A Brassó leszakítaná a Debrecent

   

A vendég Ferencváros viszont az UTE-t utasíthatja maga mögé, ha győzelem esetén a forduló többi mérkőzés kimenetele is számukra szerencsésen alakul.

Újra teljes fordulót rendeznek a MOL Ligában, melynek során nem csak az élbolyban, de a középmezőnyben is kiélezett meccsekre van kilátás. Jelenleg ugyanis mindössze 5 pont a különbség a 4. helyezett és 18 pontos Brassó és a 13 ponttal a 7. helyen álló Fradi között. Közöttük a Debrecen áll az ötödik helyen 16 ponttal, míg az UTE a hatodik 14-gyel. Igaz, az UTE és a Fradi két meccsel többet játszott, tehát vesztett pontokban valamivel nagyon a különbség. Ám arra jók a hatpontos mérkőzések, hogy az ebben meglévő különbséget csökkenteni lehessen. A Ferencvárosnak azonban egyelőre elsősorban az UTE beérése lehet a célja, igaz, ehhez Szilassy Zoltán tanítványainak is lesz egy-két szava Csíkszeredában.

A Brassó és az FTC eddig egyszer találkozott egymással, Pesterzsébeten 3-3-as 65 percet követően a hazaiak büntetőkkel nyertek. Szakács Ferenc csapata azóta már keresztülment egy jókora válságon, talán a HSC elleni idegenbeli győzelem újabb lökést ad a csapatnak a gödörből történő kimászáshoz. A Brassó otthonában szükségük is lesz minden erejükre, hiszen Jerry Andersson keze alatt egyre markánsabb csapat formálódik, szombaton a liga leggólerősebb sora is mindössze egyetlen gólt tudott szerezni ellenük, azt is a vége előtt egyetlen másodperccel. Ha Mihályék vasárnap is nyerni tudnak, akkor egy újabb nagy lépést tehetnek az élbolyhoz történő felzárkózásban, csatlakozva a 20 pont fölötti csapatok táborához.

Update: Cerny már játszik a vasárnapi mérkőzésen, viszont Moravec játékengedélye még nem érkezett meg.

Brassó–Ferencváros 2-1

   

Kiszenvedte a győzelmet a Brassó a nagyon fegyelmezetten védekező Ferencváros ellen.

Egyirányú utca volt a brassói pálya az első harmadban, nyomasztó volt a fölénye a sárga-kékeknek a lövések számát és az emberelőnyöket tekintve, mégsem született gól ebben a szakaszban. Sorban alakította ki a helyzeteket a hazai csapat, de nem sikerült túljárni Budai kapuson. Nem sokat változott a játék képe a második harmad első felében sem, két brassói és egy ferencvárosi előny is kimaradt. A sok kihagyott brassói helyzet aztán megbosszulta magát, amikor a 36. percben Revák lőtte a hálóba Papp Csaba passzát. A második szünet előtt nem sokkal aztán már Budai is tehetetlen volt, Klouda szerzett gólt közvetlen közelről a 40. percben.

A harmadik harmad elején aztán átvette a vezetést a Brassó. Virág Csanád tett vissza egy korongot a kapu mögül Piszarenkonak, Budai elmozdult, így a brassói védő az üresen maradt kapuba lőhetett. Aktívabb lett a vendégcsapat, igyekezett egyenlíteni, jóformán több helyzetet alakított ki a brassói vezető gól után, mint a meccs addigi szakaszában. Ebben segített az is, hogy Piszarenko háromszor is a kiállítás sorsára jutott. Ezek egyikét sem sikerült azonban gólra váltani, ahogy a hazaiaknak sem a Novak bottal akasztása miatt megítélt emberelőnyüket, maradt a lefújásig is az egygólos brassói előny. Tömörödik tehát az élmezőny, az egy meccsel kevesebbet játszott Brassó ugyanis három pontra került a jelenleg harmadik helyezett Érsekújvártól. A ferencváros most ugyan nem szerzett pontot, de összességében jobban jött ki az erdélyi túrából, mint nagy riválisa, az egy hellyel előtte álló UTE, nagy harc várható a playoff helyekért a szezon során.

Jerry Andersson, Brassó: “Nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg, aminek nagyon örülök. Nagyon jól védekező csapatot győztünk le. Úgy tűnt, nem találjuk meg annak a módját, hogy hogy tudunk gólt lőni. Rengeteg lehetőségünk volt, de a lehetőségekért nem adnak pontot. Nagyon fontos volt, hogy mégis meg tudtuk fordítani az eredményt, 0-1-ről visszajöttünk 2-1-re. Ez nagyon sokat jelent, sok csapat nem lett volna képes ezt megtenni, de nekünk sikerült. Nem volt könnyű, és ahhoz hogy sikerüljön, csapatként kellett együtt dolgoznunk. A Ferencváros az egyik legjobb csapat volt, aki ellen játszottunk. Nagyon jó képességű csapat, komolyan kellett aggódnunk, amikor emberelőnyben játszottak. Nagyon büszke vagyok a győzelmünkre.

Szakács Ferenc, Ferencváros: “Harcoltunk az egész meccs alatt. Budai nagyszerűen védett. Szerencsés góllal szereztünk vezetést, aztán a szünet előtti pillanatokban kaptunk egy gólt mi is, majd a harmadik harmad elején még egyet, egy egyéni hiba után. Sok kiállítást ítéltek ellenünk, de jó volt az emberhátrányos játékunk. Elfáradtunk. Csalódott vagyok, hogy a légiósaink nem hozzák azokat a gólokat, amelyekre olyan nagy szükségünk lenne. Egy góllal kikaptunk, de mennünk kell tovább. A célunk bekerülni a rájátszásba, és azon gondolkozunk, hogy ehhez igazoljunk még játékosokat.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2014. okt. 26., vasárnap. Játékvezetők: Valentin, Csomortani, Csata, Butucel.
Polc: 94,7% (Fülöp)
K
Budai: 96,1% (Marton)
Filip, Obsut, Péter R., Mihály, Klouda
1
Kramar, Cerny, Dubek, Novák, Mikusovic
Piszarenko, Hietamaki, Molnár, Saluga, Virág
2
Horváth, Hegyi, Galló, Borbás, Kiss
Imecs, Nagy, Fodor, Antal, Petres
3
Lencsés, Lévai, Pál, Farkas, Revák
János, Péter Zs., Oprea, Bálint, Márton
4
Németh, Mach, Papp
Jerry Bjorn Andersson, Hakan Nygren
E
Szakács Ferenc, Orbán György
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 35:50 FTC Revák Papp
1-1 39:13 BRA Klouda Obsut Mihály
2-1 44:48 BRA Piszarenko Virág Saluga
51 Kapura lövések száma 19
8 Kiállításpercek 12

A Brassó–FTC képei

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum