Elindult az OB III. és az OB IV.

   

Bár az OB II. egyelőre továbbra is tetszhalott állapotban levőnek tűnik, van élet a MOL Liga alatt is. 22 csapattal elindult a harmadik és a negyedik vonal bajnoksága, felkészül az AHL.

A tavalyi OB III.-as mezőnyből az SBE Jégsólymok idén az OB IV.-ben indult, érkezett helyette a KMH Budapest, így változatlanul nyolccsapatos a mezőny a harmadosztályban. Az első fordulóban az UTE Amatőr 7-6-ra győzött a Fehérvári Jegesmedvék ellen. Mindkét csapatban feltűntek olyan játékosok, akik tavaly még a junior bajnokságban szerepeltek, így újpesti oldalon Jankovics Péter, Nagy Péter Zoltán, vagy Muzsik Norbert, a fehérváriaknál pedig Pukli Máté. A Hargitai Farkasok 17-1-re verte az ESMTK Pingvineket, a többek között Fekecs Norbertet is soraiban tudó MAC-MHC pedig 17-5-re a Ferencváros-Jégveledet. Az Újonc KMH is fel tud mutatni olyan játékost, aki tavaly még juniorban játszott, Dorner Benjámint és Bata Dánielt állította csatasorba. Mellettük például a svéd Victor Gustafsson rohamozza az ellen kapuját. Az újonc remekül kezdett, 9-0-ra verte a remélhetőleg hamarosan saját fedett otthonhoz jutó jászberényieket. Az első forduló győztesei egészen a negyedik körig kerülgetik egymást, akkor viszont belecsapnak a lecsóba, Hargitai Farkasok?Ute és MAC?KMH rangadókra kerül majd sor.

Az OB IV.-ben jelentősen bővült a mezőny. Az egy évvel korábbi 11 csapat helyett idén 14-en indultak. Nme nevezett a Kiskőrös, visszalépett a DJK, viszont itt indult az előző idény OB III.-as negyedikje, az SBE Jégsólymok. Újra működik az amatőrbajnokságok korábbi neves törzstagja, a székesfehérvári Hevület, érkezett az ESMTK Jégmadarak, a Rozmár SE, és a komoly jégkorongblogos kötődésekkel rendelkező TSE Gerillák. A 14 csapat két 7 csapatos csoportban kezdte meg az alapszakasz küzdelmeit. Az első fordulóban a nyíregyházi Szabolcsi JE és a pécsi Legio Sopianae volt szabadnapos. Az újoncok vereségekkel kezdtek. A TSE Gerillák a Szigeti Bikáktól (5-2), az ESMTK Jégmadarak a Hokilláktól (10-4), a Jégsólymok az ESMT Druck-Kertől kapott ki (6-1). A Hevület 11-2-re verte a Rozmárt, A két helyen vitézkedő Hargitai Farkasok 17-1-re verték a Viaduktot, és az ugyancsak két bajnokságban játszó KMH is 10-5-tel nyitott a felnőttek és a teljes utánpótlás mellé szlovák edzőt, Stefan Sudimákot igazoló Kazincbarcikai Ördögök ellen.

A két bajnokságnál később szokott indulni az Amatőr Hoki Liga, leánykori nevén Teljesen Amatőr Jégkorong Bajnokság, ha ott is összejön legalább 8 induló, amire az elmúlt évek tapasztalatai alapján komoly esély van, akkor elérheti a 30-at az e három bajnokságban induló csapatok létszáma.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum