Hári János ismét gólpasszos

   

A Modo 7 perc alatt fordított 0-3-ról a tabellaelső otthonában. Sebők Balázs lemásolta pénteki teljesítményét, újfent két asszisztot tett bele a közösbe. A szintén gólpasszos Szélig és a Briancon 11 perc alatt nyert Strasbourgban. Ládayt viszont két meccsre eltiltották.

Kemény feladat várt a Modóra a svéd elitligában, ugyanis a forduló előtt első helyen álló HV71 otthonába látogatott. A hazaiak esélyeshez méltón kezdték az összecsapást, a 38. percben már 3-0-ra vezettek, a harmadik gól ráadásul lélektanilag is nehezen emészthető körülmények között esett. Ekkor azonban érkezett az első kapott gólnál hibázó Hári János, aki korongot szerzett, majd nyomban tovább is passzolta azt, az akció végén pedig szépített a Modo. A harmadik harmadban aztán hét perc alatt megfordították az állást a vendégek, és bár a HV71 minden követ megmozgatott, már nem sikerült visszajönniük a mérkőzésbe, 4-3-ra nyert a Modo. Ez volt Hári János nyolcadik gólpassza és 11. pontja a szezonban, a Modo pedig egyet előrelépett a tabellán és már 9. A mérkőzés góljai itt tekinthetők meg.

Sebők Balázsék péntek után szombaton is hat gólt lőttek a LeKinek, így két nap alatt másodszor is győztek riválisuk otthonában. A harmadik harmad első percében már 5-0 volt az állás. Innen még volt egy jó hét perce a hazaiaknak, amikor három gólt lőve felzárkóztak ellenfelükre, majd a kapust is lehozták, de ebből is a Hokki szerzett találatot, beállítva a 6-3-as végeredményt. Sebőknek ismét jól ment a játék, ismét két gólpasszt adott, közte ? péntekhez hasonlóan ? a mérkőzést eldöntő találatnál is. Ezzel Sebők hozza a pont per meccs átlagot, a Hokki pedig már a negyedik a Mestisben. A mérkőzés gólösszefoglalóját máris megtekinthetik.

Nem lehet jobban kezdeni mérkőzést annál, ahogyan Szélig Viktorék tették a Strasbourg otthonában. A csapatkapitány Marc-André Bernier már a nyolcadik másodpercben vezetéshez juttatta a vendégeket, majd a következő 11 percben még háromszor köszöntek be az ellenfél kapusának, lényegében eldöntve a mérkőzést. A következő negyven percben a hazaiak csak két gólra tudták megközelíteni a Briancont, ezt követően azonban Szélig Viktor aktív közreműködése mellett ötödik találatát is megszerezték a vendégek, végképp lezárva minden kérdést. Egy perccel a meccs vége előtt furcsa módon üres kapura szerzett újabb a Strasbourg, a slusszpoén azonban így is a Brianconé volt, 40 másodperccel később ugyanis még egy gólt lőttek, beállítva a 6-3-as végeredményt. Győzelmük után is 11. helyen állnak Széligék, de a mezőny roppant sűrű, nyolc forduló után is mindössze 5 pont választja el őket az éllovas Grenoble-tól.

Láday Tamás október 29-i ötperces büntetése nem maradt következmények nélkül, a WHL fegyelmi bizottsága két meccsre meszelte el a magyar hátvédet a térdelésért.

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 2. 4 2 3 5
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 9. 18 3 8 11
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 4. 13 0 0 0
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 3 0 1 1
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. 12 3 9 12
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 5. 15 4 3 7
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 11. 8 0 1 1
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 7 0 1 1
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 11. 16 2 4 6
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 5. 15 1 11 12

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum