Első hazai győzelmére készül a Brassó

   

Az új edzővel lendületbe jövő Brassó az ellen az UTE ellen kezdi meg négy nap alatt három meccses sorozatát, amelyik a liga jelenlegi legjobb első támadósorát mondhatja magáénak. Eddigi három hazai meccsén mindössze egy pontot szerzett a Corona.

A Corona az elmúlt hét végén a Kontinentális Kupában játszott, hazai jégen majdnem kivívta a következő körbe jutást a 11 légióst felvonultató lengyel bajnok és a Dab.Docler ellenében. A torna alatt is érezhető volt, hogy napról napra egyre jobb játékot nyújt a csapat, Jerry Andersson nyugodt, elemző habitusa úgy látszik, jó hatással volt Mihály Árpádékra. Az új vezetőedző egy rendkívül tapasztalt másodedzőt kapott maga mellé, Hakan Nygrennek már a kisujjában van a MOL Liga, úgy ismeri az ellenfeleket, mint a tenyerét. Ez a leosztás egyszer már bevált Brassóban, amikor Kari Rauhanen mellett a ligában ugyancsak tapasztalt Kjell Lindqvist szekundált.

Újpesten remekül sikerültek a légiós igazolások, Szilassy Zoltánék nem nyúltak mellé, Elomo, Tapio és Mihalik jelenleg vita nélkül a MOL Liga legjobb támadótrióját alkotja. A csapat erőssége egyben a gyengéje is, egyelőre nagyon féloldalas a gárda, ha Elomóéknak jól megy, akkor megvan a meccs, ha viszont sikerül megfogni őket, akkor nagy pofonokba szaladnak bele a lilák. Figyelmeztető lehet, hogy továbbra is az UTE kapja a legtöbb gólt a bajnokságban. Össze kell tehát szedje magát a második, a harmadik és a negyedik sor is, annál is inkább, mert azért legalább négy nehéz idény minden keserű és  örömteli tapasztalata ott van a játékosokban.

“Két nehéz meccs áll előttünk – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Jerry Andersson, a Brassó edzője – , de úgy érzem, képesek lehetünk a győzelemre akkor is, ha ellenfeleink erősek. Magasabb szinten vagyunk, mint két hete. nagyon nyitott felfogásban kell játszanunk. A játékosok jól ismerik az ellenfeleket, ahogy Hakan Nygren is. El kell végeznünk a kiszabott munkát a meccseken, jobban kell dolgoznunk, mint ellenfeleink teszik, és igazi csapatmunkára lesz szükség. Péter Róbert visszatérhet és ez nagyon fontos fejlemény. Sajnos Zsók Levente továbbra is sérült.”

“Nagyon jól kell készülnünk minden meccsre – tette hozzá Patrik Polc, a csapat első számú kapusa – , hiszen idén a liga minden csapata nagyon erős, nincs könnyű ellenfél. Az UTE ugyan csak hatodik jelenleg, de azért komoly gondot okozhat. Legutóbb idegenben is nagyon megszenvedtünk ellenük, és úgy érkeztek ide, hogy előtte idegenben pontot raboltak az Érsekújvártól. Nagyon elszánt csapat, oda kell figyelnünk. Örülök a hét közbeni, Galati elleni győzelemnek, ahol mind a négy sorunk megmutathatta, mit tud. Fülöp Rajmond is bebizonyította, lehet rá számítani a kapuban. Ez nekem is megnyugvást ad, ha bármi történik velem, akkor is van egy kapus, aki képes helytállni.”

“Természetesen ahogy eddig is, ezúttal is lépésről lépésre haladunk – mondta Szilassy Zoltán, az UTE edzője – , és mindig csak a soron következő meccsre készülünk. Itthon a Brassó ellen gyengén kezdtünk és ez pontokba került. Nagyon jó játékosokból áll az ellenfél, ezért kevés időt és helyet szabad engedni Nekik. A videoelemzés sok mindenben segített, remélem a jégen ezt kamatoztatjuk is. Keményen dolgoztunk a héten is, ahogy mindig is tesszük. Az utóbbi két meccsünkön jól dolgoztunk, és a bajnok elleni pontszerzés megmutatta, hogy idegenben is reális esélyeink vannak a pontokra.”

 

Brassó–UTE 3-1

   

Csak a meccs utolsó pillanatában tudott gólt szerezni az UTE, így egyértelmű vereséget szenvedett a Brassótól.

Már három perc után vezetett a Brassó, és az első szünetig kétgólosra növelte az előnyét. Előbb Molnár Zsolt, aztán Saluga talált Pleszkán hálójába. Nem is annyira az eredmény, inkább a játék képe mutatta a Brassó fölényét, az első 20 percben háromszor annyit lőttek kapura Salugáék, mint az újpestiek. A második harmadban ebben a műfajban a lilák voltak jobbak, de ez csak arra volt elég, hogy 0-0-val végződjön ez a szakasz, a rettegett újpesti első sor sem találta meg a módját annak, hogy túljárjon Polc eszén.

A harmadik harmad hozta a legkiegyenlítettebb játékot, ennek az elején is egy brassói gól nyitotta az események sorát. Egyetlen másodperc volt már csak hátra, amikor végül Mihalik elrontotta a szlovák kapus hibátlan mérlegét, a vége 3-1 lett, az UTE idegenben továbbra sem találja a ritmust. Vasárnap komoly tétje lesz az UTE szeredai vendégjátékána, kapaszkodik ugyanis a Ferencváros, veszélyben a hatodik hely.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 800 néző. Játékvezetők: Valentim, Butucel, Siko, Butucel.
Polc: 96,0% (Fülöp)
K
Pleszkán: 90,0% (Ágoston)
Filip, Obsut, Péter R., Mihály, Klouda
1
Hegyi, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
Piszarenko, Hietamaki, Molnár, Saluga, Virág Csanád
2
Zalavári, Demiters, Virág Csaba, Coleman, Turbucz
Imecs, Nagy, Fodor, Antal, Petres
3
Ványi, Garbacz, Virág T., Gágyor, Szűcs
János, Péter Zs., Oprea, Bálint, Márton
4
Dömötör, Reiter, Egyed
Jerry Bjorn Andersson, Hakan Nygren
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:42 BRA PP Molnár Hietamaki Nagy
2-0 19:11 BRA Saluga Molnár Virág Csanád
3-0 43:35 BRA PP Virág Csanád Obsut Saluga
3-1 59:59 UTE Mihálik Hegyi Durák
30 Kapura lövések száma 25
12 Kiállításpercek 32

Videó-összefoglaló

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum