Megvan a címvédő első idegenbeli győzelme

 

A Kings sikerét a Dallas bánta. Shawn Thornton visszatért Bostonba, Ovecskin a Capitals történetének legeredményesebb játékosa, Toews 200. gólját szerezte.

Megszerezte idénybeli első sikerét a Los Angeles, amely az American Airlines Centerből hozta el a pontokat. A győzelem értékét növeli, hogy a Kings hátrányból fordítva tudott nyerni a gólpasszt adó és emberhátrányban is eredményes Trevor Lewis révén. Az újabb kudarccal a Dallas utolsó öt meccsén csak két pontot szerzett és mindössze egyszer győzött hazai jégen a szezonban.

Kis ünnepséggel kezdődött a TD Gardenben a Bruins?Panthers mérkőzés, ahová először tért vissza a csapat korábbi rosszfiúja, Shawn Thornton, aki hét évet húzott le fekete-sárga szerelésben. A tapsvihar után a játéké volt a főszerep, azonban gólt mindössze kettőt láthattak a nézők a rendes játékidőben. A második harmad elején a floridai Jussi Jokinen góljára három perccel később Patrice Bergeron felelt. Hatvan perc után jöhetett a ráadás, amelyet az első gólnál asszisztot jegyző Brad Marchand döntött el. Ezzel a sikerrel a Bruins először nyert a szezonban három egymást követő meccset.

Sima találkozó volt a Wells Fargóban a Flyers?Oilers összecsapás. A hazaiak könnyed háromgólos győzelmet arattak a kétgólos Jakub Vorácek és a 35 lövést hárító Steve Mason vezetésével. Az Edmonton csak annak örülhetett, hogy a becsületgólt szerző Ryan Nugent-Hopkins találata szépségdíjasra sikeredett.

A Calgary elrontotta a Washington ünnepét. Ovecskin hiába szerzett két pontot és lett a Capitals történetének legeredményesebb játékosa, nem volt felhőtlen az öröm, hiszen csapata hosszabbítás után kikapott. Pedig minden adva volt az ünnephez, a fővárosiak előnnyel várhatták a záró felvonást. A befejezés előtt öt perccel azonban Markus Granlund roppant szerencsés góljával kiharcolta a ráadást a Flames. A hosszabbításból már csak kevesebb mint egy perc volt hátra, amikor Josh Jooris passzát Sean Monahan váltotta gólra, így a vendégek kapták az extra pontot.

Kezd magára találni az első nyolc találkozón nyeretlen Carolina, amely harmadszor nyert zsinórban. A Hurricanes áldozata a sérülésektől teljesen megtizedelt, egymás után hatodik alkalommal pont nélkül maradó Columbus volt. A Nationwide Arenában a Canes játékosai igazi csapatmunkát végeztek, összesen négy gólt ütöttek és egyikük sem szerzett kettő pontot.

A Chicago a Bell Centerben lépte le a Montrealt, amely zsinórban második súlyos hazai vereségét szenvedte el. A Canadiens a Flames elleni 2-6 után ma hajnalban egy ötöst kapott úgy, hogy még gólt sem ütött. A Hawksban Kris Versteeg duplázott, Jonathan Toews pályafutása 200. gólját szerezte, Corey Crawford pedig 28 védéssel karrierje 11. hibátlan meccsét hozta.

A nap másik shutoutját Jake Allen, a St. Louis kapusa szállította, aki egymást követő második meccsén nem kapott gólt. Allen az Anaheim után a Devils otthonában húzta le a rolót, ahol a Blues egyetlen ütött góllal tudott győzni. A vendégek találatát ki más üthette volna, mint az elmúlt hét legjobbjának választott Vlagyimir Taraszenko.

Hazai jégen, a Detroit ellen javított az Ottawa, amely az utolsó öt meccséből négyet elbukott. A Senators?Red Wings sokáig döntetlenre állt, ekkor érkezett Patrick Wiercioch, aki szezonbeli első góljával eldöntötte a mérkőzést. Clarke MacArthur üres kapuba lőtt gólja egy perccel a vége előtt csak bebiztosította az Ottawa győzelmét.

A Minnesota először kapott ki hazai jégen, az Xcel Energy Centert a Pittsburgh vette be. A Pens simának mondható meccsen három góllal győzött a Wild otthonában, ahol négy különböző játékos szerezte a gólokat és egyedül Rob Scuderi adott két gólpasszt. A Penguins szurkolói igazán boldogok lehetnek, a csapat ötödik sikerét aratta és ezeken a mérkőzéseken háromszor érintetlen maradt a hálója.

A Winnipeg az utolsó hat meccséből az ötödiket nyerte, soron következő áldozata a Nashville volt. A Jets védelme és kapusa, Ondrej Pavelec ismét remekelt, a Predatorsnak csak 24 kaput eltaláló lövése volt így a cseh hálóőrnek nem volt nehéz dolga a mérkőzésen. A hátsó alakzat mellett Blake Wheeler remekelt, aki egy gólpasszt adott és kevesebb mint kettő perccel a vége előtt bebiztosította a hazai győzelmet.

Majdnem elszórakozta a mérkőzést a Gila River Arenában az Arizona a Toronto ellen, de végül begyűjtötte a pontokat. A Coyotes meggyőző játékkal háromgólos előnyt épített a második játékrész elejére, majd érthetetlenül kiengedett. A Leafs erőre kapott, átvette a kezdeményezést és két emberelőnyös góllal minimálisra faragta a különbséget hat perccel a vége előtt. A vendégek mindent megtettek az egyenlítésért a fennmaradó játékidőben Mike Smith mindent hárított, így a Leafs három győztes mérkőzés után maradt pont nélkül.

A Colorado hiába vezetett hazai jégen két góllal, ismét csúnya vereségbe szaladt bele. A Vancouver ellen az Avalanche egészen a második harmad legvégéig őrizte előnyét, Henrik Sedin négy másodperccel a játékrész vége előtt szépített. A gól lélektanilag a legjobbkor jött a vendégek számára, felrázta őket és a záró harmadban tíz perc alatt négyszer vették be Varlamov kapuját. A gólgyártásban Nick Bonino járt az élen, aki duplázott és győztes találatot szerzett. A Canucks utolsó hat meccséből az ötödiket nyerte, míg az Avs éppen fordítva áll, az utolsó hatból ötöt elvesztett.

NHL, 2014. november 4.:

Boston?Florida 2-1 (videó)
G.: Bergeron, Marchand ill. Jokinen

New Jersey?St. Louis 0-1 (videó)
G.: ? ill. Taraszenko

Philadelphia?Edmonton 4-1 (videó)
G.: Vorácek (2), Bellemare, Schenn ill. Nugent-Hopkins

Washginton?Calgary 3-4 (videó)
G.: Backström, Johansson, Ward ill. Bouma, Giordano, Granlund, Monahan

Columbus?Carolina 2-4 (videó)
G.: Foligno (2) ill. Boychuk, Nash, Faulk, E. Staal

Montreal?Chicago 0-5 (videó)
G.: ? ill. Versteeg (2), Toews, Richards, Kane

Ottawa?Detroit 3-1 (videó)
G.: Karlsson, Wiercioch, MacArthur ill. Zetterberg

Minnesota?Pittsburgh 1-4 (videó)
G.: Niederreiter ill. Spaling, Sutter, Kunitz, Hörnqvist

Winnipeg?Nashville 3-1 (videó)
G.: Ladd, Scheifele, Wheeler ill. Forsberg

Dallas?Los Angeles 1-3 (videó)
G.: Horcoff ill. Lewis, Brown, Clifford

Colorado?Vancouver 2-5 (videó)
G.: Mitchell, McGinn ill. Bonino (2), H. Sedin, Dorsett, Matthias

Arizona?Toronto 3-2 (videó)
G.: Gagner, Erat, Vermette ill. Phaneuf, Fransson

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum