Kevés volt a hatvan perc

   

Az NHL-játéknap mindhárom mérkőzése döntetlenre végződött, két hosszabbítás és egy szétlövés döntött a mérkőzéseken.

A Gardenben Original Six-mérkőzést rendeztek, ahol a Rangers egymás után ötödik alkalommal győzte le a Detroitot. A Rangers kétgólos előnyt szerzett a második harmadra, amit a vendégek 13 másodperc alatt egyenlítettek ki a játékrész közepén. A záró harmadban a New York ismét megszerezte a vezetést, de a Red Wings hét másodperccel a vége előtt emberelőnyben egyenlíteni tudott Tatar találatával. A hosszabbításban fordult a korong, a Rangers került előnybe, amelyet Derick Brassard használt ki, megszerezve a hazaiaknak a pluszpontot.

New York másik csapata Anaheimben vendégeskedett és John Tavares vezetésével győzni tudott. Az Islanders helyzetét megkönnyítette, hogy a Ducksból hiányzott a Ryan GetzlafCorey Perry páros. A vendégek, akárcsak a Rangers, kétgólos előnyre tettek szert, amit a hazaiak a két legjobbjuk nélkül is kiegyenlítettek a második harmad végére. A befejező szakasz nem hozott gólt, így jöhetett a ráadás, ahol a vendégek kerültek emberelőnybe, ami döntőnek bizonyult. A találkozó első gólját szerző John Tavares értékesítette a fórt ami azt jelentette, hogy az Islanders három vesztes meccs után nyert ismét.

Két súlyos hazai vereség után javított a Montreal, amely kínkeservesen győzött a liga legrosszabb csapatának otthonában. A First Niagara Centerben a Sabres és a Canadiens egy-egy gólt szerzett hatvanöt perc alatt, így jöhettek a büntetők. A rávezetések alatt előnyt szerzett a Buffalo, de a Habs Alex Galchenyuk és P.A. Parenteau góljaival fordított, így a vendégek zsebelték be a két pontot.

NHL, 2014. november 5.:

Buffalo?Montreal 1-2 (videó)
G.: Stafford ill. Parenteau

NY Rangers?Detroit 4-3 (videó)
G.: Nash, St. Louis, Stempniak, Brassard ill. Kindl, Cleary, Tatar

Anaheim?NY Islanders 2-3 (videó)
G.: Beleskey, Etem ill. Tavares (2), Okposo

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum