A Debrecen ellen javíthat a DAB

   

Az Érsekújváron első rendes játékidős vereségét elszenvedő Acélbikákra nem vár könnyű ellenfél, hiszen Debrecenben kell helytállnia.

Márpedig a hajdúságiak az utolsó három hazai mérkőzésük mindegyikét megnyerték, az összesített gólarányuk ezeken a találkozókon pedig 19-6, ami mindenképpen imponáló. Igaz, legutóbb Miskolcon kaptak egy jelentős pofont, de az 5-1-es vereség a Népkertben minden csapatnál benne van a pakliban. A legnagyobb kérdőjel a csapat játékát illetően, hogy a borsodiak elleni pénteki találkozót kihagyó Ladányi Balázs visszatérhet-e egykori klubja ellen. Ha nem, akkor az igazi erőpróbája lesz a debreceni keretnek, ugyanis ha valóban rájátszást érő helyen akarnak végezni, akkor bizonyítaniuk kell, hogy vezérük nélkül is bárkire veszélyesek lehetnek.

A DAB a Kontinentális-kupát követően tavaly is futott egy rosszabb sorozatot, így idén is várható volt, hogy a brassói túra után idén is elérkezik egy kisebb mélypont. Főleg miután a bajnokság első szakaszát kiváló teljesítménnyel zárták Azariék, az első tíz meccsen a megszerezhető pontok 90%-át begyűjtötték. Ebben a kiváló formán túl, meghatározó szerepe volt a sorsolásnak is, hiszen a tízből hét alkalommal játszottak otthon. Azonban idegenben sem játszanak rosszul a dunaújvárosiak, közel 60%-os mérlegük a Brassó után a második legjobb. Annak érdekében, hogy ez így is maradjon és hogy mielőbb kimásszanak a gödörből, feltétlenül nyerniük kellene Debrecenben, ami nem lesz könnyű, hiszen egyrészt a házigazdák egyre kompaktabb csapatot alkotnak, másrészt a pálya is szokatlanul kicsi, ami új kihívások elé állítja a játékosokat.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): A dunaújvárosiakkal már két alkalommal mérhettük össze erőnket. Egy felkészülési és egy Mol ligás mérkőzésen. Mindkét alkalommal alul maradtunk. Most nagyon szeretnénk győzni. A felkészülés során igyekszem minden játékosnak a fejébe verni, hogy ha a taktikai utasításokat követve tudnak játszani, akkor annak meg lesz az eredménye. Az biztos, hogy a MOL ligás csapatok mindegyike nagyon jó csapat, és nagyon nehéz eredményt jósolni. De mi mindent megteszünk, hogy a debreceni közönség elégedett legyen a játék színvonalával és a fiúk elszánt, szívós munkájával a pályán.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): A Debrecen remek pozícióba küzdötte fel magát az utóbbi fordulók alatt. Az már korábban kiderült, hogy mindenkit képesek megtréfálni a ligában, így semmiképp sem utazunk majd hátradőlve az újonc elleni csatára. A legfőbb feladatunk az lesz, hogy a saját tempónkat megtaláljuk, illetve alkalmazzuk a stratégiánkat a kisebb jégfelületen. Az Érsekújvár ellen sajnos a helyzetkihasználásunk nagyon gyatra volt, így mindenképpen javítanunk kell azon is. A kapuban vasárnap Sevela kezd majd, Somogyi Balázson kívül pedig mindenki harcra kész.

Debrecen–Dab.Docler 4-5

   

A MOL Liga újonca Hári Norbert és az orosz légiósai vezetésével pontot szerzett a dunaújvárosiak ellen.

A mérkőzés óvatos játékkal indult, aztán viszont a Dab.Docler többször is beszorította a Debrecent. A dunaújvárosi nyomás eredményre vezetett, az 5. percben Pavuk Attila megszerezte a vezetést a vendégeknek. Két perccel később emberelőnybe került a Dab.Docler, ahol Hrdel betalált Tőke Zoltán kapujába, a gól előtt Gröschl részéről kézpassz gyanúja állt fenn, de megadták. A kétgólos hátrányban egyre jobban érvényesült a Debrecen akarata, a 14. percben Szagyikov passzából Kaszkov lőtt szép gólt. A harmad végén záporoztak a kiállítások, előbb a hazaiaktól Voronovot küldték ki testre ütésért, egy percre rá a vendégektől Mestyán ment ki fogásért és boteldobásért 4 percre, majd Kaszkov és Pozsgai kapott páros büntetést.

A második harmadban két alkalommal játszhatott emberelőnyben a Debrecen. A 32. percben kihasználták a hazaiak az első lehetőséget Dancsfalvi Norbert révén. A záró húsz perc elején fordított a DHK, Hári Norbert talált be Sevela kapujába. A 43. percben elcserélte magát a Dab.Docler, a debreceniek hosszabb-rövidebb időkre felálltak, viszont gól nem született. A kiegészülés után Kaszkovot próbálták lesen tartani a dunaújvárosiak, ám az orosz csatár megsérült. A 46. percben Azari betört a hazai kapu elé és egyenlített. Egy perccel később Szappanos góljával újra a Dab.Docler vezetett, egy újabb percre rá viszont Szicsov egalizált. A gólok után a kiállításpercek záporoztak, egy Kaszkov–Pavuk összecsapás után a debreceni játékos 2, míg a dunaújvárosi 5+véglegest kapott. A 49. percben Azari is végleg elhagyta a jeget, reklamálásért 10+20 perces büntetéssel sújtották. A DHK nem élt a három percnyi emberelőnyös lehetőséggel, hosszabbítás következett.

A túlórában Danyil Kaszkov szabálytalankodott, a Dab.Docler emberelőnybe került. Négy a három ellen felálltak a vendégek, 13 másodperc alatt kihasználták a lehetőséget Mestyán révén. A dunaújvárosiak 5-4-re nyertek, így továbbra is vezetik a MOL Ligát.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): “A legutóbbi mérkőzés után, amit a Miskolccal játszottunk, sikerült felállnunk és összeszednünk magunkat. Az ottani 5-1-es vereség után tartottunk egy nagy megbeszélést, ahol helyre tettük a dolgokat. A fiúk felkészültek erre a meccsre és nagyon igyekeztek. És többnyire sikerült is megvalósítani azokat a dolgokat, amiket a meccs előtt megbeszéltünk. Ami még a mai mérkőzésen meghatározó volt, hogy a sok emberelőnyös helyzetet nem tudtuk gólra váltani. Még mindig azok a hibák jöttek elő, amelyek a tapasztalatlanságból erednek a fiatal játékosok esetében. Ezek a hibák el tudnak dönteni mérkőzéseket.”

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): “Örülök, hogy a csapat elhozott Debrecenből kettő pontot, de nem vagyok elégedett. Szerettem volna, ha szebb és jobb játékkal 3 pontot szerzünk. Az előző nem túl sikeres mérkőzések után jobb játékkal szerettük volna legyőzni Debrecent. De sajnos voltak hibák, amiket el lehetett volna kerülni. Ezért nem tudok a mai játékkal elégedett lenni.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 302 néző. Játékvezetők: Mayer, Druga, Vas, Sipos.
Tőke: 82,1% (László)
K
Sevela: 84,0% (Kalnins)
Jemeljanov, Csíki, Hári, Könczei, Berta
1
Martine, Hüffner, Pavuk, Peterdi, Galanisz
Szagyikov, Voronov, Kuriljuk, Kaszkov, Szicsov
2
Martinka, Pozsgai, Hrdel, Azari, Szappanos
Orosz, Tőkési, Dancsfalvi, Okos, Barabás
3
Nagy, Mestyán, Papp, Gröschl, Kiss
Odnoga
4
Léránt, Kovács, Szepessy M., Magosi
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
E
Donald MacLean, David Leger
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:11 DAB Pavuk Galanisz Azari
0-2 07:42 DAB PP Hrdel Gröschl Hüffner
1-2 13:37 DHK Kaszkov Szagyikov
2-2 31:13 DHK PP Dancsfalvi Berta Könczei
3-2 41:01 DHK Hári Csíki Szicsov
3-3 45:20 DAB Azari Pavuk Galanisz
3-4 46:23 DAB Szappanos Kiss Nagy
4-4 47:29 DHK Szicsov Hári Kaszkov
4-5 62:42 DAB PP Mestyán Hrdel Szappanos
25 Kapura lövések száma 28
10 Kiállításpercek 67

A Debrecen–DAB képes összefoglalója

   

Videó-összefoglaló

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum