A pontos diagnózisra még várni kell

   

Hetényi Zoltán úgy döntött, tájékoztatja a közvéleményt gyógyulása jelenlegi stádiumáról.

Mint emlékezetes, augusztus elején számoltunk be először Hetényi Zoltán tavasz óta tartó kálváriájáról. A vírusos agyvelő-gyulladással diagnosztizált kapus eszméletvesztésekkel és emlékezetkieséssel terhelt brutális időszakon volt túl akkor. Fokozatosan épült fel a vírusos betegségből, képes volt folyamatosan erősíteni és edzeni.

Szeptember közepén már arról adhattunk hírt, hogy zöld lámpát kapott az orvosoktól, teljes erőbedobással edzhetett és edzett is. Október első hétvégéjén a visszatérése előtti utolsó MR-vizsgálatra és kontrollra készült, ezt a klubja is bejelentette, tehát már valóban látta a célt. Aztán hosszú csend következett, és ebből tudni lehetett, nincs minden rendben vele.

Október végén aztán csak annyit írhattunk, hogy visszatérésére várni kell.

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fotó: Tuba Zoltán (jegkorongblog.hu)

Hetényi Zoltán régóta nem szólalt meg, de szerda kora délután megkereste a Jégkorongblogot, úgy döntött, itt az ideje tájékoztatni az érte aggódókat és a magyar jégkorongszurkolókat:

“Október elején elmentem az utolsó MR-vizsgálatra, ami alapján megkaphattam a játékengedélyem, és az volt az eredmény, hogy továbbra is folyamatosan gyógyulok, húzódik vissza a gyulladás. Nagyjából egy hét volt hátra a visszatérésemig, jól éreztem magam, visszahíztam, a védés is ment, készültem az első meccsemre. Utolsó túrájára utazott a csapat nélkülem, amikor egy edzést követően ismét rosszul lettem. Jöttek ugyanazok a jelek, mint első alkalommal, egyből tudtam, hogy nagy a baj.

Most éppen a negyedik hetet töltöm ismét kórházban. Szerencsére ezúttal nem olyan súlyosak a tünetek, mint első alkalommal voltak, végig tudatomnál voltam, tudok enni is, tehát le sem fogytam. Nem vagyok ágyhoz kötve, nem akadályoznak semmilyen tevékenységben, de haza nem mehetek, a kórházból csak felügyelettel engednek ki, mert az ő felelősségük, hogy mi történik velem. Amikor nem fáj a fejem, jó a közérzetem.

Mivel még mindig nem tudják pontosan megállapítani az orvosok, hogy mi okozza a problémát, úgy döntöttek, hogy biopsziát végeznek rajtam, erre tegnap került sor. Ez volt a legkeményebb vizsgálat a betegségem idején, egyszerűen egy fúróval kifúrták a koponyámat. Ráadásul nem lehetett altatás közben elvégezni a beavatkozást. Úgyhogy miközben egy lyukkal lettem gazdagabb, hallottam mindent, nem volt kellemes érzés még a negyedik érzéstelenítő után sem.

Azért vállaltam a műtétet, mert azt mondták, így 98% esélyem van arra, hogy megállapítsák a betegségem okát. Kérdeztem, miért nem csinálták ezt meg eddig, tudják, hogy profi sportoló vagyok, megy a szezon, játszanom kéne. Azt mondták, eddig azt hitték, hogy erre nem lesz szükség. Most nagyjából egy hetet kell még várnom az eredményre. Remélem, hamarosan kiderül, mi okozza ezt nekem. De az is lehet, hogy ez a tudomány egy olyan területe, ami a szakembereknek is új. Lehet, hogy a végén még tankönyvi példa leszek. Mindig is különleges ember szerettem volna lenni, de nem ezen a területen.

Ilyen az élet, a legjobb szezonom után kezdődött a kálváriám, ami még mindig tart. Még a vb-n is jól ment a védés, két hétre rá megbetegedtem, azóta a kórházak felszerelését tesztelem. 9 MR-vizsgálaton és 5 lumbáláson vagyok túl, folyamatosan szteroidoznak, de ettől gyorsabb és izmosabb nem leszek, csak a bőröm csúnyább. Szerencsére sokan támogatnak a nehéz helyzetben. Van 1-2 ember, aki mindennap bejön hozzám, Gábor bá is hívogat rendszeresen, ez jó érzés, hogy mellettem vannak és megértenek, és tudom, hogy a csapatom is számít rám. Jólesik minden biztatás, de sokszor jobb egyedül lennem, kizárni a külvilágot.”

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum