Sikerül-e javítania az Érsekújvárnak?

   

A Kontinentális Kupa fordulót követően rangadóval folytatódik a MOL Liga, a legutóbbi két sorozat győztese csap össze Érsekújváron.

Az Érsekújváriak másfél csapattal két sorozatban játszanak, az erőltetett menet pedig október közepére megkövetelte az árát. A címvédő megtorpant, utolsó három mérkőzésén a lehetséges 9 pontból csak 4-et szerzett meg, a Brassó és az UTE ellen is csak büntetőkkel sikerült a győzelem, közte pedig egy meglepően nagyarányú debreceni vereség jött. Majdnem egy teljes hét pihenő következett azóta, amely alkalmat adhatott a regenerációra és a sebek nyalogatására is. Péntek este pihent csapat várja a Dunaújvárost. A tavalyi évhez képest a legnagyobb változás a csapat teljesítményében, hogy elmaradtak a hátvédgólok.

dabnzaMLA_5679_resize

Ebben a szezonban összesen kétszer találtak be a védők az ellenfelek hálójába, ráadásul az egyik gól szerzője, Vladimir Kames már el is igazolt a klubtól. A tavaly 12+25-ig jutó Kowalczyk például időarányosan alig kétharmadánál jár előző évi teljesítményének, ráadásul rosszabb eloszlásban. Akkor 12+25 volt a teljesítménye, most 8 meccs után 1+3-nál jár. Persze, hiányzik ebből a sorból például a nemrég térdműtéten átesett, nehéztüzérnek számító Sucharda teljesítménye is, de ha Újváron komolyan gondolják a címvédést, ez is a megoldandó feladatok közé tartozik.

A Dab.Docler felemásan sikerült Kontinentális Kupa-körön van túl. Kevés igazán jó teljesítményt láttunk az Acélbikáknál a hétvégén, és sajnos kevés volt az a három harmad is a továbbjutáshoz, amelyben jó játékot nyújtottak a játékosok. Biztató volt Pavuk elszánt és ügyes játéka, valamint a pár éve csatárból védővé átképzett Mestyán megbízható teljesítménye és a már tavaly is a válogatott kerettagságig magát felküzdő Azari Zsolt, aki három meccsen öt pontot termelt. Rajtuk kívül azonban senki nem tudott folyamatosan ugyanazon a jó szinten teljesíteni a három nap alatt. Ettől függetlenül a gárda biztosan menetel a MOL Ligában, egyetlenként még nem szenvedett vereséget 60 perc alatt, és ez elég is volt ahhoz, hogy szép lassan hatpontos előnyt építsen fel a csapat a bajnokság mostani szakaszára.

Robert Spisak (vezetőedző, Érsekújvár): Sajnos az utolsó mecsek nem az elvárásainknak megfelelően sültek el, de mint már elhangzott, a MOL Liga ebben a szezonban minden korábbinál erősebb. Egyetlen ellenfelet sem lehet félvállról venni, nemhogy az utóbbi évek legeredményesebb klubját. Hazai jégen fogadjuk pénteken a Dab.Docler csapatát, igyekeztem úgy felkészíteni a csapatomat, hogy a legjobb eredményt érjük el ellenük.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Talán az egyik legmélyebb merítéssel rendelkező csapathoz látogatunk pénteken, amikor Érsekújváron lépünk jégre. Rengeteg kiváló tapasztalatokkal rendelkező játékosuk van, akik közül mindig elő tud lépni valaki, hogy húzza a csapat szekerét. Agresszív taktikát játszik a Zámky, igyekeznek folyamatosan nyomás alatt tartani az ellenfeleket, így kiemelten fontos lesz, hogy higgadtan, meggondoltan és fókuszáltan lépjünk pályára. Valószínűleg új felállásban lépünk jégre, mert úgy éreztük, kell már némi frissítés a csapatnak a bajnokság első negyede után. Sajnos a Kontinentális Kupán Somogyi Balázs megsérült, így rá jó ideig nem számíthatunk – a válla ugrott ki a szélsőnek, néhány hétig pihentetnie kell, sajnos a műtét sem zárható ki teljesen. Nagyon fontos, hogy két irányban is befolyásolhat minket a brassói torna. Látni kell, hogy azelőtt a hétvége előtt egy remek sorozatunk volt, amiben egyszer kaptunk ki hosszabbításban – várható volt, hogy a lufi előbb-utóbb kipukkad. Bejött, amiről a legrosszabb álmaimban féltem, s pont ott durrant ki a ballonunk, ahol nem kellett volna. Mindenesetre fontos, hogy a játékosok az utolsó meccsből merítsenek erőt a folytatásra, ahol húsz-huszonöt percnyi kiváló játékkal 5-0-ra is vezettünk a lett bajnok ellen. Az sem mellékes, hogy legyőztük már az Érsekújvárt egyszer hazai pályán – igaz, abból messzemenő következtetéseket hiba lenne levonni, hiszen három sorral érkezett csak a csapat. Nagyon kemény hétvége áll előttünk, de továbbra sem félünk a kihívásoktól. Tanultunk a hibáinkból, azóta pedig már kőkeményen edzünk és készülünk, így semmiképp sem lesz könnyű dolga a zöld-fehéreknek ellenünk.”

Érsekújvár–Dab.Docler 5-2

   

Először kapott ki rendes játékidőben a Dunaújváros, az Érsekújvár nyerte a forduló rangadóját és három forduló után újra 3 pontot szerzett.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, a vendégcsapat játékosai az első percekben szakmányban kapták a kiállításokat. Bár Podstavek a hazai oldalon kapta az első kisbüntetést, de utána sorozatban négy dunaújvárosi kiállítás következett, kétszer is kettős emberelőnyben játszhatott a Zámky. Ezeket a kettős előnyöket ugyan nem használták ki, de a második kiállításból az 5. perc végén megszerezték a vezetést Robert Spisák tanítványai. A kiállításcunami elmúltával lábra kapott a Dunaújváros is, nem volt érdemtelen az egyenlítés a 12. percben. Blazicek sem védett rosszul, de a harmad leglátványosabb megmozdulása egyértelműen Kalninsé volt a szünet előtt nem egészen egy perccel.

A második harmad elején folytatódott a pörgős oda-vissza játék, amelynek során a 29. percben egy nagyon szép akció végén mattolták a hazaiak Kalninst. A vendégek percei következtek, kisvártatva az újvári kapuba is került a korong, ám a játékvezetők úgy látták, Peterdi rúgó mozdulatot tett, így érvénytelenítették a találatot. Szinte az ellentámadásból növelte az előnyét a zöldmezes hazai csapat. A bizonytalankodó védők mellett egészen a kapuig cipelte a korongot Chrenko, és ha már ott járt, gólt szerzett. Kicsit szétesett a Dab játéka, a támadásokból hiányzott a gólveszély.

A harmadik harmad elején harmadszor is kettős emberelőnybe került az Érsekújvár, és ezúttal sikerült is kihasználni a helyzetet. Nyíltabb lett a játék, a háromgólos hátrányban játszó Dunaújvárosnak támadnia kellett, és ennek több nagy helyzet lett az eredménye mindkét kapu előtt. Az 54. percben ebből a vendégek szereztek újabb találatot, felcsillant a felzárkózás reménye. Az utolsó percekre Don MacLean időt kért, 1 perc 16 másodperccel a vége előtt Kalninst is lehozta. Beszorult az Újvár, de nem sikerült közelebb kerülniük hozzájuk az Acélbikáknak. Mi több, Polcik révén az ötödik hazai gól is megszülethetett volna, ám a hórihorgas center az üres kapu mellé lőtt. Ami késik, nem múlik, egy a hazai kapu előtt elvégzett bulit követően Podstavek már nem kegyelmezett, beállította az 5-2-es végeredményt.

Róbert Spišák (Érsekújvár): “Természetesen örülök a mai győzelemnek és a csapat teljesítményével is elégedett vagyok. Ma több jó dolgot csináltunk mint rosszat, és ez nagyon fontos volt, már ami a meccs végkimenetelét illeti.”

Donald MacLean (Dunaújváros): “Negyven percig nem játszottunk, csak a harmadik harmadban volt értekelhető a csapat teljesítménye. Sajnos a játékvezetők sem könnyítették meg a dolgunkat. A hazai csapat jó teljesítményt nyújtva nyert.”

MOL Liga, Érsekújvár, 965 néző. Játékvezetők: Druga, Jozef, Soltész, Muzsik.
Blazícek: 94,6% (Krajcovic)
K
Kalnins: 88,2% (Sevela)
Kowalczyk, Siska, Podstavek, Uram, Polcík
1
Martine, Hüffner, Pavuk, Peterdi, Galanisz
Huba, Král, Hurtaj, Frolík, Faith
2
Martinka, Pozsgai, Hrdel, Azari, Szappanos
Baron, Hrudík, Stefanka M., Caladi, Chrenko
3
Nagy, Mestyán, Papp, Gröschl, Kiss
Lesko, Duris A., Dubec Martin, Stefanka O., Dubec Marek
4
Léránt, Erdélyi, Kovács, Szepessy M., Magosi
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Donald MacLean, David Leger
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:52 NZÁ PP Polcík Uram Chrenko
1-1 11:39 DAB Azari Szappanos Mestyán
2-1 28:10 NZÁ Uram Chrenko Siska
3-1 32:41 NZÁ Chrenko Baron Stefanka M.
4-1 46:04 NZÁ PP Polcík Uram Kowalczyk
4-2 53:11 DAB Gröschl Pozsgai Kiss
5-2 59:57 NZÁ Podstavek Polcík Uram
35 Kapura lövések száma 37
8 Kiállításpercek 18

Az Érsekújvár–Dab.Docler képei

   

Videó-összefoglaló

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF INFO
KHL 17:30 SZKLOK 
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk