26 éves újonc szállította a győzelmet Chicagóban

 

Scott Darling, a Blackhawks kapusa 26 évesen kapta meg a lehetőséget, hogy bemutatkozzon az NHL-ben, csak az utolsó harmadban 16-ot védett.

Két, góllövéssel hadilábon álló csapat találkozott Winnipegben, ahol a Jets fogadta a Colorado Avalanche-t. A pénteki Canucks elleni 7-3-as siker előtt az Avalanche hét meccsen 12 gólt szerzett, míg a Jets lőtt gólátlaga 1,88 volt. A csapatok vasárnap sem hazudtolták meg magukat, 1-1-es első harmad után a rendes játékidőben több találat nem esett. A hosszabbításból is már csak 25 másodperc volt hátra, amikor a hazaiak csatára, Bryan Little végül betalált és eldöntötte a mérkőzést.

A hetvenes sor hozta a meccset Los Angelesben a Columbus ellen. A Toffoli, Carter, Pearson hármas összesen 10 pontot termelt az 5-2-es hazai győzelmet hozó mérkőzésen. Carter és Toffoli egyszer talált be, emellett adtak három-három gólpasszt, Pearson pedig két gólt szerzett és már hét találatnál jár. Nem egyszeri kiugró teljesítményről van szó, hiszen ez a sor az utóbbi hét meccsen 33 pontot hozott össze, egyesített pluszmínusz mutatójuk pedig +32. Győzelmével a Kings első hat hazai meccsén még veretlen, ami példátlan a franchise történetében.

Élete első NHL-es meccsén védett a Chicago kapusa, Scott Darling és minden tudományára szükség is volt az Ottawa ellen hazai pályán. Toews juttatta vezetéshez a Blachawkst a második harmad 21. másodpercében, amit ugyan kiegyenlített a Sens, de Seabrook emberelőnyös találatával még ebben a játékrészben visszavette a vezetést a hazai csapat. Darling a záró húsz percben 16 védést mutatott be, ugyanannyit, mint az első 40 percben összesen, oroszlánrésze volt abban, hogy csapata megőrizte egygólos előnyét, így egyértelműen ő lett a meccs embere. Nem jött könnyen a siker, hiszen a közel kétméteres kapus már 26 éves, megjárta szinte a létező összes alacsonyabb rendű ligát, két éve például még az ECHL-ben védett.

Az Anaheim hétmeccses veretlenségi sorozata a négy meccse győzelmet nem szerző San Jose otthonában ért véget. Pedig a neheze csak most jön, hiszen ötmeccses sorozat vár a Ducksra, amelynek során csupa rájátszásba került csapattal kell majd játszaniuk. Az első meccsen mindenesetre nem igazán tudták tartani a lépést a gyenge szezonkezdetből lassan magához térő San Joséval, a hazaiak már 4-0-ra is vezettek. Antti Niemi 33-at védett és öt perc hiányzott a shutouthoz.

Egy 107 másodperces rövidzárlat elég volt a Washingtonnak arra, hogy elveszítse a meccset a Vancouver otthonában. Pedig a 26. percben megszerezték a vezetést, ám 10 perccel később Henrik Sedin, Nick Bonino és Luca Sbisa is betalált. Még így sem volt veszve semmi, hiszen a második pontját szerző Green passzából O?Brien még a harmadszünet előtt betalált, ám közelebb már nem tudtak férkőzni a házigazdákhoz, akik a végén egy üreskapus góllal állították be a 4-2-es végeredményt.

NHL, 2014. október 26.:

Winnipeg?Colorado 2-1 (videó)
G.: Ladd, Little ill. McGinn

Los Angeles?Columbus 5-2 (videó)
G.: Pearson (2), Carter, Toffoli, King ill. Erixon, Letestu

Chicago?Ottawa 2-1 (videó)
G.: Toews, Seabrook ill. Michálek

Anaheim?San José 1-4 (videó)
G.: Beleskey ill. Burns, Pavelski, Vlasic, Wingels

Vancouver?Washington 4-2 (videó)
G.: H. Sedin, Bonino, Sbisa, Vrbata ill. Johansson, O’Brien

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum