Bíró Tamás

 

Bíró Tamás, a HSC Csíkszereda csatára szerint nem értik meg tökéletesen egymást a pályán a csíkiak, ennek is köszönhető, hogy 5 pontjukkal kezdenek leszakadni a mezőnytől.

Kezd egyre nehezebb helyzetbe kerülni a csapat, hogyan tudnak most kijönni a gödörből?

A Ferencváros elleni vereség nagyon fájó volt, de mennünk kell tovább. Tudjuk, hogy kezdünk leszakadni a többiektől, de nincs megállás. A védekezésen mindenképpen javítanunk kell, mert eléggé abszurd gólokat kapunk. A csapatnak pedig jobban össze kellene tartania. Az összhanggal nincs is gond, csak a játékban nem értjük meg mindig egymást, és ebből születik az átlagnál több kapott gólunk. Specifikus gyakorlatokat csinálunk edzésen és próbáljuk kijavítani ezeket a hibákat.

Eddig milyen a szezonja és milyen céljai vannak jövő tavaszig?

Eddig nem túl fényes, sajnos. Én is, mint minden egyes csapattársam, felelős vagyok azért, hogy itt van most a csapat, mindenképpen javítanunk kell ezen. A rájátszásba szeretnénk kerülni, én pedig szeretném minél jobban segíteni a csapatot. Nincsenek olyan álmaim, hogy pontkirály legyek, azt szeretném, hogy a csapatnak menjen.

Biro Tamas HSC 2014_15

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum