A Kontinentális Kupa legnagyobb alakja

   

Janis Petersons, a Prizma Riga 29 éves centere méreteivel és játéktudásával is külön posztot érdemelne, most mégis a Sanok elleni hősies győzelem kapcsán írunk róla.

A jégkorong az a játék, ahol nem szabad első látásra megítélni szinte semmit. A Brassóban jégre lépő lett bajnokcsapatból azonnal kitűnik a 29-es számú játékos, Janis Petersons.

Petersons Riga 2

Ilyen fizimiskájú hokist legutóbb 20-25 éve láthattunk első osztályú magyar meccsen. A 190 centire nőtt center 120 kilót nyom a hivatalos adatok alapján, ránézésre valamivel talán többet. Talán a Brassó sem vette teljesen komolyan, de az első harmad végére megteremtette a tisztelet a fénykorában a lett juniorválogatottságig jutó óriást. Petersons ugyanis kőkeményen végigdolgozta a mérkőzést, a bulikat nagy számban hozta el, egyáltalán nem volt lassú, a védekezésben pedig masszív létezésével vette ki részét. A második napon pedig ő lőtte csapata második egyenlítő gólját.

Az előző napon látottak alapján brutális meglepetés született a brassói Kontinentális Kupa harmadik mérkőzésén. A Brassótól vereséget szenvedő Prizma Riga 3-2-re legyőzte a DAB-ot kiütő Sanokot. Ez alaposan összekuszálta a szálakat, és már biztos, hogy csak az utolsó mérkőzés végén tudjuk meg, ki nyeri ezt a csoportot.

Petersons Riga 1

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum