A Miskolc visszatalálna a góllövéshez

   

Erre szüksége is lesz, hiszen pénteken az a Debrecen látogat a Népkertbe, amelynél több gólt senki nem lőtt a ligában.

A MOL Liga pénteki játéknapjának miskolci mérkőzésén a szomszédvár, a ligaújonc Debrecen látogat a borsodi megyeszékhelyre. Több szempontból is izgalmas meccsnek ígérkezik a találkozó, hiszen a Miskolc bombaerősen kezdte a szezont, ám sorozatban hat győzelem után a lendület Csíkszeredában megtört, ott rávezetések végén elszenvedte első vereségét a csapat, ráadásul az azóta lejátszott négy mérkőzésen mindössze négy pontot szereztek Majoross Gergely tanítványai. Legutóbb a Ferencváros otthonában kaptak ki 2-1-re. A megtorpanást egyértelműen jelzi a lőtt gólok számának drasztikus csökkenése. Majoross Gergely vezetőedző korábban a játékra nem panaszkodott, ám utólag elemezve a meccsek felvételét arra jutott, hogy a társaság kissé elkényelmesedett, különösen az ellenfél kapuja előtti, sokszor fájdalmas területeken voltak a korábbiaknál kevésbé aktívak, bevállalósok a játékosok. Egy hét állt rendelkezésre a hibák kijavítására, ami viszonylag sok egy feszített menetrendű ligában, így a Debrecen minden bizonnyal ismét egy harapós és életveszélyes Miskolcra készülhet.

Azonban a hajdúságiaknak sincs félnivalójuk, hiszen egyre jobb formába lendülnek, az utolsó négy mérkőzésükön egyszer sem lőttek hat gólnál kevesebbet, ami értelemszerűen győzelmeket eredményezett. Ezzel egyszeriben a leggólerősebb csapattá nőtték ki magukat, tíz mérkőzésen lőtt 44 góljukkal. A csapat legutóbb az Érsekújvárt múlta felül 6-2-es arányban, ami jelzi, bárki ellen veszélyesek tudnak lenni. Különösen az első és a második sor veszélyes, de az utóbbi időben érkezett erősítéseknek hála, előbb-utóbb a harmadik is feljebb tud lépni egy szintet, ami még nehezebbé teszi az ellenfelek dolgát. Ladányi Balázs és Berta Ákos kikapcsolása így is jelentős feladat lesz, hiszen 18 és 17 pontjukkal messze ők a legponterősebb magyar csatárok a ligában, alig valamivel elmaradva az UTE több meccset játszó első sorának tagjaitól. Az egyre növekvő debreceni érdeklődést jelzi, hogy a klub szurkolói buszt indít a mérkőzésre, mely 16:30-kor indul a jégcsarnok parkolójából és este 11 körül ér oda vissza. A busz költsége egységesen 2000 Ft/fő. Minden további információt megtalálhatnak a csapat Facebook-oldalán.

DHKMIS1

Fotó: Molnár Dénes

A Miskolc második a tabellán, 11 mérkőzésen 21 pontot gyűjtött, míg a Debrecen a negyedik, egy meccsel kevesebben szerzett 16 pontjával. Ha tehát Ladányiék a rendes játékidőben nyernek, akkor vesztett pontok tekintetében megelőzik majd Hajósékat, míg egy miskolci győzelem azt jelentené a hazaiak számára, hogy megkezdhetik a visszakapaszkodást a táblázat első helyére. A két csapat egyszer játszott eddig egymással a szezonban, Debrecenben a Miskolc nyert 3-1-re, itt van tehát a kiváló lehetőség a visszavágásra.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Természetesen a szokásosnál is mélyebben elemeztük az elmúlt néhány mérkőzést, kerestük azokat az okokat, amelyek miatt a támadásaink kevésbé voltak hatékonyak, mint korábban. A videó nem hazudik, találtunk is jó pár olyan jelenetet, amely megmutatta, mit csináltunk rosszul. Ezeket megmutattuk a játékosoknak, és át is beszéltük velük, hogy mit hogyan kellene csinálni. Kiderült, hogy bizony kényelmesebben játszottunk, mint a szezon elején, nem helyeztük nyomás alá eléggé az ellenfeleinket. Ahhoz, hogy gólt tudjunk lőni, sokszor fájdalmat kell vállalni a kapu előtt, amit persze a legjobban védenek a hátvédek. Szóval ez a fajta rossz felfogás idáig gyűrűzött, és sajnos meg is bosszulta magát például a Fradi elleni mérkőzésen. Az eheti edzésmunkába beépítettük mindazokat az elemeket, amelyeket az utóbbi időben rosszul csináltunk. Sokat gyakoroltuk a kis területen zajló küzdelmet, a korongszerzést, részletesen foglalkoztunk az emberelőnyös játékkal is. A játékosok – úgy láttam – megértették mindezt, nagyon keményen beleálltak a munkába, és ha mindezt megvalósítják a mérkőzéseken is, már most a hétvégén is sokkal jobbak lehetünk. A Debrecen támadásban egyre markánsabb teljesítményt nyújt. Az első soruk, Ladányi Balázzsal az élen egészen kitűnő, és már a légiósok is jelzik, hogy mire képesek. Ugyanakkor a védelmük sebezhető, és nekünk ezt kell kihasználni. Fontos, hogy mélyen tudjunk játszani, azaz az ő harmadukban kell tartanunk a korongot. A védekezésünkben ügyelni kell a jó támadóikra, nem szabad nekik könnyű helyzeteket engedni.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): Ez a hét nagyon keménynek ígérkezik, három nagyon jó csapattal fogunk játszani. Nagyon készülünk a Miskolc elleni mérkőzésre. A legutóbb nagyon jó és szoros mérkőzést játszottunk. A miskolci gárdában nagyon erős és képzett játékosok vannak, jól összerakott csapat. A mostani mérkőzésen is nagy hangsúlyt fektetünk a védelemre, és remélem, a múltkori hibákat nem követjük el újra.

Miskolc–Debrecen 5-1

   

A második kelet-magyarországi rangadót is a Jegesmedvék nyerték a Ladányi Balázst nélkülöző DHK ellen.

A mérkőzés remek iramú játékkal indult, az első komolyabb lehetőség Voronov előtt adódott, de közeli próbálkozását védte Bálizs. A csapatok felváltva alakítottak ki lehetőségeket, majd a 7. percben hazai részről Sagert, a vendégektől Hári Norbert szabálytalankodott egymással, amiért kétperces büntetést kaptak. A négy a négy elleni játék során Szicsov elsodorta a miskolci kaput, nem történt komolyabb sérülés, majd Láda Péter próbálta indítani Beczét. A harmad közepén Láda Balázs osztott ki indítást, Fliszár betört vele a debreceni harmadba, de Tőke védett. A 15. percben eljött a meccs első emberelőnye, Láda Balázst küldték ki palánkra lökésért. A lehetőséget 22 másodperc alatt kihasználták a vendégek, Kaszkov megpattanó lövésével szemben Bálizs tehetetlen volt. A harmad hajrájában a hazaiak hajtottak az egyenlítésért, Miskolci Márk került komoly helyzetbe, Tőke bravúrral védett. A Jegesmedvék nyomását jól jelzi a 15-7-es kapura lövési mutató.

A második játékrész Kuriljuk lehetőségével indult, majd Csíki Zoltánt kiállították testre ütésért. Az első miskolci emberelőny gyorsan kettőssé vált, 11 másodperccel később Berta Ákost is kiküldték, az öt a három elleni lehetőséget gyorsan kihasználták a hazaiak Metcalfe révén, aki közelről lőtte be a korongot a debreceni kapuba. A megmaradt emberelőnyben Gőz próbálkozott a kék vonalról, Tőke fogta a lövést. A 26. percben Boyle-t kiküldték bottal akasztásért, ám a miskolciak remekül védekezték ki az emberhátrányt, viszont 16 másodpercre a debreceniek kettős emberelőnybe kerültek, mert Metcalfe is kiült két percre. A 29. percben Berta Ákos hatalmas kék vonalas lövésénél Bálizsról a védőhálóba repült a korong. A kihagyott debreceni lehetőségek megbosszulták magukat, a mérkőzés közepén Becze Tihamér találatával a Miskolc megszerezte a vezetést. A gól után továbbra is a Jegesmedvék támadtak, aminek meglett az eredménye, a 34. percben Boyle lövését Tőke nem tudta védeni, mert takarták előle a kilátást. A harmad hajrájában Könczei és Voronov büntetései nyomán kétszer játszhatott emberelőnyben a Miskolc, utóbbi lehetőséget kihasználták a hazaiak Cohen révén. A pörgős harmadot jellemzi, hogy a Miskolc 19, a Debrecen 12 kapura lövést jegyzett a középső húsz percben.

