai csapat mérte össze erejét. Nálunk Csányi, Dubek és Sikorcin Szlovákiában, míg Martine és Metcalfe Kanadában tanulta az alapokat, míg náluk Dalton, Young, Radunske és Swift származik Észak-Amerikából. A magyar válogatott négy újoncot avatott, Rafaj Attila, Mestyán István, Karol Csányi és Nathan Martine először lépett jégre nemzeti mezben, de utóbbi két játékosra csak a 2017-es világbajnokságon számíthatunk először.

Pozsgai Tamás lövése után Sikorcin Ladislav szerzett vezetést, majd egy szép emberelőnyös játék végén Karol Csányi vette be az elmúlt három szezonban közel 100 KHL-mérkőzésen megfordult Matt Dalton kapuját. Nem volt ez egy könnyű harmad, a koreaiak nagyon sokat és elég jól dolgoztak, azonos létszám mellett is több nagy lehetőségük volt, de az első két emberelőnyt pazarul játszották, csoda volt, hogy kapott gól nélkül megúszta a Rajna Miklós irányította védelem. De lehoztuk nullával a nehéz időszakokat is, így 2-0-s vezetéssel mentünk első szünetre, egy szavunk nem lehetett, kiegyenlített harmadból jöttünk ki jól.

HUNKOR

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Különleges eset Csányié. Az UTE csatára honosítása küszöbén áll, ezért még nem játszott a szezonban, mert klubja már magyarként szeretné nevezni a MOL Ligába, így nem számít majd légiósnak. A 23 éves révkomáromi csatár játszott már egy évet magyar csapatban, a Patriot Budapest színeiben az MHL-ben. Korábban 2 mérkőzésen a KHL-ben is kipróbálhatta magát. A nyáron a svéd negyedosztályból tért vissza hazánkba. Szezonbeli első meccsén tehát rögtön góllal debütált.

A második harmadot ismét álmosabban kezdtük a szokottnál, de ellenfelünk már nem tudott azon a sebességen pörögni, mint a legelején. Meddő mezőnyjáték folyt nagyjából tíz percen át. Majd védekezésből indítottunk támadást, Hári János egész pályás átadásából Sofron ugrott ki a kéken, de túlhúzta, a kapus védett. A korongot azonban Metcalfe Tyler összeszedte és a kapu elé érkező Orbán Attilához játszott, aki azonnal a kapuba lőtte. A 37. percben a második emberelőnyös gólunk is megérkezett. Az első fórsor kevergetett, végül Hári újabb esztétikus átadása után a bekkpozícióból a kapu elé húzódó Vas Márton lőtt Dalton mögött a hálóba. 4-0 után nyugodtan, de érdeklődve várhattuk a befejező harmadot.

Két magyar kiállítással és 40 másodperces kettős hátránnyal indult a záró harmad. Sokmozgásos védekezéssel megoldottuk a feladatot, ekkor már több mint 13 perc hátrányt bekkeltünk ki a meccsen. Utána végre nagyobb tempóba kapcsolhattunk és domináltunk. Rafaj Attila egy nagy lövés utáni kipattanót lőtt be éles szögből, így egy újabb góllal bemutatkozó újoncot avattunk. 5-0 után kijött a már addig is bujkáló feszültség a koreaiakból, Ahn húzta bunyóba Rafajt, amit meg is nyert, mindketten mehettek zuhanyozni. Emberelőnybe kerültünk, amit ezúttal Szirányi Bence használt ki egy erős lövéssel. 6-0-ra vezettünk a 49. percben. Nem sokkal később Sofron lőtte szét a kapuvasat a bal felső saroknál, de kifelé pattant a korong. Mozgalmas, látványos harmad lett ebből.

A hajrá tíz percében a játékosok testi épségének és Rajna Miklós góltalanságának megőrzése volt a tét. Sajnos a koreaiak nehezen dolgozták fel a súlyos és a megérdemeltnél valóban nagyobb vereséget, Sebők Balázst kis híján ismét leütötték, a játékvezetők nem büntették a fejtámadást. Az 54. percben aztán megérkezett a dél-koreai becsületgól, egy kipattanó után pöckölték el a korongot Rajna mamutja mellett. Jól megérdemelten szerezték ezt a találatot.

6-1-re nyertünk. Nem volt osztálykülönbség a két csapat között, de azt sem mondhatjuk, hogy egy súlycsoportban voltak velünk a dél-koreaiak jégkorongban. Jól indult a szezon a válogatott számára, de nagyon hosszú út vár Rich Chernomaz legénységére áprilisig.

Magyarország

6-1 (2-0, 2-0, 2-1)

Dél-Korea

EIHC, Négy Nemzet Torna, Budapest. Játékvezetők: Radzik, Benvegno, Pálkövi Botond, Németh M.
Rajna (Duschek) K Dalton (Park Kje Hoon)
Vas M., Mestyán, Benk, Vas J., Magosi
1 Kim V.Dzs., Kim J.H., Radunske, Kim Sz.V., Kim K.Sz.
Tokaji, Orbán, Metcalfe, Hári, Sofron 2 Young, Csoi Sz. J., Ahn Dzs. H., Sin Sz. H., Park V. Sz.
Gőz, Szirányi, Kovács Cs., Sikorcin, Dubek 3 Kim H., Oh H. H., Cso M. H., Szin Sz. V., Swift
Pozsgai, Martine, Csányi, Sebők, Rafaj
4 Ahn Dzs.H., Szung V.Dzs., Szuh Sz.I., Kim H.Dzs., Lee J.Dzs.
Rich Chernomaz E Paek Csi Szun
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 02:31 Sikorcin Pozsgai
2-0 18:38 PP Csányi Vas J.
3-0 30:41 Orbán Metcalfe Sofron
4-0 36:31 PP Vas M. Hári Sofron
5-0 45:36 Rafaj Dubek Sikorcin
6-0 48:01 PP Szirányi Sikorcin
6-1 53:25 Sin Szang Hoon Ahn Dzsin Hui Kim Hjeok
28 Kapura lövések száma 31
41 Kiállításpercek 43

FELNŐTT FÉRFIAK.

Az EIHC-torna programja:

november 7., péntek, 15:30 Lengyelország?Olaszország 3-2
november 7., péntek, 19:00 Magyarország?Dél-Korea 6-1
november 8., szombat, 14:30 Olaszország?Dél-Korea
november 8., szombat, 18:00 Magyarország?Lengyelország
november 9., vasárnap, 14:30 Dél-Korea?Lengyelország
november 9., vasárnap, 18:00 Magyarország?Olaszország

A magyar válogatott novemberi EIHC-kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bálizs Bence 1990 Miskolci Jegesmedvék
Duschek Dávid 1988 Miskolci Jegesmedvék
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Védők:
Gőz Balázs 1992 Miskolci Jegesmedvék
Hüffner Adrián 1986 Dab.Docler
Martine Nathan 1988 Dab.Docler
Mestyán István 1989 Dab.Docler
Orbán Attila 1990 Fehérvár
Pozsgai Tamás 1988 Dab.Docler
Reiter Attila 1994 Fehérvár
Szirányi Bence 1988 Fehérvár
Tokaji Viktor 1977 Fehérvár
Vas Márton 1980 Löwen Frankfurt (GER-2.)
Támadók:
Benk András 1987 Fehérvár
Csányi Karol 1991 UTE
Dubek Vladimir 1981 FTC
Hári János 1992 Modo (SWE)
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Magosi Bálint 1989 Fehérvár
Metcalfe Tyler 1984 Miskolci Jegesmedvék
Nagy Krisztián 1994 Miskolci Jegesmedvék
Rafaj Attila 1988 FTC
Sárpátki Tamás 1994 Fehérvár
Sebők Balázs 1994 Karpat (FIN)
Sikorcin Ladislav 1985 Fehérvár
Sofron István 1988 Krefeld Pinguine (GER)
Turbucz Martin 1994 UTE
Vas János 1984 Slavia Praha (CZE)


A felnőtt válogatott stábja, 2014/15:

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edzők: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő, Tóth-Bagi Zoltán
Gyúró: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Kéri Rudolf, Nagy Patrik (és ezen a héten Robin MacDonald)

U20, JUNIOR VÁLOGATOTT.

Négy nemzet torna, Budapest, Megyeri út:

2014. november 6., csütörtök, 13:00 Magyarország?Franciaország 1-2
2014. november 7., péntek, 13:00 Magyarország?Olaszország 3-1
2014. november 8., szombat, 10:00 Magyarország?Szlovénia

A juniorválogatott játékoskerete, 2014. november:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Arany Gergely 1996 MAC
Kornakker Dániel 1996 Fehérvár
Védők:
Herner Olivér 1996 MAC
Herszényi András 1996 MAC
Hruby Gellért 1995 Dab.Docler
Jászai Dávid 1996 MAC
Kovács Attila 1996 MAC
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szaller Márk 1996 Fehérvár
Támadók:
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Hamvai Szilárd 1995 Fehérvár
Keresztury Erik 1996 Düsseldorf (GER)
Kiss Zsombor 1997 SC Bern (SUI)
Kocsis Ferenc 1995 Fehérvár
Mazzag Dániel 1996 Fehérvár
Reisz Áron 1995 Fehérvár
Schmál Kristóf 1995 MAC
Szabó Krisztián 1996 Fehérvár
Terbócs István 1996 MAC
Tóth Richárd 1995 MAC
Vincze Péter 1995 Fehérvár


A magyar U20-as stáb, 2014/15:

Szövetségi edző: Rich Chernomaz.
Edzők: Sille Tamás, Szilassy Zoltán.
Kapusedző: Gary Clark.
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor.
Fizioterapeuta: Bagonya Imre.
Csapatvezető: Nagy Attila.

U18, IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT.

A telfsi U18-as négy nemzet torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

2014. november 6., 19.10: Magyarország?Olaszország 4-3
2014. november 7., 19.10: Magyarország?Ausztria
2014. november 8., 10.10: Magyarország?Szlovénia

Az ifjúsági válogatott Telfsbe utazó játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bors Gergely 1997 Fehérvár
Győri Boldizsár 1998 MAC
Plesz Bendegúz 1997 Fehérvár
Hátvédek:
Antal Arnold 1997 Fehérvár
Erdei Zoltán 1998 Fehérvár
Kováts Máté 1998 Vasas
Pozsár Márk 1998 Pesterzsébet
Sarcia Antonio 1998 MAC
Szabó Bence 1998 Fehérvár
Tóth Gergely 1998 Pesterzsébet
Csatárok:
Gáspár Máté 1997 Linz (AUT)
Imre Patrik 1997 Fehérvár
Kiss Patrik 1998 Fehérvár
Sági Martin 1997 Linz (AUT)
Sebestyén Dávid 1998 MAC
Szabad Kevin 1997 Vienna C. (AUT)
Szita Donát 1998 Fehérvár
Szlama Dániel 1997 Vasas
Szlépka Armand 1998 Vasas
Török Patrik 1998 Fehérvár
Török Viktor 1998 Vasas
Varga Tamás 1998 Vasas


A magyar U18-as stáb, 2014/15:

Vezetőedző: Glen Williamson
Edző: Svasznek Bence, Ondrejcik Rastislav
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatvezető: Nagy Attila
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Orvos: Bányai Máté

U16, SERDÜLŐ VÁLOGATOTT.

A St. Pölten-i U16-os Négy Nemzet Torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

2014. november 6., 19.10: Magyarország?Szlovénia 3-1
2014. november 7., 15.40: Magyarország?Olaszország 3-5
2014. november 8., 13.40: Magyarország?Ausztria

A serdülő válogatott St. Pölten-i tornára utazó játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Nagy Kristóf 1999 UTE
Szeles Martin 1999 Fehérvár
Hátvédek:
Bognár Patrik 1999 Fehérvár
Fejes Nándor 1999 MAC
Horváth Márton 1999 Fehérvár
Kiss Tamás 1999 Debrecen
Pokornyi Dávid 2000 UTE
Sándor Flórián 1999 Fehérvár
Szécsi Patrik 2000 Pesterzsébet
Csatárok:
Bugár Gábor 1999 MAC
Csiki Attila 1999 UTE
Kedves Richárd 1999 MAC
Korchma Bence 1999 MAC
Kreisz Brúnó 1999 MAC
Lőczi Árpád 1999 MAC
Madácsi Benedek 1999 Fehérvár
Makovics Bence 1999 Fehérvár
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Péter Andor 1999 Fehérvár
Révész Marcell 1999 Basel (SUI)
Szalma Zsolt 1999 UTE
Szigeti Ákos 1999 MAC


A magyar U16-os stáb, 2014/15:

Vezetőedző: Glen Williamson
Edző: Jánosi Csaba, Szongoth Kristóf
Kapusedző: Máthé Csaba
Csapatvezető: Mercz Orsolya
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor

NŐI IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT.

A női U18-as válogatott játékoskerete az Ausztria elleni mérkőzésekre:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Maruyama Yumi 2000 KMH
Poltzer Renáta 1997 KMH
Védők:
Csontos Katalin 1999 Marilyn
Fodor Lili Eszter 1999 Marilyn
Holzer Bernadett 1998 KMH
Mayer Fruzsina 2000 Vasas U14
Odnoga Lotti 1999 KMH
Pál Vanda 1997 KMH
Szűcs Anita 1999 Sportország
Támadók:
Egyedi Noémi 1998 KMH
Galántai Maja 1998 Marilyn
Gottlibet Zóra 1998 Marilyn
Grkovic Jelena 1997 Marilyn
Horváth Dominika 2000 Marilyn
Jókai Szilágyi Kinga 1997 Sportország
Pavuk Petra 1998 KMH
Páterka Lilla 1999 Sportország
Pintér Hanna 1998 Marilyn
Puskás Eszter 1998 FASS Berlin (GER)
Puskás Noémi 2001 ISK-HSC Csíkszereda U14
Szelényi Lilien 1997 Marilyn
Vakán Laura Tamara 2000 Marilyn

A magyar női U18-as válogatott hétvégi mérkőzései:

2014. november 8., 17.00: Magyarország?Ausztria
2014. november 9., 10.30: Magyarország?Ausztria

A magyar női U18-as stáb, 2014/15:

Mentoredző: Dwayne Gylywoychuk
Edző: Buzás Norbert, Marton Tibor
Kapusedző: Zuzana Tomciková
Felszerelésmenedzser: Medgyes László

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum