Bors Huba

 

Bors Huba, a HSC Csíkszereda fiatal hátvédje nagyon hálás a szurkolóknak, amiért a nehéz időszakban is kiállnak a csapat mellett.

A Csíkszereda a MOL Liga-tabella utolsó helyét foglalja el, kezd leszakadni a mezőnytől. Mit kell tenni, hogy átlendüljön a csapat a nehéz időszakon?

A góllövéssel van a probléma, de nem csak a csatárok miatt, nagyon látszik, hogy a védelemben is vannak hibák. Látom magamon is, hogy nagyon sokat tévedek, sajnos ez a rutintalanságból is fakad. Szeretnék tanulni a hibáimból, de ez elég nehéz, nagy a nyomás rajtunk. Ha hibázom, az a baj, hogy nem csak rólam van szó, a saját csapatomnak is rosszat teszek ezáltal. Tudom, hogy ez nem jó, de engem ezek a szituációk elég sokáig emésztenek, mentálisan fejlődnöm kell ebben a kérdésben. Fiatal csapat révén nincs meg az a rutin és a higgadtság, amivel ezeket a szituációkat kezelni tudjuk, nálam is ez a helyzet, ebben próbálok fejlődni, hogy tanuljak a saját hibáimból és mások tévedéseiből is. A nehéz helyzetben nekem egy-két csapattársam és az edző biztatása segít sokat, meg a szurkolók!

A Vákárban általában jó a hangulat és még ebben az eddig nem túl sikeres szezonban is sok néző kilátogat. Számít, hogy ennyire türelmesek?

Persze! Meccs közben nagyon csak a játékra koncentrálok, de jó látni, hogy egy-egy jobb megmozdulásnál nagyon biztatnak, ilyenkor feláll a hátunkon a szőr. Nagyon jól esik, amit kapunk tőlük. Sajnos ebben a szezonban elég kevés az ilyen pillanat, ezen dolgozunk, hogy egyre több legyen. Abból, hogy ennyien kijárnak a nehéz időszakban, szerintem látszik, hogy türelmesek velünk és szeretnek minket. Ezt meg szeretnénk hálálni nekik, minél hamarabb.

Bors Huba HSC 2014_15

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 3-2VÉGE
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum