Megvan a Carolina első győzelme

 

Reimer-parádé Torontóban, dupla shutout new Yorkban, a Buffalót ötödször nullázták le a szezonban, megvan Ekblad első gólja.

A Carolina stílusosan, kapott gól nélküli mérkőzésen szerezte meg első győzelmét a szezonban. Cam Ward 25 alkalommal védett és 2012. március 27-e után először maradt hibátlan. Ward mellett Elias Lindholm tette a legtöbbet a Carolina első sikeréért, a húszéves center duplázott és győztes gólt szerzett.

Ujjgyakorlat volt a Pittsburgh számára a Buffalo, amely továbbra is a liga legrosszabb csatársorával rendelkezik. A Sabres zsinórban harmadszor szenvedett vereséget és az idényben ötödik alkalommal nem tudott gólt lőni. A Pensben Marc-Andre Fleury zsinórban második meccsén nem kapott gólt, míg a Kunitz, Malkin, Crosby trió tagjai egyaránt három ponttal zárták a mérkőzést.

Egymás után ötödször kapott ki a Columbus, amely vasárnap hajnalban a New Jersey otthonában esett el. A Devils egygólos hátrányban várta a záró harmadot, de a játékrész felénél másfél perc alatt fordítani tudott Adam Henrique és Adam Larsson góljaival. A Devils az utolsó négy mérkőzésén hat pontot szerzett.

Már nem is számít meglepetésnek, hogy kikapott a Colorado. Az Avs most csoportrangadót bukott el a St. Louis otthonában, szétlövések után. A Blues kétgólos előnyt épített fel a bombaformában lévő Vlagyimir Taraszenko révén, aki duplázott és az utolsó három meccsén ötször talált a kapuba. Az Avalanche a záró harmadban három perc alatt egalizát két emberelőnyös góllal, így jöhetett a hosszabbítás, majd a büntetőlövések. A rávezetésekben csak egy találat született, Joakim Lindstrom révén, ami a Blues sikerét jelentette a Scottrade Center szurkolóinak nagy örömére.

Claude Julien edző pár perccel e kezdés előtt módosított az összeállításon és betette a Bruins keretébe Matt Frasert. A szélső meghálálta a bizalmat, a második harmadban 1-1-es állásnál másfél perc alatt duplázott és ezzel gyakorlatilag eldöntötte az Ottawa elleni mérkőzést. A sikerrel a Boston ismét 50% felett áll, a Senators viszont lefele halad a lejtőn. A kanadai egyesület első öt meccséből négyet megnyert, az azt követő ötből viszont négyet elbukott.

Nem született gól a Gardenben 65 perc alatt, ahol a Rangers a Winnipeget fogadta. Ondrej Pavelec 38, Henrik Lundqvist 25 védéssel ért el shutoutot, amely a negyedik körben dőlt el, Evander Kane-nek köszönhetően a vendégek javára. New Yorkban a vereségnél is jobban bánkódnak amiatt, hogy McDonagh és Klein sérülése miatt gyakorlatilag két védőpárral játszották végig az egész mérkőzést.

James Reimer volt a nap hőse Torontóban, ahol Original Six csatát nyert a Leafs a Hawks ellen. Az Air Canada Centreben a hazaiak kapusa 45 lövést fogott a mérkőzésen, ebből 26-ot a kulcsfontosságú záró húsz percben. A Leafs egyébként hátrányból tudott fordítani és nyerni. A Chicago vezető gólja után bő egy perccel a James van Riemsdyk egyenlített a második harmadban, a harmadik harmad elején pedig Peter Holland állította a be a végeredményt.

Ha nem megy Ovecskinnek, akkor nem megy a Washingtonnak sem. A Capitals legjobbja az utolsó öt meccsén nem talált be, abból négyet el is bukott csapata, miként vasárnap hajnalban Tampában is. A fővárosiak vereségéért leginkább Ben Bishop okolható, aki 35 lövést fogott a hazaiak kapujában. A hálóőr mellett Nyikita Kucserov nevét kell megemlíteni, aki egy góllal és gólpasszal járult hozzá a Lightning egymás utáni harmadik sikeréhez.

Florida állam másik csapata, a Panthers is kapusának köszönheti a győzelmet. Roberto Luongo 36 védést mutatott be a Flyers ellen és mindössze nyolc másodperc hiányzott számára a shutouthoz. A mérkőzés fontos mozzanata volt, hogy az idei draft legelső választottja Aaron Ekblad megszerezte pályafutása első gólját, amely egyben győztes találat is volt a 2-1-es mérkőzésen.

Továbbra is makulátlan hazai jégen a Minnesota, amely idénybeli ötödik sikerét aratta az Xcel Energy centerben. A Wild most a Dallast győzte le, mégpedig simán háromgólos különbséggel. A hazaiak kapujában Darcy Kuemper ismét parádézott és 95%-os hatékonysággal védett. A győzelem mellett annak is örülhetnek a Wild szurkolói, hogy a nyáron közel húszmillióért igazolt Thomas Vanek megszerezte első gólját a csapatban.

Ryan Miller továbbra is hibátlan az Oilers ellen. A Canucks kapusa pályafutása során tizedik alkalommal került szembe az Edmontonnal és tizedik alkalommal hagyta el győztesen a jeget. A Rexall Placeben Millernek 25 védésre volt szüksége az újabb győzelemhez, de nem csak ő tett sokat a sikerért, hanem Derek Dorsett is. A jobbszélső egy gólpassza mellett 2-2-es állásnál győztes gólt szerzett emberhátrányból a záró harmad ötödik percében.

Hullámvölgybe került az Islanders, a szezont remekül kezdő New York az utolsó három meccsét elbukta úgy, hogy mindössze négy gólt ütött. A Szigetlakók most San Joséban kapituláltak, ahol egy négyperces rövidzárlat elég volt a hazaiaknak a győzelemhez. A harmadik harmadban 1-1-es állásnál Logan Couture és James Sheppard talált be Halak hálójába, ami eldöntötte a két pont sorsát.

NHL, 2014. november 1.:

San José?NY Islanders 3-1 (videó)
G.: Hertl, Couture, Sheppard ill. Okposo

Boston?Ottawa 4-2 (videó)
G.: Fraser (2), Marchand, Seidenberg ill. Stone, Zibanejad

Toronto?Chicago 3-2 (videó)
G.: Kadri, van Riemsdyk, Holland ill. Richards, Seabrook

Tampa Bay?Washington 4-3 (videó)
G.: Callahan, Palát, Kucserov, Garrison ill. Johansson, Fehr, Brouwer

Florida?Philadelphia 2-1 (videó)
G.: Mitchell, Ekblad ill. Lecavalier

New Jersey?Columbus 3-2 (videó)
G.: Zidlicky, Henrique, Larsson ill. Skille, Foligno

NY Rangers?Winnipeg 0-1 (videó)
G.: ? ill. ?

Pittsburgh?Buffalo 5-0 (videó)
G.: Kunitz (2), Comeau, Hörnqvist, Malkin ill. ?

Carolina?Arizona 3-0 (videó)
G.: Lindholm (2), Tlusty ill. ?

St. Louis?Colorado 3-2 (videó)
G.: Taraszenko (2) ill. O’Reilly, MacKinnon

Minnesota?Dallas 4-1 (videó)
G.: Granlund, Dumba, Vanek, Niederreiter ill. Fiddler

Edmonton?Vancouver 2-3 (videó)
G.: Eberle, Perron ill. Sbisa, Vey, Dorsett

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum