Nincs már veretlen csapat az NHL-ben

   

Utolsóként az Islanders is elbukott, megvan a Philly első győzelme, Spezza és Seguin 4-4 pontja is kevés volt a dallasi győzelemhez.

Patric Hörnqvist volt az Islanders végzete, a jobbszélső csapata mindhárom találatából kivette a részét két góllal és egy assziszttal. A mérkőzés fordulópontja a második harmadban volt, amikor 1-0-s vendégvezetésénél a Penguins két emberelőnyös gólt szerzett kevesebb mint egy perc alatt Malkin és a már említett Hörnqvist révén. A két pontot is utóbbi játékos biztosította be 80 másodperccel a vége előtt.

A nap mérkőzését Dallasban játszották, ahol Philadelphia megszerezte szezonbeli első győzelmét. Az American Airlines Centerben a hazaiak kezdtek jobban, de az első szünetre már vendégelőnnyel mentek pihenni a csapatok, hiszen a Flyers kevesebb mint két perc alatt fordított. A második húsz percre egy teljesen más Stars jött ki, amely 3-0-ra nyerte a harmadot és 4-2-es vezetéssel mehetett pihenni. A záró harmadra megint fordult a játék képe, a Philly pedig az 55. percre ledolgozta a hátrányát. De előnye mindössze 40 másodpercig tartott, a Starsban az első gólját szerző Jason Spezzának köszönhetően. A Flyers még itt sem adta fel, bő egy perccel később Michael Raffl révén kiharcolta a döntetlent és a hosszabbítást. A ráadás a harmadik percig tartott, amikor Claude Giroux előnyben betalált, megszerezve a Philly idei első sikerét. Ezzel már csak az Edmonton és a Carolina neve mellől hiányzik a “W”.

A Boston kapusa, Niklas Svedberg 32 védéssel pályafutása első shutoutját érte el, ezzel pedig a Buffalót saját közönsége előtt nullázta le, amely zsinórban második mérkőzésén maradt gólképtelen. A svéd kapus mellett Dougie Hamiltont kell megemlíteni, aki egy gólpassz mellett győztes találatot szerzett.

Gól nélküli mérkőzést hozott hatvan perc után a Detroit?Toronto örökrangadó, amelyen Jonas Gustavsson 29, Jonathan Bernier pedig 30 lövést hárított. Jöhetett a ráadás, amelyet Henrik Zetterberg találata döntött el tíz másodperccel a befejezése előtt. A Red Wings 1-0-ra győzött, Gustavsson pedig pályafutása hatodik hibátlan meccsét játszotta.

A Montreal vendége a Colorado volt, és mindkét csapat ott folytatta, ahol abbahagyta, azaz nyert a Canadiens és vesztett az Avalanche. A vendégek nyitó és záró harmadban esett egy-egy gólja keretbe foglalta a hazaiak három találatát, amely a középső játékrészben esett. A Habs három találatából kettőt P.K. Subban vállalt magára, egyet pedig Alex Galchenyuk, aki egy gólpasszt is kiosztott.

Tovább menetel az Ottawa, amely ismét győzött és öt meccsen szerzett nyolc ponttal áll. A Senators ezúttal a Columbust gyűrte le ahol Robin Lehner nyújtotta a legjobb teljesítményt, 38 lövést hárított, ebből 17-et a kulcsfontosságú utolsó 20 percben. A Sens kétgólos előnyre tett szert, amelyet a Jackets Nick Foligno egy-egy góljával és gólpasszával egyenlített ki 41 másodperc alatt. 2-2 után a győztes találatot Mike Hoffman szerezte a harmadik harmad felénél.

1-1-es döntetlent hozott a Washington?Florida mérkőzés a Verizon Centerben. A ráadás nem hozott döntést, jöhettek a büntetők, ahol a hazaiak egészen parádés módon minden kísérletüket értékesítették Jevgenyij KuznyecovOvecskin és Nicklas Backström révén. Utóbbi játékos nem szerzett pontot a mérkőzésen, így elszalasztotta a lehetőséget, hogy 500. meccsén az 500 pontját begyűjtse.

Simán győzött a San José az egyaránt három-három pontot szerző Logan CoutureJoe Pavelski duó vezetésével a Prudential Centerben a New Jersey otthonában. A Sharksnak még az is belefért a mérkőzésbe, hogy háromgólos előny után kicsit lazítson és minimális különbségre engedje felzárkózni a Devilst. A győzelmet Joe Thornton biztosította be egy üres kapus találattal, akinek ez volt az 1200. pontja az 1212. mérkőzésén.

Hiába játszott hatalmas fölényben a United Centerben a Chicago, a Nashville ellen csak a ráadásban tudta eldönteni a mérkőzést. A Hawks 37, a Predators csak 20 lövést küldött kapura, amely a 64. percben dőlt el végérvényesen. A vendégeknek megvolt az esélyük a győzelemre, emberelőnybe kerültek, de a győztes gólt mégis a hazaiak csapatkapitánya, Jonathan Toews szerezte.

Hatalmas verést kapott hazai jégen az Arizona, a Blues 6-1-es győzelemmel távozott a Gila River Arenából. A St. Louis a gólpassza mellett a pályafutása első mesterhármasát szerző Jaden Schwartz vezetésével hozta el a pontokat. Schwartz mellé két korábbi Szibir-játékos, Vlagyimir Taraszenko és Jori Lehtera nőtt fel, mindkét játékos három pontot szerzett, előbbi három gólpassz, utóbbi pedig egy gól és két assziszt formájában.

Ahogyan illik, Steven Stamkos volt a Tampa vezére Vancouverben. A Bolts csapatkapitánya duplázott a Rogers Arenában, ezzel öt meccsen már öt gólos. A Lightning csapatkapitánya mellett a Rangers egykori kapitánya, Ryan Callahan is kitett magáért, aki egy gólpassz mellett győztes találatot szerzett emberelőnyben.

NHL, 2014. október 18.:

Buffalo?Boston 0-4 (videó)
G.: ? ill. Hamilton, Chára, Krug, Söderberg

Montreal?Colorado 3-2 (videó)
G.: Subban (2), Galchenyuk ill. Tanguay, Duchene

Ottawa?Columbus 3-2 (videó)
G.: Legwand, Karlsson, Hoffman ill. Foligno, Savard

Detroit?Toronto 1-0 (videó)
G.: Zetterberg ill. ?

New Jersey?San José 2-4 (videó)
G.: Cammalleri, Henrique ill. Pavelski, Couture, Marleau, Thornton

Pittsburgh?NY Islanders 3-1 (videó)
G.: Hörnqvist (2), Malkin ill. Hickey

Washington?Florida 2-1 (videó)
G.: Chimera ill. Boyes

Dallas?Philadelphia 5-6 (videó)
G.: Daley (2), Cole, Benn, Spezza ill. Couturier, Schenn, MacDonald, Vorácek, Raffl, Giroux

Chicago?Nashville 2-1 (videó)
G.: Oduya, Toews ill. Weber

Arizona?St. Louis 1-6 (videó)
G.: Korpikoski ill. Schwartz (3), Backes, Steen, Lehtera

Vancouver?Tampa Bay 2-4 (videó)
G.: Higgins, Edler ill. Stamkos (2), Callahan, Killorn

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum