A 20. másodpercben kialakult a végeredmény

 

Aki Chicagóban egy kicsit is késett, az mindenről lemaradt. Megvan a Buffalo első hazai győzelme, a Montreal első hazai veresége, Ovecskin négy pontja ellenére kikapott a Capitals.

Jól kezdett a Winnipeg a United Centerben, már a 20. másodpercben betalált a Hawks kapujába. Akkor még senki sem gondolta, hogy Michael Frolík gólja lesz az egyetlen a mérkőzésen, de a kapusok gondoskodtak róla. A nagyobb érdem természetesen Michael Hutchinsoné, aki 33 védéssel pályafutása első hibátlan mérkőzését játszotta. A Jets zsinórban második alkalommal nullázta le ellenfelét és második győzelmét szerezte mindössze egyetlen ütött góllal, hiszen a Rangers ellen gól nélküli mérkőzést játszott, de büntetőlövések után jobbnak bizonyult.

A Sabres a First Niagara Centerben büntetőlövések után legyőzte a Detroitot és ezzel megszerezte első hazai sikerét a szezonban. A Buffalo az 54. percben Chris Stewart góljával harcolta ki a hosszabbítást, ahol a mérkőzése legjobbjának választott Michal Neuvirth bravúrjainak köszönhetően átvészelték az ötperces ráadást is. A hazaiak hálóőre összesen 36 lövést védett 65 perc alatt és megfogott két büntetőt is. A rávezetéseket 2-1-arányban nyerték hazaiak, hiszen Tyler Ennis és Zemgus Girgensons  góljaira csak Gustav Nyquist tudott válaszolni.

A legutóbbi játéknapon még csak az első sikerét szerezte a Carolina, ma hajnalban a Los Angeles legyőzésével pedig már győzelmi sorozatot épített. Az egygólos siker ellenére a Canes magabiztosan szerezte meg az újabb két pontot az idegenben eddig nyeretlen bajnok ellen. A Carolina legjobbja az egy-egy gólt és gólpasszt jegyző Chris Terry és Elias Lindholm páros volt, illetve a 30 lövést hárító Cam Ward.

A Calgary egy féltucatot hintve könnyedén győzött 6-2-re a Bell Centerben és ezzel az első hazai vereségét mérte a Canadiensre. A Flamesben hat játékos is legalább két pontot termelt az egyetlen három pontos a három gólpasszig jutó hátvéd T.J. Brodie volt. Meglepő volt, hogy a szezonban eddig remekelő montreali offenzíva a kanadai rangadón pocsékul teljesített, csak 18 kaput eltaláló lövése volt.

Hatot ütött az Arizona is, amely a játéknap leggólgazdagabb mérkőzésén nyerni tudott a fővárosban. A Capitals remekül kezdett és többek között Ovecskin egy-egy góljának és gólpasszának köszönhetően 3-1-es előnnyel mehetett az első pihenőre. A folytatásban azonban váratlanul feltámadt a Coyotes és zsinórban öt gólt ütve megfordította a mérkőzést. A hatalmas fordításban a csapatkapitány Shane Doan járt az élen, aki két gólt vállalt magára és egyet pedig előkészített a győztes találatnál, amelyet Tobias Rieder ütött, akinek ez volt az első gólja az NHL-ben. Az utolsó két percben a Capitals még kétszer betalált, de a késői hajrá csak arra volt elég, hogy minimálissá tegyék a vereséget.

A mérkőzés előtt néhány órával az AHL-ből felhívott Jason LaBarbera kezdett az Anaheim kapujában az Avalanche ellen. A rutinos tartalék élt a lehetőséggel, meghálálta a bizalmat és valamivel több mint egy év után ismét győztes mérkőzésen védett. A Ducks a Colorado otthonában tudott úgy nyerni, hogy kétszer is hátrányba került a találkozó során. A második egyenlítés követően alig több mint másfél perccel a győzelmet jelentő találatot is megszerezte a Ducks a szezonban először eredményes Cam Fowler révén. A Colorado az újabb kudarccal a nyugati csapatok közül elsőként számlál tíz vereségét.

Filip Forsberg vezetésével győzött a Nashville a Canucks otthonában. A Predators újonca a Rogers Arenában egygólos hátrányban lépett elő vezérré, először duplázott majd Colin Wilson góljánál asszisztot jegyzett. Forsberg ezzel a három ponttal már 11-nél jár, amivel vezeti az újoncok ranglistáját.

NHL, 2014. november 2.:

Buffalo–Detroit 3-2 (videó)
G.: Flynn, Stewart ill. Tatar, Dacjuk

Carolina–Los Angeles 3-2 (videó)
G.: Rask, Terry, Lindholm ill. Richards, Martinez

Montreal–Calgary 2-6 (videó)
G.: Pacioretty, Eller ill. Jooris (2), Granlund, Glencross, Bouma, Giordano

Washington–Arizona 5-6 (videó)
G.: Wilson, Carlson, Ovecskin, Ward, Brouwer ill. Doan (2), Vermette, Stone, Gagner, Reider

Colorado–Anaheim 2-3 (videó)
G.: Everberg, MacKinnon ill. Perry, Lindholm, Fowler

Chicago–Winnipeg 0-1 (videó)
G.: – ill. Frolík

Vancouver–Nashville 1-3 (videó)
G.: Edler ill. Forsberg (2), Wilson

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 19., csütörtök
NU16 09:30 HUNGER 0-4VÉGE
április 20., péntek
VB18 15:30 HUNAUT 0-4VÉGE
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 3-1VÉGE
VB 16:00 HUNKAZ 0-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 1-3VÉGE
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk