A második fogadja a harmadikat

   

A MOL Liga vasárnapi fordulójának legérdekesebb találkozója várhatóan a felvidékiek miskolci vendégjátéka lesz. A két csapat a jelenleginél közelebb aligha lehet egymáshoz a tabellán.

Mindkét csapat 12 mérkőzésen van túl, mindkettejüknek 24 pontja van. Mindkét csapat kétszer szenvedett rendes játékidős vereséget, a DAB-on kívül az Érsekújvár a Debrecentől, a Miskolc a Fraditól kapott ki idegenben. A Miskolcnak eggyel több hárompontos győzelme van, az Érsekújvárnak viszont kettővel több kétpontosa. Az egyetlen lényegi különbség a két csapat között a kapott gólok számában található. Míg ugyanis a miskolciak 45 lőtt góljuk mellett csak 24-et kaptak és ezzel a legjobban záró védelmet mondhatják magukénak, addig az Érsekújvár ugyan 49 alkalommal talált az ellenfelek hálójába, viszont szokatlanul sok gólt, szám szerint 36-ot kaptak.

Nyilvánvaló tehát, hogy a védelemben nem stimmel valami, elsősorban ezt a csapatrészt kell rendbe tennie Robert Spisak vezetőedzőnek. Az egyhetes szünet alatt úgy tűnik a szokásos finomhangolások meg is történtek, hiszen pénteken a csapat hazai pályán 5-2-re legyőzte a DAB-ot. Vasárnap azonban Miskolcon készülnek megtenni ugyanezt, márpedig a Népkert – Dunaújváros után – a második legerősebb vár a ligában, Majoross Gergely tanítványai öt meccs alatt mindössze két pontot veszítettek el eddig otthonukban, ami közel 87%-os teljesítmény. A legjobb hír a hazai szurkolók számára minden bizonnyal az, hogy eltiltását követően visszatér a keretbe Jesse Dudas.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Továbbra is azt tartom, hogy nekünk leginkább a saját dolgunkkal kell törődnünk. Az Érsekújvár tele van óriási egyéniségekkel, akik kis helyen, rövid idő alatt is nagyon szép dolgokat tudnak csinálni. Ám ha mi a saját stílusunkat jól játsszuk, az általában nem fekszik nekik. Ez lehet tehát a kulcs, ha rájuk tudjuk erőltetni a saját játékunkat, akkor föléjük kerekedhetünk.

Miskolc–Érsekújvár 7-5

   

A szezon eddigi leggólgazdagabb mérkőzésén a Miskolc otthon tartotta a három pontot, és ezzel két pontra megközelítette a listavezető Dunaújvárost. A meccs hőse Keegan Dansereau volt, egymaga 3+1 pontot szerzett.

Nagyon rosszul kezdődött a mérkőzés a hazaiak számára, hiszen négy perc alatt kétgólos vezetést szerzett az Érsekújvár. Előbb Frolik szólózott végig a pályán és lőtt gólt, majd egy újabb gyors támadás végén Hurtaj talált Bálizs kapujába. Hamar jött a szépítés, Erik Caladi kiállítása alatt Tóth Adrián lőtte a korongot Blazicek kapujába. A 10. percben következett a második érsekújvári kiállítás és egy percre rá a második miskolci gól, Zach Cohen lőtt éles szögből a kapuba. 5 perc múlva a harmadik érsekújvári kiállítás következett, és ebből a harmadik miskolci emberelőnyös gól született, ismét Tóth Adrián volt eredményes.

A második harmad elején ismét nagyon hamar szerzett gólt a címvédő. Siska passzolt Chrenkohoz, aki nem hibázott. Érkezett az első miskolci kiállítás, amelyben meglehetősen impotens speciális játékot láthattunk a vendégektől, inkább a miskolciak voltak veszélyesek. Metcalfe-ot kapta el a hév, az érsekújvári kapu mögött szabálytalankodott, majdnem másfél per érsekújvári kettős előny következett. Remek védőmunkát mutatott a Miskolc, a kettős előnyt sikerült is megúszni, ám alighogy visszajött Dudas, faithnak sikerült kihagyhatatlan helyzetbe hoznia Martin Frolikot, aki megszerezte második gólját, újra a vendégeknél volt az előny. A harmad közepén egy Metcalfe-Faith matek színesítette az estét, amelynek a végén újabb 2 perces miskolci előny következett, de az ezúttal kimaradt. A harmad utolsó pillanataiban azonban egy újabb kimaradt miskolci előnyt követően Becze passzát Dansereau gólra váltotta, egállal mehettek pihenni a csapatok.

A harmadik harmad első fele Keegan Dansereauról szólt. Előbb kapuvasat lőtt, majd két gólt is, mindkáétszer egy-egy indítással ment el a kapu előteréig, ahonnan nem hibázott. Három és fél perccel később zárkózott az Újvár, Hurtaj belőtt korongjába Faith ért bele. Nem sokáig élt a felvidékiek reménye, Zach Cohen passzát ugyanis Metcalfe a kapu torkából vágta a hálóba. A kétgólos miskolci előny tehát döntőnek bizonyult, változatos, fordulatos meccsen nyertek a borsodiak, és tapadnak a listavezető dunaújvárosiakra.

Majoross Gergely: “Boldog vagyok, de nem elégedett. Időnként bután játszottunk, sok hibával, ugyanakkor olyan odaadással, keményen küzdöttünk, olyan áldozatokat hoztunk a védekezésben és a góllövés érdekében, ami példaértékű. Nagyon örülök a győzelemnek.”

Robert Spisak: “Jól kezdtünk, de kétgólos előnyünk után fölösleges kiállításokkal visszahoztuk a Miskolcot a mérkőzésbe. Ugyanezt a hibát követtük el 4-3 után, értelmetlen verekedéssel, kiállításokkal megint a hazaiakat segítettük. Olyan minőségi csapat ellen, mint a Miskolc, nem lehet ilyen sokat emberhátrányban játszani.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 864 néző. Játékvezetők: Jozef, Dalibor, Kormos, Pálkövi.
Bálizs: 83,3% (Duschek: 100%)
K
Blazícek: 78,1% (Krajcovic)
Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau
1
Hrudík, Kowalczyk, Podstavek, Uram, Polcík
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Becze
2
Huba, Král, Hurtaj, Frolík, Faith
Vojtkó, Dósa, Nagy, Miskolczi, Fliszár
3
Baron, Siska, Stefanka M., Caladi, Chrenko
Láda P., Budai, Roczanov, Szilágyi, Ritó
4
Lesko, Duris A., Dubec Martin, Stefanka O., Dubec Marek
Majoross Gergely, Mart Eerme
E
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:02 NZÁ Frolík Hurtaj
0-2 03:49 NZÁ Hurtaj Frolík Uram
1-2 06:11 MIS PP Tóth Metcalfe Gőz
2-2 10:51 MIS PP Cohen Becze Dansereau
3-2 15:34 MIS PP Tóth Sagert Metcalfe
3-3 21:34 NZÁ Chrenko Stefanka M. Siska
3-4 26:58 NZÁ PP Frolík Faith Stefanka M.
4-4 39:49 MIS Dansereau Becze
5-4 45:23 MIS PP Dansereau Cohen Dudas
6-4 48:11 MIS Dansereau Tóth
6-5 51:41 NZÁ Faith Hurtaj Frolík
7-5 53:06 MIS Metcalfe Cohen Becze
32 Kapura lövések száma 30
18 Kiállításpercek 16

A Miskolc–Érsekújvár képei

   

A Miskolc–Érsekújvár összefoglalója

   

Góleső a MOL Ligában, 12 góllal.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum