Mindkét zöld-fehér csapat kapaszkodna

   

Pénteken a Ferencváros az Érsekújvárt fogadja, a hazaiak a rájátszásba kerülésért, a címvédő az élbolyban maradásért küzd.

Kemény hétvége előtt áll a Ferencváros, mely pénteken a címvédő, jelenleg harmadik helyezett Érsekújvárt fogadja, vasárnap pedig a Dab.Doclerhez utazik. Márpedig a Fradi éppen elkezdett kimászni abból a gödörből, amibe az edzőváltás és a sérülések nyomán került és kezdte beérni örök riválisát, az UTE-t a tabellán. Jelenleg ugyanis a Fradi a hetedik 13 ponttal, a még éppen rájátszást érő helyen álló lila-fehérek két ponttal előzik őket. Szakács Ferenc tanítványainak tehát minden pontra égető szükségük van. Nincs is rossz formában a társaság, hiszen legutóbb erdélyi túrájukról tértek haza három ponttal úgy, hogy Brassóban minimális különbséggel, 2-1-re kaptak csak ki. A védelmet, úgy tűnik, sikerült stabilizálni, hiszen a legutóbbi négy meccsükből hármat kettő vagy annál kevesebb kapott góllal hoztak le a zöld-fehérek, ami mindenképpen jó alapnak tűnik a további építkezéshez. Az igazi gondok a támadásban vannak, hiszen ezen a négy meccsen összesen nyolc gólt tudtak lőni, két alkalommal mindössze egy gólra futotta az előrejátékból. Egyelőre Novák és Kiss Gábor húzza magával a csapatot, míg a többiek többnyire adósak a ponterős játékkal.

NZAFTC

Ha a Fradi hétvégéje nehéz, akkor ugyanez elmondható az Érsekújvár egész hetéről. A címvédő egy hete a DAB ellen kezdte a menetelést, felváltva jöttek a MOL ligás és a szlovák harmadosztályú mérkőzések. A pénteki pesterzsébeti találkozó lesz az ötödik a sorban. Még az a szerencséje Robert Spisaknak, hogy az erőltetett menetbe nem csúsztak be extrém nagy távolságok, illetve hogy a szlovákiai bajnokságban is a tabella hátsó feléből kapták az ellenfeleket, így tulajdonképpen bravúrnak tekinthető, hogy csak az újra bombaformában lévő Miskolc ellen kaptak ki idegenben. Nem sok jót ígér a Fradi védői számára, hogy így is ötször rezgették meg az újvári csatárok a Macik hálóját, akik pedig az azt megelőző 5 hazai találkozójukon összesen kaptak nyolc gólt. Ezzel együtt a csapat nincs könnyű helyzetben, hiszen 14 meccse és 27 pontja van, míg az előtte álló Miskolc egy meccsel kevesebbet játszva is 27 pontot gyűjtött, a negyedik helyen álló Brassó pedig vesztett pontokban egálban van a címvédővel. Ha tehát nem sikerül pontot szerezniük Uraméknak, lépéshátrányba kerülnek az élen állókhoz képest, sőt a hét végére még akár a negyedik helyre is visszaeshetnek.

Szakács Ferenc (vezetőedző, Ferencváros): Úgy néz ki, a pénteki meccsen bemutatkozik az új játékosunk, Jiri Moravec. Rafaj Attila viszont továbbra sem játszik, sajnos még mindig sérült. Hétvégén mind a két meccsből megpróbáljuk a maximumot kihozni. Egy hazai mérkőzéssel kezdünk, aztán idegenben játszunk, ráadásul a legerősebb csapatok ellen. A két meccs alatt legalább három pontot szeretnénk gyűjteni. Utána jön a nemzetközi szünet, ami számunkra egy kis felkészülés lesz.

Ferencváros–Érsekújvár 0-5

   

A HC Nové Zámky öt perc alatt eldöntötte a mérkőzést. A vendégeknél nem lépett jégre Blazícek, Uram és Polcík, viszont bemutatkozott Domian, illetve cserekapusként a szezont az EBEL-es Znojmóban kezdő Cikáneket nevezték.

A mérkőzésen gyakorlatilag az első érdemi támadásból gól született. Faith elment a jobb szélen, kapura lőtt, megszerezte a vezetést a HC Nové Zámkynak. A folytatásban is a vendégek játszottak aktívabban, aminek meglett az eredménye, Huba belőtte az érsekújváriak második gólját. Az 5. percben emberelőnybe kerültek a vendégek, azonnal felálltak, 23 másodperc alatt kihasználták Kowalczyk révén. A harmadik vendéggól után kiegyenlítődött a játék képe, az első komolyabb ferencvárosi lehetőséget a 6. percben vezették a hazaiak Mikusovic vezényletével, majd Novák szólóját védte Krajcovic. A következő találatot viszont a vendégek szerezték, a HC Nové Zámky csatárai úgy mentek át a védelmen, mint kés a vajon, Frolík fejezte be az akciót. Szakács Ferenc időt kért négygólos hátrányban, valamint Budai helyét Marton vette át az FTC kapujában. Az 15. percben Siska kiállítása nyomán emberelőnybe került a Ferencváros, de nem alakított ki komolyabb lehetőséget. A harmad hajrájában újra öt a négy ellen játszhatott a Fradi, viszont Borbás eladta a korongot, az érsekújváriak kontráztak, Kowalczyk emberhátrányos gólt lőtt.

A 23. perc legvégén kiállították a kétgólos Kowalczykot. Az emberelőnyben az FTC felállt, viszont nem szerzett gólt. A ferencvárosiak küzdöttek a szépítő gól megszerzéséért, a harmad hátralévő részében kétszer játszhattak öt a négy ellen, eredményetelenül. A 37. percben Moravec büntetése nyomán az érsekújváriak kerültek előnybe, ám egy eladott koronggal Mikusovic elindult, de nem született meg a Ferencváros első gólja. A gól nélküli második harmad után a záró húsz percben kimaradt két újabb hazai előny, valamint 20 másodpercig öt a három ellen játszhattak a ferencvárosiak. Az 56. percben Galló Illés odaütött Krajcovicnak, amiért kiállították. Több érdemi esemény nem történt, Krajcovic shutouttal zárt, az Érsekújvár 5-0-ra nyert.

Szakács Ferenc (vezetőedző, Ferencváros): Három perc alatt elveszítettük ezt a mérkőzést, nagy egyéni hibákból. Hiába kértem időt, sokan továbbra is a saját hokijukat játszották. Megvoltak a helyzeteink, de nem tudunk gólt lőni, anélkül pedig nem lehet mit kezdeni.

Slavomir Chlebec (vezetőedző, Érsekújvár): Jól kezdtünk az elején, aztán tartottuk az eredményt. Gratulálok a kapusunknak, kiváló teljesítményt nyújtott. Többet egyelőre nem tudok mondani, tegnap óta vagyok a csapatnál, még sok dolgunk van, ezt látom.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 200 néző. Játékvezetők: Varjú, Sós, Abonyi, Somos.
Budai: 55,6% (Marton: 95,7%)
K
Krajcovic: 100% (Cikánek)
Moravec, Cerny, Dubek, Novák, Mikusovic
1
Kowalczyk, Siska, Podstavek, Caladi, Chrenko
Horváth, Hegyi, Galló, Borbás, Kiss
2
Huba, Král, Hurtaj, Frolík, Faith
Lencsés, Kramar, Pál, Revák, Rafaj
3
Baron, Hrudík, Stefanka O., Dubec Marek, Stefanka M.
Lévai, Németh, Mach, Papp
4
Lesko, Duris A., Klobucnik, Púchovsky, Domian
Szakács Ferenc, Orbán György
E
Slavomir Chlebec, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:42 NZÁ Faith Frolík
0-2 03:25 NZÁ Huba Hurtaj Frolík
0-3 04:32 NZÁ PP Stefanka M. Chrenko Podstavek
0-4 10:53 NZÁ Frolík Hurtaj
0-5 18:46 NZÁ SH Kowalczyk Chrenko Podstavek
39 Kapura lövések száma 32
6 Kiállításpercek 14

Fotóalbum

Az FTC–Érsekújvár góljai

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum