A legjobbkor hoztuk a legjobb formánkat

 

Edzői nyilatkozatok a 3-2-es hazai győzelmet hozó Brassó?Dab.Docler mérkőzés után.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Jó meccset játszottunk, az első harmadban nem játszottunk jól, de a másodikban már igen. A harmadikban pedig sokkal jobbak voltunk, mint a Brassó, sikerült visszajönni a meccsbe, de nem volt szerencsénk. Csalódott vagyok, mert azért jöttünk, hogy megnyerjük a tornát, ehhez képest két meccs után két vereséggel állunk. Vasárnapra össze kell szednünk magunkat.

Jerry Andersson (vezetőedző, Brassó): Nagyon örülök a második győzelmünknek! Ez volt a hatodik meccsem a csapattal, eddigi ellenfeleink közül egyértelműen a Dab.Docler volt a legjobb. De mi is a legjobbkor hoztuk a legjobb formánkat, még nem játszottunk ennyire jól. Két dolgot szeretnék kiemelni. Egyrészt az első sorunk az első perctől az utolsóig vezére tudott lenni a csapatnak. Ez annál is figyelemreméltóbb, mivel Bálint Zsoltot lényegében a padról állítottam be az első sorba. A másik lényeges pont a csapatmunka volt. Sokszor mondtam már, lehetetlen hiba nélkül lejátszani hatvan percet, ez nem is lehet cél. Éppen ezért kiemelt szerepe van viszont annak, hogy egy játékos miként reagál a hibákra, mennyire gyorsan képes azt ő vagy a csapattársai korrigálni. Ma ebben volt a legnagyobb erőnk. Azt nem tudom, hogy bárkit le tudunk-e győzni, de azt már megtanultam, hogy ezzel a szellemiséggel bárkinek nagyon nehézzé tudjuk tenni, hogy legyőzzön bennünket.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum