Sofron István a hosszabbításban lőtt gólt

   

A magyar válogatott csatára hétezer néző előtt nyerte meg csapatának a Düsseldorf elleni rangadót. Vas Márton is elképesztő formában játszott egy szinttel lejjebb és négy ponttal zárt. De asszisztot szerzett Vas János is, bár csapata kikapott.

Első igazán nagy rangadójára készült a Krefeld, amely a szezon során több kulcsemberét is elvesztette átmenetileg sérülés miatt. A vendégek szerezték meg a vezetést emberelőnyből az ötödik percben, amire három perc múlva érkezett a hazai válasz. Góltalan középső harmadot követően a záró húsz perc elején ismét a Düsseldorf lőtt először gólt, az 55. percben ezúttal a Krefeld került kettős előnybe és nem is hibázták el a ziccert, így 60 percnyi játék után 2-2-t mutatott az eredményjelző. A meccs krónikájához tartozik, hogy két krefeldi akció esetében is videóbíróztak a játékvezetők, egyszer sem találták úgy, hogy a hazaiak érvényes találatot szereztek volna. A hosszabbításban többet támadott a Krefeld, de egészen a 64. perc végéig ebből nem sikerült megszerezni a döntő találatot. Ekkor jött Sofron István, aki agresszíven letámadta a saját harmadában a korongot birtokló bekket, a párharcot megnyerte, majd még két védőt is becsapva, nagyon szép egyéni akció végén döntötte el a mérkőzést. A Krefeld már 8. helyen áll a tabellán, 12 forduló alatt 18 pontot gyűjtve. Sofronnak ez volt a negyedik gólja, emellett van két asszisztja is, a plusz-mínusz mutatója pedig +2, holtversenyben a 6-7. helyen áll a csapat kanadai táblázatán.

A mérkőzés összefoglalója, benne Sofron találatával és meccs végi interjújával az alábbi linken tekinthető meg.

Kivételes formában játszott Vas Márton vasárnap a Starbullls Rosenheim ellen a DEL2-ben. A Löwen 5-1-es győzelméből ugyanis egy góllal és három assziszttal vette ki a részét. Nem akármilyen csapat a Rosenheim, hiszen veresége ellenére második a tabellán, ami tovább növeli Vas Márton teljesítményének az értékét. A Löwen 12 meccsen szerzett 17 pontjával már nyolcadik, de az állás nagyon szoros. Az is több mint biztató, hogy az öt kulcsjátékosát is nélkülözni kénytelen frankfurtiak zsinórban már a harmadik győzelmüket aratják. Vas egyelőre hozza a pont per meccs átlagot, 12 pontjával természetesen a legponterősebb hátvéd, de a csatárok közül is mindössze hárman előzik meg.

Vas Jánosék szétlövésben szenvedtek vereséget az Olomouc csapatától hazai pályán. A vendégek szereztek vezetést a negyedik percben, amit a kilencedikben Vas asszisztjából Klhufek révén egyenlített ki a Slavia. Alig 40 másodperc múlva pedig már vezettek is a hazaiak. A második harmadban két előnyt is kihasználatlanul hagytak Vasék, így a 44. percben született Olomouc-találat az egyenlítést jelentette számukra. Mivel több gól nem esett, jöhettek a rávezetések, amelyben a vendégek voltak jobbak és nyertek 3-2-re. Vas +1-gyel zárt, a Slavia 13 meccsen szerzett 15 pontjával a 12. helyen áll, de a hatodik helyezett Mlada Boleslavtól mindössze négy pont választja el.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 2. 4 2 3 5
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 10. 12 2 4 6
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 8. 9 0 0 0
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 4. 1 0 1 1
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 6. 6 2 3 5
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 8. 12 4 2 6
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. 6 0 0 0
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) 4. 6 0 1 1
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 12. 13 1 3 4
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 8. 12 1 11 12

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum