A Graznál izgágább csapat nincs

 

A stájer csapat nem tud leállni a try-out igazolásokkal, szerződtették a 20. légióst is.

A napokban landolt Grazban Stephen Werner, aki az elmúlt éveket a DEL-ben töltötte, tagja volt az USA európai válogatottjának, korábban pedig juniorvébén is járt. 105 AHL-mérkőzés jelentette pályafutása eddigi csúcsát.

Az EBEL-ben az úgynevezett try-out időszak november 19-én zárul, tehát addig lehet ilyen szerződéseket kötni, onnantól viszont visszaáll a régen megszokott pontrendszer szerinti szabályozás, a játékoskeretek nem léphetik túl a meghatározott pontértéket. A Graz tervei szerint már két héttel korábban eldönti, kik maradhatnak a jelentős kontingensből végleges szerződéssel az EBEL-csapatnál, egész pontosan november 3-ig. Mindezt elsősorban a játékosok érdekében teszik, hogy az elküldöttek még tudjanak maguknak csapatot találni, akár ligán belül is.

Két próbával leigazolt légióst már elküldtek, de jelenleg is 18 külföldi található a 99ers keretében, közülük 7-en próbaszerződéssel rendelkeznek.

Az élet egyelőre igazolja ezt a játékospolitikát, az utóbbi években bukdácsoló csapat jelenleg a 3. helyen áll.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum