A családom a szponzorom

   

Simon Levente 10 éves ifjú jégkorongos palánta. Heves megyében, Vécsen él, hetente több száz kilométert utazik, fiatal kora ellenére szoros időbeosztással él.

Sokan el sem tudják képzelni, egyesek milyen áldozatokat hoznak azért, hogy kedvenc sportágukat művelhessék, ha a közelükben nincs módjuk erre. Levente példájából is látszik, milyen fontos, hogy ne csak a nagy egyesületek jussanak támogatáshoz, hanem sikerüljön megszüntetni a fehér foltokat a térképen, és mindenki számára elérhető közelségben legyen egy jégpálya és egy csapat, ahol elsajátíthatja a sportág alapjait. A tao-rendszernek ezt a célt is szolgálnia kell.

A Nagy Sportágválasztó, a Nagy Hangszerválasztó, a MOL és az Új Európa Alapítvány közös esszépályázatot írt ki 10-18 éves fiatalok számára. A pályázat lehetőséget adott, hogy a fiatalok bemutassák, milyen segítséget kaptak, kapnak szüleiktől, családjuktól eddigi eredményeik eléréshez a sport vagy a művészet területén. A pályázatra több mint 350 pályamű érkezett, a kiemelkedő 50 között volt Simon Levente írása is, amelyet teljes terjedelmében közlünk. Fogadják szeretettel.

“A nevem Simon Levente. Egerben születtem 2004. 07. 17-én. Immáron 10 évesen a hetedik szezonomat kezdtem meg jégkorongozóként.

Szeretném bemutatni az én történetemet.

Heves megyében lakom egy kis faluban, aminek a neve Vécs. Anyukámmal, apukámmal és a nővéremmel élek itt. Ide jártam óvodába, de iskolába már a szomszéd faluba kellett beiratkoznom, mert nálunk megszűnt az oktatás.

És hogy honnan a jégkorong szeretete? Az apukám Erdélyben, Csíkszeredában nőtt fel, ott a jégkorongnak nagy múltja van.A mai napig amatőr szinten ő is hokista, így nem volt nehéz megszeretnem ezt a sportot.

Ő próbált tanítgatni, de inkább az ölébe felvéve akartam élvezni a gyorsaságot. Persze nem kellett sokáig várniuk, míg én is jégre álltam, és innen indult az ötlet, hogy beírassanak korcsolyázni tanulni. Ilyen lehetőség csak a fővárosban van, ami tőlünk 120 kilométerre található. Itt kezdődött a fejtörés, hogy hogyan lehetne megoldani ezt e lehetetlennek tűnő feladatot.

Apukám Budapesten dolgozik, így három éves korom óta az anyukámra hárul a feladat, hogy vigyen az edzésekre, persze ennyiben nem merül ki az ő teendője, mert rá marad a többi anyai teendő is.

Lassan beindult az dolog, ami nagy feladatot jelentett az egész családnak. A nővérem, Petra alsós iskolás volt, vele is foglalkozni kellett. Jött velünk, és tanult az autóban.

A káposztásmegyeri jégcsarnokban kezdtem 2008-ban a Budapest Stars csapatánál. Ovis koromban ez még nem jelentett problémát, hiszen ebéd után mentünk, és még tanulnom nem kellett.Az út oda-vissza körülbelül 3óra, mégis ez a pálya volt a legközelebb.

Első edzésemre felöltöztettek bársony nadrágba és kötött pulóverbe. Szólt is az edző bácsi, hogy lehetne-e sportosabban a következő edzésre.

Akkor még nem volt védőfelszerelésem, csak egy csatos korcsolyám. Kezdtem barátkozni a jéggel, széket tologattam, amire olykor rá is ült az edző bácsi. Sokszor elestem, és nem ment könnyen a felállás, de mikor végre sikerült, nagyon örült mindenki. Anyukám nem mozdulhatott el a palánk mellől, mert ha nem láttam, sírtam.Pedig a pálya mellett nagyon hideg volt végigállni azt az időt.

Teltek a hetek, és megtanultam korcsolyázni. Heti háromszor volt edzés másfél órában. Ekkor már azt mondta az edzőm, hogy megvehetjük a felszerelést, mert lát bennem fantáziát. A vásárlással addig vártunk, míg bebizonyosodott, hogy tényleg tetszik ez a sport, mert a felszerelés igen drága befektetés.

Megkaptam mindent, ami a jégkoronghoz szükséges. Nagyon boldog voltam, ezután még jobban megkedveltem ezt a sportot.

Az anyagi dolgokat a szüleim megbeszélték az egyesülettel. Én ebből nem sokat értettem, csak annak örültem, hogy három hónap múlva már meccsre mentem szuper minisként.

Nem minden meccs a fővárosban volt, vidékre is kellett utaznunk. Mi nem mentünk közös busszal a csapattal, mert az egy plusz utat jelentett volna nekünk, így inkább a saját autónkkal mentünk… és így megy ez hét éve: hétköznap edzések, hétvégén meccsek.

A hétvégéink nagyrészt mindig így telnek: készülődés, csomagolás, utazás.

Miután átkerültem a Ferencvároshoz, már távolabb voltak az edzések egy még távolabbi jégpályán.

Iskolás korom óta igencsak be kell osztani az időmet. A tanulást sem szabad hanyagolni, de nagyon jó az iskolám is. A tanáraim is büszkék rám az eredményeim miatt. Reggel anya visz suliba, ebéd után jön értem.Tanulunk, és 3-kor indulunk az ötórai edzésre. Általában Pest felé az autóban alszom másfél órát, aztán jégen vagyok, edzés után pedig finom szendviccsel vár az anyukám. Tusolás, átöltözés és indulás haza. Forgalomtól függően este 8 után érünk haza, van hogy még akkor is le kell ülnöm tanulni. Anyukám még hazaérve kimossa a szerelésem, és kirakja száradni.

Amikor minis korosztályba léptem, sokat jártam nemzetközi tornára. Oda is mindig elkísért az egész család. Sok új barátra tettem szert. Kis idő múlva az egyik csapattársam meghívott hozzájuk az Egyesült Államokba. Sokat tépelődtünk, de végül is igent mondtunk. Ott edzőtáborban voltam egy hetet. Legnagyobb örömömre utolsó nap meccset játszottunk, és engem választottak csapatkapitánynak. Amikor Apa meglátta a mezemen a „C” betűt, könnybe lábadt a szeme. Már csak ezért megérte eljönni ilyen messzire.

A múlt szezon elég nehéznek bizonyult, és itt inkább a szüleimre gondolok, mert még a szokásosnál is többet kellett utaznunk. Egyik hétvégén szombaton Zalaegerszegen játszottunk, vasárnap pedig Miskolcon.

Az anyukám néha panaszkodik, hogy nem visz meccsre, vagy legalább egy hétvégét hagyjunk ki, mert többet vezet, mint a kamionosok, de amikor gólt lövök és nyer a csapatunk, nagyon boldog, és belátja hogy van értelme a sok megtett kilométernek.

A családom mindig támogat, szinte minden meccsre jönnek szurkolni, sőt van hogy ismerősök, rokonok is feltűnnek a lelátón, olyankor én is nagyon boldog vagyok, mert tudom, hogy miattam jöttek el.

A jégkorongban megengedett a testjáték, így gyakran előfordul, hogy egymásnak vagy a palánknak ütközünk. Ilyenkor az anyukám borzasztóan szokott kiabálni,és izgul értem. A meccseken a szülők együtt szurkolnak a csapatnak, minden meccset videóra vesznek. Hazafelé apával átbeszéljük, hogy mit csináltam jól és mit rosszul, de általában dicsérni szokott. Tudom, hogy nagyon büszke rám. Nagyon sokat dolgozik, hogy anyagilag is sikerüljön nekem mindent biztosítani. A csapattársaimmal jól kijövök, az edzőmet is szeretem, pedig elég szigorú.

A felszereléseket kb. kétévente cserélni kell, de nagy segítség, hogy kapunk támogatást az egyesülettől, így a felszerelések egy részét kell csak kifizetnünk, de szívesen használok kölcsön, vagy ajándékba kapott dolgokat is.

Még egy korosztályt léptem előre idén, mert már betöltöttem a tíz évet. Mindig „feljátszatnak” a nagyobbakhoz is, ami az szüleim szerint az ügyességemnek köszönhető. Ennek ellenére az anyukám a mai napig nagyon félt, nehogy bajom essen a nagyok között.

Kevés szabadidőm van,mert a nyári hónapokban szárazedzésre járunk, valamint az iskola által rendezett táborokban is szívesen veszek részt. A nyár közepén Szlovákiába utaztunk egy hétre jeges edzőtáborba, ahova az egész család elkísért, így ez volt az egyik nyaralás nekünk.

Az anyukám nagyon figyelmes, mert mindig előre gondolkozik, hogy csináljuk meg a leckém, ha van időm, az apukámat is mindig időben figyelmezteti, hogy nézze át az autót, hogy minden rendben van-e vele, mert volt már, hogy nagy viharban csúszós, jeges utakon közlekedtünk.

A nővérem is nagyon büszke rám, de volt hogy célzott rá, hogy velem több időt töltenek, foglalkoznak. Szerintem ő is nagy áldozatot hoz azért, hogy én sportolhassak.

Szokták tőlem kérdezni, hogy mi lesz akkor, ha egyszer meggondolom magam és abbahagyom. Akkor mit ért az egész családom részéről ez a sok fáradtság, idő, pénz ? Most úgy érzem, nem fogom soha abba hagyni , magam miatt és már amiatt sem, hogy ennyire hisz bennem a családom. Az edzőm is arra biztat, hogy folytassam , mert a sok munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.

Azt hiszem, nekem van a legjobb szponzorom az egész világon: a családom. A szüleim, a testvérem, Petra. Nem sok gyereknek adatik meg a lehetőség, hogy ilyen messzire a fővárostól sportkarriert tudjon elkezdeni és építeni. Én soha nem fogom tudni meghálálni azt a sok gondoskodást, amit Tőlük kapok. Ezért amikor a dobogóra állok, és a nyakamba akasztják az érmet, nem csak magam miatt szorul össze a torkom, hanem a családom és a csapatom miatt is.”

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
ROM 17:30 PROSCC 2-7VÉGE
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 2-10VÉGE
U20 15:40 KMHZNO 2-6VÉGE
U18 16:00 PEFAVS 0-6VÉGE
U20 17:40 AVSETO 9-0VÉGE
U20 17:40 VASDHK 4-6VÉGE
U18 17:45 SZDKMH 2-8VÉGE
U18 18:00 ZEGMIS 2-3VÉGE
U20 18:30 UTEMAC 2-3VÉGE
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 6-2VÉGE
U18 15:40 VSVETO 5-2VÉGE
U18 16:30 PEFSCC 1-7VÉGE
EL 17:50 VC2BRA 4-3 HVÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-1VÉGE
EL 18:30 TITUTE 5-2VÉGE
EL 19:00 MACFTC 4-1ÉLŐ
U18 19:00 EHLMIS ÉLŐ
U18 19:00 ZASAVS ÉLŐ
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
U20 19:10 DHKEHL 
   H I R D E T É S
Partnerünk