A harmadik harmad áthúzódó debreceni emberelőnnyel indult, sőt egy újabb miskolci kiállítás miatt négy percen át játszhattak öt a négy ellen a vendégek. A Debrecen hiába nyomott, Bálizs rendre védett. Az 51. percben Hári Norbert odaütött Bálizsnak, az eset után tömegjelenet alakult ki, valamint kiküldték két percre a debreceni játékost. Nem sokkal később Dansereau bevarázsolta a kapuba a korongot, a találatot videobíróval vizsgálták, megadták. Az utolsó tíz percben főleg a hazaiak támadtak, a tíz percből hatot emberelőnyben játszhattak. Az utolsó percben Sagert lőtt egy kapuvasat. A Miskolc 5-1-re nyert, így 12 mérkőzés után 24 ponttal áll, akárcsak a HC Nové Zámky.

Majoross Gergely: “Ma nagy lépést tettünk a jó irányba. Felvállaltuk azokat a néha fájdalmas plusz feladatokat, amelyek szükségesek a góllövéshez. Átvariáltuk az emberelőnyös sorokat, amelyek így sokkal jobban működtek. Mindent összevetve megérdemelten győztünk.”

Jevgenyij Muhin: “Az első harmadban a csapat betartotta a taktikai utasításokat. A másodikban azonban a fölösleges kiállításokat a Miskolc góllal büntette, utána pedig sajnos összeomlott a csapat.”

 

MOL Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1115 néző. Játékvezetők: Haszonits, Varjú, Pálkövi, Kormos.
Bálizs: 96,4% (Duschek)
K
Tőke: 86,1% (László)
Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau
1
Jemeljanov, Csíki, Könczei, Berta, Barabás
Boyle, Dósa, Metcalfe, Láda B., Fliszár
2
Szagyikov, Voronov, Kuriljuk, Kaszkov, Szicsov
Láda P., Vojtkó, Nagy, Cohen, Becze
3
Wéber, Orosz, Hári, Dancsfalvi, Okos
Godó, Budai, Szilágyi, Ritó, Miskolczi
4
Odnoga, Tőkési
Majoross Gergely, Mart Eerme
E
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 14:58 DHK PP Kaszkov Voronov Szicsov
1-1 21:08 MIS PP2 Metcalfe Hajós Tóth
2-1 30:59 MIS Becze Sagert Gőz
3-1 33:30 MIS Boyle Becze Cohen
4-1 39:33 MIS PP Cohen Becze Dansereau
5-1 50:54 MIS Dansereau Fliszár
36 Kapura lövések száma 28
14 Kiállításpercek 16

A Miskolc–Debrecen képei

   

A Miskolc–Debrecen góljai

   

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
SVK3 15:30 HKBTRB 4-5 HVÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ 0-4VÉGE
EBJL 18:55 VSVAVS 3-4 HVÉGE
MOL 19:00 MACGAL 15-2VÉGE
MOL 19:00 MISSCC 7-2VÉGE
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
ECHC 17:00 ZLNMAC 3-7VÉGE
MOL 18:00 BEODAB 1-4VÉGE
MOL 18:00 DHKSCC 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 12-1VÉGE
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   KMHMIS 
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   DMJOHC 
EBYSL   HCIHKB 
EBYSL   MACZNO 
EBYSL   MZAVAS 
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 30., hétfő
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk